IN MEMORIAM Hornyik Miklós
Már egészen korán berobban a művelődési közéletünkbe egy rendkívül tehetséges, roppantul művelt és széles látókörű fiatalember, valamikor a múlt század hatvanas éveinek második felében. Azonnal nagy feltűnést kelt pl. a magyar írók legjavával készült interjúsorozata, a Híd című folyóiratunk közlésében.
Hornyik Miklós az újvidéki Magyar Tanszéken szerez tanári oklevelet, majd (1978) az irodalomtudományok magisztere lesz. Egy időben (1968 és 1975 között) főszerkesztője a Képes Ifjúságnak, amelyet bátor hangvételű, a tabutémákat is felvállaló lappá alakít át. Az általa vezényelt szerzői gárda tagja ekkor többek között Domonkos István, Dormán László, Dudás Károly, Tari István. Hornyik – aki mindvégig írókat, újságírókat segített pályájuk kezdetén – utóbb az Újvidéki Televízióhoz kerül, majd tanársegéd a Hungarológiai Intézetben. 1991-ben szülővárosából, Újvidékről családjával együtt Budapestre költözik, s továbbra is folyamatosan látnak napvilágot kritikai, publicisztikai, valamint irodalom- és sajtótörténeti munkái. Legutolsó kötete néhány hónappal ezelőtt jelent meg, Aszéttagolt ország címmel.





