Hálaadás -- Levél Amerikából
Már egy ideje adós vagyok az egyik legtipikusabb amerikai ünnepről szóló sztorimmal. Egy kis történelemmel kell kezdenünk, hogy megérthessük az ünnep mivoltát. Az amerikai kontinens egyik első angol telepesei az Óhazából elüldözött puritánok voltak. A Zarándok Atyáknak is nevezett csoport első néhány éve nagyon nehéz volt, de az őslakos indiánok segítségével végül sikerült egy bőséges aratással felkészülniük a télre. Ez az, ami (elvileg) november negyedik csütörtökére esett, és azóta is minden évben megünnepeljük.
A hálaadás ma persze már egyáltalán nem erről szól. Sok család már nem is ad hálát, hanem csak „ráugrik” az olyan jellegzetes ételekre, mint a hatalmas pulyka, sonka és krumplipüré. A mi családunk nagy közös hálaadást tartott, ahol az összes (mindössze tizenkettő) unokatesó megjelent, és közös tévézéssel, biliárdozással és asztalfocizással ütöttük el az időt. A hagyományos sült pulyka mellett a pulyka és egyéb húsok mindenféle kombinációja jelen volt, talán ez is lehetett az oka, hogy egy-két lelkes gyereket kivéve senki nem akart amerikai focit játszani.
Van viszont egy sokkal izgalmasabb dolog, ami a hálaadást követő napon kezdődik – eredetileg. Eredetileg, mert a fekete péntek nevű országos árleszállítás idén már csütörtök este tízkor kezdődött. Ezen a napon az összes bolt hihetetlenül alacsony áron kínálja a termékeit, lehet például tévét, laptopot és telefont venni féláron. Néhány üzlet zárva van, és sorban kell állni nyitásig, néhányuk pedig nyitva van, ott benn kell sorban állni. Kilenctől kilencvenkilenc éves korig mindenki agresszívan harcol a dolgokért, mert mindenből csak limitált darabszám kapható. Ezért mi már jó előre elkészítettük a „haditervünket.” Először a Walmart nevű amerikai hipermarketbe mentünk este nyolckor, ahol egy Xboxot, két tévét és még néhány apróságot vettünk – négyórányi testközeli harc után. Következő állomásként vásároltunk néhány ruhacikket egy közeli üzletben, majd elmentünk még néhány kisebb boltba a plázában. Kisebb alatt azt értem, hogy kb. akkora, mint otthon a Roda Zentán. Ezután elmentünk a Walmarthoz hasonló kaliberű Targetbe, ahol egy fényképezőgépet vettünk. A túrát reggel hatkor zártuk egy irodai kellékeket árusító cégnél, ahol már jó előre kiszemeltük a legjobbnak tűnő laptopot. Az alkalmazottak már a reggel hat óra (igen, itt már tíz órája folyamatosan vásároltunk) előtt néhány perccel elkezdték kérdezgetni a sorban állókat, hogy mit szeretnének venni. Miután ráböktünk a laptopra a katalógusban, kaptunk egy papírlapot, amivel lefoglaltuk a laptopot magunknak. Így már magabiztosan vonultunk be az üzlethelyiségbe, és néhány perccel (és pár száz dollárral) később fáradtan autóztunk hazafelé.
