Ordas gyűrűben kis tál lakoma

BÉLYEGEK

A Symposionra két bélyeget nyomtak rá az idők során. Az egyik pozitívabb, eszerint a sympósok először vették fel a kesztyűt vidékünkön a provincializmus, a szellemi elmaradottság ellen, vagy – Ady nyomán – mondhatjuk úgy is, a vajdasági magyar ugar ellen. A másik bélyeg már inkább vád vagy csúfnév. A 90-еs évek után „júgómagyaroknak” kezdték nevezni őket, mert a vajdasági magyar közgondolkodásba behozták azt a nézetet, hogy a jugoszlavizmus, a délszláv népek és irodalmak felé kell fordulni. Ellenlábasaik szerint ezzel lemondtak magyarságukról, és a vajdasági magyar kultúra sírásóivá lettek.

MINT MELLÉKLET…

A Symposion megindulásának előfeltétele az 1959-ben létrejött újvidéki Magyar Tanszék volt, ott formálódtak csoporttá az alapító tagok. 1961. december 21-én két oldalon jelent meg a melléklet első száma Tolnai Ottó szerkesztésében. További munkatársak voltak: Bányai János, Domonkos István, Fehér Kálmánés Koncz István. Csakhamar bővült a létszám, többek között Bosnyák Istvánnal, Gerold Lászlóval, Utasi Csabával és Várady Tiborral, akik később meghatározó szereplői lettek a vajdasági magyar kulturális életnek. Ez a tehetséges társaság, amikor megjelent az irodalom színpadán, még nem tudta pontosan, mit is akar. Rengeteget olvastak, tanultak, írtak, az élet nagy dolgain elmélkedtek, amellett persze, hogy együtt ittak, és lányok után futkároztak. Amiben egységesen gondolkodtak, hogy a korábbi generációk által képviseltek ellenében akarnak fellépni. Ex libris című kritikai rovatukban igen vadul estek neki elődeik műveinek. Kinevették az öregeket, akik egymás könyveiről szuperlatívuszokban beszéltek. (Más kérdés, hogy ők maguk ugyanezt csinálták.)

Bosnyák István egyszer azt mondta: „Egy ilyen álmos vidéken, mint amilyen a miénk, már a megbotránkoztatás is valami! Persze nem minden.”A vezető vajdasági magyar kultúrmunkások legszívesebben megszüntették volna a szárnyait bontogató kezdeményezést, de nem merték vállalni a felelősséget, ezért inkább felkérték Sinkó Ervint (a Magyar Tanszék alapítója, nagy tekintélyű író), hogy mondjon ítéletet ő. Sinkó lelkesedéssel fogadta és ezzel megmentette a lapot.

Sinkó és a sympósok között később szoros viszony alakult ki, Koncz István és B.Szabó György mellett ő volt a legnagyobb hatással a fiatalokra. Persze olvasmányaik, illetve a filmek és képzőművészeti alkotások mellett. Kedvenc íróik voltak a magyarok közül Kassák Lajos (akit fel is kerestek Budapesten), a marxista filozófus Lukács György és a nyugatosok. Várady különösen sokat foglalkozott Karinthy Frigyessel. A külföldiek közül elsősorban Arthur Rimbaud-ra esküdtek, de az új baloldali filozófusokat is istenítették, mint Herbert Marcuse-t, Ernst Blochot, Erich Frommot vagy Marshall McLuhant. A délszlávok közül Miloš Crnjanski, Vasko Popa, Danilo Kišés elsősorban Miroslav Krleža nevét érdemes megemlíteni. Utóbbit Sinkón keresztül néhányan közülük személyesen is ismerték.

Ami a filmművészetet illeti, akkor tört be a szakmát teljesen megújító francia új hullám, Jean-Luc Godard-ral és François Truffaut-val az élen, ami szintén nagy élmény volt a sympósoknak. A képzőművészet iránti érdeklődés is mindvégig jellemezte a folyóiratot. Az ügyvéd Konczon és a zenész Domonkoson kívül mindannyian az írásaikból éltek, ami manapság szinte elképzelhetetlen lenne. A jugoszláv támogatási rendszer viszont kifejezetten jól működött a művészek esetében (is), igaz, inkább „kilóra” fizettek, mint minőségre. A helyzetet jól figurázza ki Tolnai Ottó Doreen2. (Ars poetica helyett) című versében:

megörülsz amikor megmutatom

az újságokat (pedig ha tudnád

milyen nyavalyás újságok ezek)

mert tudod hogy majd pénzt kapunk

értük

annál többet minél hosszabbak

annál többet minél hosszabbak

annál többet minél hosszabbak

barna ujjaiddal gyorsan

megszámolod a sorokat

és megszorzod százzal

vagy hetvennel

MINT FOLYÓIRAT…

Az Új Symposion folyóirat első száma 1965. január 15-én jelent meg, fő- és felelős szerkesztője már nem Tolnai, hanem Bosnyák volt. A példányszámot illetően nincsenek pontos adatok, sem az akkori, sem a későbbi évfolyamokat illetően. Becslések szerint 1000–2500 között mozoghatott a Sympo mindenkori példányszáma. Bosnyák csupán három szám erejéig vezeti a lapot, azután a politikailag sokkal inkább tűzközelben lévő Fehér Kálmán veszi át a karmesteri pálcát.

