2012-ben jön a 45. KMV
Egy kis előzetes
Reméljük, hogy egy vajdasági magyar középiskolásnak, tanárnak sem kell megmagyarázni azt a mozaikszót, ami a fenti címben szerepel (ha valaki valamilyen véletlen folytán mégsem tudná, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjéről van szó). Szóval a szervezőség nem is olyan régen, még az óévben összeült, és feldobott az eddigi palettára néhány új színt, hogy ha már 45.KMV, meg ha már 21. század, akkor haladjon már a KMV is egy kicsit a korral.
Ami egyelőre tervben van, és ami várható.
Először is, 2012. április 20–22-ére várható a döntő, szokásosan Óbecsén, a színházban. Előtte azonban 5-én Zentán lezajlik a szín- és filmművészeti megmérettetés (a KSZFV), 19-én pedig Temerinben a népzenei része a vetélkedőnek, azaz a KNV.
Az óbecsei döntőn a műsorvezetést ezúttal az újvidéki Művészeti Akadémia két tanulója veszi át. A 45.KMV hangja ugyancsak ez a két műsorvezető lesz, mivel Vajdaság-szerte a rádiókban is hallhatóak lesznek a döntőt megelőző beharangozókban. Ebből kiindulva a promócióra is nagyobb hangsúly lesz fektetve. A KMV arca is megjelenik, hiszen tavaly Csiga Józsi nagy sikert aratott, így bűn lenne őt kihagyni. Józsi idén kimozdul szeretett tanyájáról, és a városba is ellátogat, ahol megpróbálkozik a jó szerencsével.
S ha már a műsorvezetésről is szó esett: a gála is új tálalást kap. Rövidül, és új koncepcióval épül fel. Gyertek el, és lássatok csodát! A díszvendégünk sem akárki lesz.Fiatal, erős egyéniség,ráadásul 2011-ben kitüntetettművészről van szó.Indulhat a találgatás.
Az óbecsei döntő három napja alatt a szervezőséget, a felelős személyeket tuti, hogy fel fogod ismerni, mivel egységes pólókban fognak rohangálni, és bátran lehet tőlük információt kérni.
Megsúgunk még valamit, de csak csendben, mégpedig azt, hogy a 2012-es évben még diákzsűrizni is érdemes lesz, hiszen különböző ajándéktárgyak várják a jelentkező diákokat. Mert igen, a következő KMV-n az fog a diákok nevében kiosztani díjakat, aki előre jelentkezik a diákzsűri-pályázatunkra a honlapunkon. A részletek és a pályázati feltételek is hamarosan megjelennek.Lassan a hivatalos zsűri összetétele is kikristályosodik, a megbeszélések még folyamatban vannak.
A nyertes színművészeti előadást, ahogyan 2011-ben is, úgy most is a szombat esti koncert előtt nézhetik meg az érdeklődők. A koncert helyszíne is változik a tervek szerint. Nagyobb hely, nagyobb koncert, ultranagy bulihangulat. A fellépőkért pedig nagy verseny folyik. Nem kis táncmulatság van tervben! Az idei koncert még tovább öregbíti a KMV-s szombat esték hírét!
Szóval röviden ennyi, egyelőre. Még jelentkezünk, efelől ne legyen kétségetek! A pályázat a hetekben jelenik meg, addig meg Csiga Józsi legyen veletek, kövessétek a Facebookon: www.facebook.com/csigajozsef.
De a KMV honlapját is beteheted a könyvjelzők közé: www.kmvon.net.





