Sanssouci -- A Berlinben megtartott taizés találkozó egyéni megvilágításban
(1. rész)
Ez a kirándulás kicsit más, mint az eddigiek, de a cél mindig ugyanaz: Európa. Számomra ez a legszebb hely, Amerika csak egy fakó emlék marad mellette. Este indulunk, kicsit bizonytalan az egész, nem ismerek senkit, még a szervezőket sem. De már Szabadkáig sikerül barátkozni, s aztán egy különös társaság gyűlik össze ott a busz hátuljában. Hamar kialakul az a sajátos hangulat, amely az út végéig megmarad a levegőben. Nagyszerű ötvözete ez a gondtalan humornak és a komoly politikai és életfilozófiai témák megvitatásának. Egyszerűen minden összesűrűsödik, de azt a sok bohóságot leírni nem lehet, elszáll velünk a busz egy gondtalan világba. Egy hétre. S hiába fájt a visszatérés, megéri.
Múlt s jelen
A sejtelmes bambergi dóm
Bamberg óvárosában sétálok felfelé a gyengén megvilágított utcákon. Az a dóm hogy kerül ide, nem tudom, de nagyon meglep, szinte megijeszt. Egy időre nem tudom hova helyezni sem magam, sem azt a fenyegető valamit. Több mint 700 éves, és érzem, ahogy ránehezedik a korok súlya a két tornyára. Félek, hogy rám szakad, és ez a több évszázadnyi teher eltemet örökre.
Kelet-Berlinben érezni a kommunizmus illúzióromboló, lélekölő szellemét. Nem volt elég ez a 22 év, a szocialista ocsmányságok ott gusztustalankodnak számos épületben manifesztálódva. Itt most erősen belekeverem szubjektív világom, de szerintem az nagyon nincs rendjén, hogy a berlini dóm közlében önkényuralmi jelvényekkel tűzdelt sapkákat árulnak. Ha teszem azt kiállnék melléjük szvasztikával díszített ruhafélét árulni, egykettőre lekapcsolna a rendőrség. Egyszer vissza kellene menni, és mielőtt a zsernyák megfenyítene, akkor megkérdeném, hogy a sarló-kalapácsos cimborák ugyan miért nem szúrják a szemüket. Hát igen, Berlinben az idők során igencsak összekavarodtak az ideológiák, a legszélsőségesebb ordas eszmék söpörtek végig a városon. Ez azért megadja az alaphangulatot a helynek.
Sarló-kalapácsot tessék!
Meghökkentő történetek
Házigazdánk temetkezési vállalkozó Berlin északkeleti csücskében, egy kis katolikus templomot gondoz. Megkeseredett kissé szegény Rajmund, rosszul viseli, hogy a lánya hozzáment egy arabhoz, és ezzel egyidejűleg áttért a muzulmán vallásra. Ezek belpolitikai problémák, nem is foglalkozom én velük túlságosan. Csak azt nem értem, hogy mit keres az a két 19 éves fiatalember ugyanabban a lakásban, ahol Szabi és én vagyunk elszállásolva. Kérdezem én őket, hogy mégis mit csinálnak itt, miközben egyik cigit a másik után szívják, és valami szeszen csüng az ajkuk, de igencsak kitérnek a válasz elől. No, az nem baj, ha Rajmund befogadta őket, az sem baj, hogy a fűtés sem működött a szobánkban, de hogy lehetnek ezek a kölkök olyan tuskók, hogy hajnali 5-kor üvöltetik a zenét a szomszédos konyhából, amikor mi aludni szeretnénk?!
A csapat hozza a formáját. Itt vannak a specialisták: Zsolti a hangulatfelelős, Szabi a navigációs szakember, mi, többiek meg csak élvezzük a műsort. A legtöbb nevezetes helyet bejárjuk. A Checkpoint Charlie-nál szembeszökik a DDR címere, benne a szabadkőműves-szimbólumokkal, a kalapáccsal, a körzővel és a vonalzóval. Na, álljunk csak meg egy percre! Ez hogy került a keletnémet címerbe? Ez költői kérdés marad, s ki is megy a fejemből, amikor a következő megállónknál a terrormúzeumban nézelődünk. A terror topográfiája nevű dokumentációs központ a volt rendszer borzalmait mutatja be a Gestapo és az SS vezérkarának egykori székhelyén. Fényképek, eredeti iratok fénymásolatainak rengetege. Érdekes hely, egy kicsit beleborzongok. Viszont ez csak egy kis bemelegítő ahhoz képest, amit majd néhány nap múlva fogunk megnézni. De ne szaladjak a rúd elé.
Művészeti alkotás Kreuzbergben
A tömegközlekedés Némethonban bámulatosan jól szervezett! S-Bahn, U-Bahn, busz. Mindegyiknek korlátlan használatára vagyunk jogosultak a taizés jegyünkkel. Rengetegszer igénybe is vesszük. Nem szoktam hozzá a metrók világához, mely furcsa és sejtelmes, olykor meghökkentő események színhelye. Az emberi lelkek különféle bugyraiba enged betekintést az U-Bahn alvilági színpada. Mozgólépcső felé haladunk most éppen, sietünk, mint általában. Két szemrevaló fehérnép áll szorosan egymással szemben. Egyikük könnyáztatta arcán szétfolyva a festék, kezében tövig égett cigarettacsikk. Egyszerre csak egybefolynak, és emberek százai között, ügyet sem vetve a külvilágra, szenvedélyes csókolódzásba kezdenek. A levegő bevibrál, csoportunk tagjai felhördülnek, nem szoktunk az ilyesmihez. Nagy város, nagy szabadság, nagy furcsa valami. Miközben szállunk be a metróba, elintézem a történetet azzal, hogy felnőtt emberek, az ő életük, végső soron engem egy cseppet sem zavar. Ahogy ezt így konstatálom magamban, megakad a tekintetem két kislányon. Olyan 12 év körüliek, nyugodtan ülnek, közel egymáshoz, s egy különös dacossággal az arcukon tekintenek szembe a világgal és velem. Nézem őket, de egy-kettő, és már szállunk is ki. Visszanézek, és még látom az üvegen keresztül, ahogy az egyik egy hétköznapi mozdulattal odahajol a másikhoz, és szájon csókolja. Megfordul a világ velem, kikeveredünk a zajos utcára. Nem tudom eldönteni, hogy amit láttam, az agyam szüleménye vagy valóság. A forgatag elsodorja dilemmámat, és megyünk tovább, csak a szívem mélyébe épül be ez a groteszk kép a kislányokról. Nem értem én ezt a világot, nem én.
A brandenburgi kapunál valami zsibvásárra emlékeztető emberkavalkád van. A kapu környéke be van építve, nem értem, miért. Amerikai és szovjet katonáknak beöltözött kenyérkeresőkkel lehet fényképezkedni. Közülük egy nagyon nem odaillő figurát pillantok meg, a Sötét Nagyurat személyesen. Odacsörtetek, egy amerikai katona utamat állja, de én azt mondom, hogy én csak Őt akarom. Eljön, aminek el kell jönnie: leszámolok a sötét énemmel, és elintézem Darth Vadert. A hatalmas vásárcsarnok-komplexumban vacsora után, az esti imádságon megbánom bűneim. Ez a sok fiatal az én kedves Európám minden szegletéből idesereglett egy szép cél érdekében, de a lényeg sokszor elsikkad. Nagy a tömeg.
Leszámolás a Sötét Nagyúrral