ELSŐ BETILTÁS

Az 1973-as májusi számnál veszi át ismét Tolnai a szerkesztést, akkor már Váradytól, ami jelentős változásokhoz vezet (például ekkor közlik le Domonkos Kormányeltörésben című legendás versét), másrészt ezután két számot is betiltanak a hatóságok. A 76.-at és a 77.-et, vagyis az 1971. augusztusit és szeptemberit. Elsősorban Rózsa Sándor Mindennapi abortuszcímű humoreszkje verte ki a biztosítékot, amiben például az állt: „Ha bemész egy üzletbe, és magyarul beszélsz, ugyanúgy nem szolgálnak ki, mint a feketét Amerikában.” Az az érdekes, hogy voltak sokkal ellenzékibb számai is a Sympónak, például a júliusi, amely teljes egészében az önkényuralomról szólt. De ekkorra vált olyanná a jugoszláv belpolitikai helyzet, hogy Tito államfő elkezdje a fűnyíróelvet alkalmazni. Ennek a lényege az volt, hogy minden egyes köztársaságban le kellett valakiket „fejeznie”, nehogy úgy tűnjön, csak a horvát nacionalisták mozgalma szálka a Jugoszláv Kommunista Szövetség (JKSZ) szemében. Az újvidéki kerületi bíróság Miroslav Mandićot egy évre, Rózsa Sándort pedig másfél évre ítélte. Mandić letöltötte börtönbüntetését, Rózsa viszont Németországba emigrált. Tolnai végül nem került börtönbe, de a bírósági meghurcoltatás, mely során volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, 8 év börtönre is ítélhetik, a mai napig mély emlékként él benne. „Összetörtem, mint ordas gyűrűben kis tál kocsonya” – emlékezik vissza, hogyan érezte magát az „igazságszolgáltatás” színe előtt. Az esetet követően Tolnai sokáig a „levegőben lógott”. Túlságosan veszélyesnek tartották ahhoz, hogy komoly állást kapjon, ezért az Újvidéki Rádió éjjeli műsorába került, majd képzőművészeti műsorral foglalkozhatott, és később szerkeszthette a művelődési rovatot. A Symposion szerkesztőségét a fiatalítás jelszava alatt szétzavarták, de elegáns módon hallgattatták el az első generáció tagjait: betették őket egy-egy jól fizető funkcióba – az egyetemre, a médiába vagy éppen egy politikai intézménybe. A Sympo fő- és felelős szerkesztőjének a kevésbé politikus, inkább poétikusabb alkatú Danyi Magdolnát nevezték ki. Ő háttérbe szorította a lapban a társadalmi kérdéseket, igaz, abban a korhangulatban nem is igen tehetett mást. Társadalomkritikával a vajdaságiak közül csupán Sziveri János és Csorba Béla próbálkozik, de közben felbukkannak az Új Symposionban azok a magyarországi szabadszájúbb írók, akik nem voltak az akkori magyar miniszterelnök, Kádár János és a kulturális miniszter, Aczél György kedvencei. Ilyenek: Petri György, Esterházy Péter, Hajnóczy Péter, Mészöly Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Heller Ágnes. 1974-ben interjút közöl a lap Jancsó Miklóssal, Thomka Beáta Hamvas Béláról ír tanulmányt. A magyar hatóságok figyelmét jobban felkeltette ekkor a Sympo, mint a jugoszlávét.

A második generáció tagjai Danyi mellett: Böndör Pál, Tari István, Dudás Károly, Juhász Erzsébet, Thomka Beáta, Beretka Ferenc stb. Lassan kezd már beszivárogni a harmadik generáció is. A publicisztika, a kommentár, a polemikus írások azonban mindaddig nem voltak jellemzőek, amíg Sziveriék át nem vették a lap szerkesztését.

