2012. január 25.
Születésnapodra
Nemrég a születésnapomra kaptam egy csodás ajándékot: egy évre előre minden napra egy-egy jó tanács, 365 gondolat, amolyan „two in one gift”: részint egy bölcsességgel indul a napom – reggelente mindig ezzel indítok –, részint mindig eszembe jut a Kedves, akitől a füzetecskét kaptam – nem mintha egyébként nem jutna eszembe azonnal, ahogy a szememet kinyitom… A mait megosztom Veletek: „Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni.” És egy mosoly… ezt sosem felejti el odarajzolni. A papírra és az arcomra egyaránt. Próbáljunk meg hát – bármily nehéznek is tűnik – így élni. Ma – és mindhalálig.
December végén pontosan ötven éve volt annak, hogy lapunk elődjében, az Ifjúságban először megjelent mellékletként a Symposion, amely aztán hamarosan önállósulva Új Symposionként legendás és korszakalkotó folyóirattá nőtte ki magát. Ha néhányat lapozol, Lasko barátunk tollából olvashatod a lap történetét. Tanulságos, egyben példamutató.
Példamutató mindannyiunk számára, akiknek az írás – és bármely más alkotói folyamat – itt és most harcot is jelent (bízva abban, hogy egy ideális jövőben majd jelenthet elcsitulást, megnyugvást, megelégedettséget is). Harcot a begyöpösödöttség, felsőbbrendűségi tudat, nemzeti hőzöngés, szűklátókörűség és egyéb rákfenék ellen. Sarkig tárt szemmel és szívvel, meg nem alkudva semmi áron…
…amíg a lendület kitart. Mert törvényszerűnek látszik, hogy a művész is – legyen fiatalon bármily lelkes és tehetséges – egy idő után hajlamos belefásulni, feladni a reményt, alkalmazkodni, beleolvadni a megkövesedett „elitbe”. A legfőbb buktató, hogy az „ifjú titán” leggyakrabban az egész Világot akarja megváltoztatni/megváltani, itt és most mégpedig!, aztán ha ez (persze) nem sikerül, akkor inkább kinyújtja a kezét a pénzért, pozícióért (felfelé „bukik”), amennyiben ezt egyáltalán felajánlják neki. Vagy csak egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. Ritka az a művész, aki mindhalálig „lázadó” marad – no de ez nem is akkora tragédia: az új generációk mindig hozzák az utánpótlást. Ugye így gondolod Te is, fiatal Barátom…?
Hogy milyen elképzelhetetlenül nehéz egy életen át meg nem alkuvónak maradni, arra nagyon jó példa az egyik sympós főszerkesztő: az elvei mellett ugyan mindhalálig kitartott – csak sajnos ez a „mindhalálig” nem tartott túl soká…
Rákfenék ellen küzdeni… emberpróbáló feladat. A fertőzésveszély csaknem százszázalékos. Ha nem „így”, akkor „úgy”…
No de a lényeg, harcolj, amennyi az erődtől telik, senki nem várja tőled, hogy ezen felül tedd. Apró lépésekben. A lényeg, hogy közben maradj tiszta legbelül.
Mint a Rád váró tündérmackó ölelése a szivárvány túloldalán. Tudod… nem eshet örökké…
Ha már önzőmód a születésnapommal kezdtem ezt a vezércikkemet, a végére is a témánál maradok: a szerkesztőség és a munkatársaim nevében is sok szeretettel köszöntöm lapunk és fiatal tehetségeink támogatóját, Árok Ferencet nyolcvanadik születésnapján!
