A főleg színészekből verbuválódott Drum in Basement alkalmi zenekarral beszélgettünk
Minden alkalom első alkalom
Egy ütem, három ritmus, összeizzadt testek és eksztázisos lüktetés uralkodott múlt pénteken az Újvidéki Színház születésnapja utáni bulin a Művészklubban. A többségében fiatal színészekből összeállt Drum in Basement zenekar harmadik fellépése volt soron. Hajdú Tamás és Balázs Áron kongán, Huszta Dániel két kongán (a változatosság kedvéért), Simić Marko dobkompletten, Pongó Gábor csörgőkön, valamint bongoszon, Sebestyén Imre basszusgitáron játszott. Ők öten az alappillérei a zenekarnak, de rajtuk kívül bárki részt vehet a zenélésben. Virág György például hegedült, a temesvári színház igazgatója, Balázs Attila pedig szopránszaxofonon játszott ezúttal.
– Hogyan jött az ötlet a dobos formációhoz? Hogyan álltatok össze?
Tamás: – Valamit ünnepeltünk itt a színházban, és Marko meg én az udvaron doboltunk egy kosztümös ládán és az ajtófélfán. Jött Biacsi Endre, a Művészklub tulajdonosa, és azt mondta, jó lenne ezt megcsinálni a klubban egyik este.
Ott volt Balázs Áron, rögtön jelezte, ő is jönne. Gondoltuk, akkor már szólunk Husztának is, mert ő már szinte vérprofi, meg Pongó is dobol. Így jöttünk mi össze öten.
– Honnan ered a nevetek, a Drum in Basement?
Tamás: – Áron találta ki, mert ugye az a jelentése, hogy dobolás a pincében.
– Mit éreztek, vagy mire gondoltok, miközben játszotok?
Huszta: – Semmire, én konkrétan semmire nem gondolok. Meghallom az első ööö… egyszer nyolcat, azt hogy mondják a zenében?
Tamás: – Ütemet, Huszta, ütemet.
Huszta: – Azt! Utána csak hagyom, hogy vigyem a hullám. Ráülök és élvezem.
Tamás: – Míg a kezem meg nem dagad.
Huszta: – Vagy nem kezd vérezni. –
Zenélés közben ki a főnök?
Tamás: Természetesen Marko. Ő van a dobkompletten. Imre a Basement, Marko meg a Drum. (Nevet) Mi, többiek meg az IN.
Marko: – Ez egy oda-vissza játék a közönséggel. Tőlük függ a hangulat, mert nem szoktunk próbálni, nem is szeretünk. Egyszer havonta, a fellépés előtt megnézzük, hogy hogyan hangzik, és ennyi.
Gyuri: – Egyformán kell figyelnünk egymásra, bár Marko a meghatározója az ütemek, ritmusok hangulatának, bárki bármikor válthat, újíthat, javíthat a stílusában, a hallgatóság tükrében, így tud létrejönni ez az érdekes, nem mindennapi zeneiség, hogy improvizáció közben valaki más veszi át a prímet, más adja a zenei hangsúlyt.
– A dobokon kívül most is voltak más hangszerek, például Gyuri hegedült, a temesvári színház igazgatója beszállt szaxofonnal. Hogyan tudjátok összehangolni az egészet, ha teljesen spontánul jön?
Tamás: – Nem tudjuk. Úgy működik, hogy figyelünk egymásra.
Huszta: – Annyit hallottam, hogy a két zenész, azaz Gyuriék megbeszélték előtte, hogy: „A-dúr? Persze, A-dúr.” Ennyi volt a nagy megbeszélés.
Marko: – A tulajdonképpeni célunk az, hogy minél több ember kapcsolódjon be a zenélésbe, minél több ember élje ezt át, és élvezze velünk együtt.
Huszta: – És mivel mindig egy új ember kapcsolódik be a zenélésbe, ezért folyamatosan változik az egész. Például ma a hegedű egy teljesen másfajta stílust eredményezett.
Marko: – A zenélésünk alapja, hogy ráérezz. Megbeszélés nélkül tudd, hogy mit akar a másik.
Pongó: – Egyetértek Markóval. Az érzés, az érzet, az érzék, ezek mind benne vannak abban, amit csinálunk, hiszen először csináljuk azt, amit csinálunk, akkor születik meg a kezünk alatt.
– Minden alkalom akkor valójában első alkalom.
Imre: – Gyakorlatilag úgy érzem, hogy szándékosan nem is próbálunk, mert hogyha próbálnánk, akkor sablonná válna, amit követnénk. Viszont ilyenkor, amikor élőben lépünk fel, és mindenki azt játszik, amit tud, akkor mutatkozik meg a Drum in Basement stílusa. Ilyenkor mindenkinek fel kell találnia magát, és a maximumot nyújtania. Azért érdekes, mert mi élvezzük, és így a közönség is élvezi.
– Ez nem kérdéses, hiszen mindenki eksztázisban volt.
Imre: – Ketté kell választani a zene minőségét és a hangulatot. Ez a zenei műfaj lehetőséget ad arra, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon. Először is a zenészek magukban teremtik meg a bulihangulatot. Egy buli akkor mondható sikeresnek, ha ez a hangulat átragad a hallgatóra. Tehát mindenki boldog, élvezi, mert a zenész is élvezi azt, amit csinál. A zenekar példa arra, hogyan lehet hasznosítani a színészszakmából eredő előnyöket más területeken is. A közönséggel való kapcsolat ebben az esetben, ebben a zenei stílusban kötelező. Közben a hegedűs dobossá lett, Tomi kongája egy rossz trombitává változott (amit azért fújni még lehetett), az alappillérek átadták helyüket a hallgatóknak, kézről kézre jártak a csörgők. A ritmusosság maradt, a varázslat szárnyalt.