A HARMADIK GENERÁCIÓ

Ennek a generációnak a tagjai Sziveri mellett: Balázs Attila, Csányi Erzsébet, Csorba Béla, Faragó Kornélia, Fekete J. József, Fenyvesi Ottó, Losoncz Alpár, Mák Ferenc, Bicskei Zoltán stb. Többségük 25 év körüli, a főszerkesztő, Sziveri 26 éves ekkor. Összesen 38 számot adtak ki ’83 márciusáig. Szétverése miatt ez a szerkesztőség is legendává vált, a társaság igazi arca majd a konfliktusok során mutatkozik meg, amikor szembeszállnak a hatalommal. Noha a baloldali jugoszlavizmust nem bírálták, de a hatalmon lévőket annál inkább. Az pedig, hogy kifigurázták az újvidéki kisisteneket, a vajdasági magyar kultúra nagyágyúit, a későbbiekben egyszerűen reménytelenné tette a helyzetüket, hiszen az ítélethozók között olyanok is ültek, akik személyes sérelmeik miatt voltak éhesek a bosszúra. Sziveri így emlékezett később: „Az is megtévesztett minket, hogy a belgrádi, zágrábi és ljubljanai testvérlapok egyre hangosabbak lettek a nyolcvanas évek elejére. Kezdtük azt hinni, amit nekik szabad, azt nekünk is. Sokkal keményebb diónak bizonyult a vajdasági vezetés, mint hittük.”A 211. számban, 1982 novemberében jelent meg Tolnai Orfeusz új lantja című verse, amelyet sokan a Tito-ellenes verseskötete miatt elítélt Gojko Djogo melletti kiállásként értelmeztek. Szintén vádpontnak számított több magyarországi költő versének publikálása, pl. Zalán Tibor Táviratok Szőcs Géza ismeretlen címére. (Szőcs ekkor szamizdat kiadvány miatt bujdosott a Securitate, a román titkosszolgálat elől Székelyföldön.) Csorba Béla az újságírói jogokat megnyirbáló Jugoszláv Újságíró-szövetség etikai kódexének átírásán ironizált. Később pedig megjelent Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse is.

Sziveri János

Csakhamar össztűz támadt a szerkesztőségre, de nem szerb, hanem magyar körökből. Legerősebben épp a Magyar Szó támadta, amelynek élén Erdélyi Károly, a lap mindenkori legrosszabb hírű főszerkesztője állt. Bálint Sándort és Mák Ferencet kötelezte, hogy cikkben marasztalják el az Új Symposiont. Mák azt mondta, hogy más által diktált írás alá nem írja a nevét, ezért munkaviszonyát megszüntették, és az utcára került, Bálint (a Magyar Szó későbbi főszerkesztője) megírta az írást, de még az övét is enyhének találták, ezért átírták. Elindult a felelősségre vonás: Sziveri János előbb csak megrovásban részesült, de mivel a szerkesztőség nem hódolt be – válaszlevéllel harcoltak az igazukért –, ezt már súlyos visszaélésnek minősítették, és nem kegyelmeztek. Az ügy nagy publicitást kapott Jugoszláviában. Sziverit leváltották. Előbb a Magyar Szóhoz helyezték át, majd onnan is kitették. Később a szabadkai Népszínház dramaturgja lett. Fiatalon megbetegedett, élete végét Budapesten töltötte gyógykezelés céljából. 36 évesen hunyt el. Utolsó, már betegen írt verseskötete, a Bábel legendás alkotássá vált. Élete vége felé azt mondta, hogy az első nemzedék végezte ki az ő generációját. Név szerint Fehér Kálmánt, Bányai Jánost és Gion Nándort említi, azzal, hogy szerinte Major Nándor osztotta ki a feladatokat. Losoncz Alpár így emlékezett barátjára: „Nem ismerek senkit közülünk, aki olyannyira szemben állt volna a vajdasági magyar kultúra intézményes szerkezetével, mint Sziveri János. Nem volt hajlandó bizonyos kompromisszumokra, adott esetben az önrombolás árán sem. Hiányzott belőle a korunkra olyannyira jellemző cinizmus.”A Sziveri-féle szerkesztőség tagjai egységesen amellett döntöttek, hogy az új fő- és felelős szerkesztővel, Purger Tiborral, illetve az új szerkesztőséggel nem működnek együtt. Ezért a Purger-féle lap egy vidéki és hatástalan folyóirattá vált. Az 1988-as első számokban jelenik meg aztán egy tehetségesnek tűnő új generáció: Urbán András, Beszédes István, Papp Tibor, Jódal Kálmán, Lovas Ildikó. A többségükben még középiskolás tagok több műfajban fejezik ki magukat: verset és prózát írnak, de drámát is, sőt színészkednek, és darabokat rendeznek – a társaság a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén tűnt fel és kovácsolódott össze.

A ’88-as év utolsó számában kezdődik meg a Sziveri-féle szerkesztőség rehabilitációja. 1989 áprilisában demokratikus főszerkesztő-választást tartottak, és a zentai Beszédes Istvánt választották meg új főszerkesztőnek. Ekkor „koalíciós” szerkesztőség jött létre, tehát a legifjabb generáció, vegyítve a Sziveri-féle nemzedék még publikáló tagjaival. A már Budapesten betegeskedő Sziveri főmunkatársként volt feltüntetve a lapban.

A folyóirat, vagyis utódlapjai ma is léteznek, két ágra szakadva. Veszprémben Ex Symposion néven alapítottak 1992-ben egy tematikus számokat megjelentető folyóiratot az egykori sympósok, kiegészülve új szerző- és szerkesztőtársakkal, a főszerkesztői feladatokat Bozsik Péter látja el. Vajdaságban pedig Sirbik Attila főszerkesztésében Symposion-line néven létezik egy kulturális monitor az interneten (www.symposion-line.eu), és bizonytalan időközönként Symposion néven nyomtatásban is megjelenik az utódlap.