Folyton viszkető tenyerek -- A szerbiai fiatalok legújabb erőszak-statisztikájáról
A nemek közti egyenlőséggel és erőszakkal kapcsolatos kérdéseket tett fel az E8 Központ 16 szerbiai város és község 1461 polgárának. A 14 és 19 év közötti fiúk 40 százaléka keveredett az elmúlt évben legalább egyszer verekedésbe, a megkérdezettek 58 százaléka elítéli a homoszexuálisokat, 38 százalékuk indokoltnak is tartja a homoszexuálisok elleni erőszakot, és 8 százalékuk a barátnőjét is megütné.
Egyre gyakrabban készítenek felméréseket erről-arról, és amikor elolvassuk ezeket, olyan súlyosnak tűnik a helyzet, pedig megélni a mindennapokat szerintem egyáltalán nem az. De az is lehet, hogy én vagyok túlságosan nyugodt. Ezért megkérdeztem a témával kapcsolatban három ismerősömet, akik teljesen különböző személyiségjegyekkel rendelkeznek.
Kerültél már olyan konfliktusba, aminek verekedés lett a vége?
Ármin: – Olyanba, ami tettlegességig fajult volna, nem, csak szóban vitáztunk. Alapvetően nem vagyok híve annak, hogy verekedéssel intézzem el a problémáimat. Próbálom mindig megbeszélni a dolgokat, amennyiben ez lehetséges. De el tudom képzelni, hogy valaki annyira kihozzon a sodromból, hogy megüssem.
Tas: – Szerencsére nem.Már csak azért sem, mert fizikailag nem vagyok alkalmas a verekedésre, és a mentalitásom sem olyan. Inkább, ha kell, én engedek, és még a szóbeli konfrontálódást is próbálom kerülni.
A harmadik „páciensem” sztorijai már sokkal inkább igazolják a statisztikát meg az egyik barátnőm véleményét, aki, miután meséltem neki erről az eredményről, azt mondta, ő sokat mozog a körükben, és szerinte a szerb fiúk többsége pont így gondolkodik.
Vizin: – Igen, kerültem. Egyszer mentünk az utcán éjjel 4-kor. Egy kocsma mellett haladtunk el, és kivágódott három-négy szerb nyelven beszélő ifjú melegítőben. Hasítottunk tovább, ők meg leszólítottak fennhangon, hogy „Alo bre, stani!”. Odarohant hozzánk az egyik, ezért megálltunk. Azt kérdezte, hogy miért nem állok meg, amikor mondja. Mondtam, hogy azt hittem, valaki másnak kiabál, és akkor durr, kaptam egy pofont. Így kezdődött… De tudok durvább sztorit is – és már kezd is mesélni, én meg szörnyülködni. – Szóval egy legendáról, a szomszédomról van szó. A fickó hasít az utcán két csajjal, és ugyanaz előtt a kocsma előtt mennek el, ahol ránk startoltak. És akkor valami kreált indokkal odajött hozzájuk a szerb alak, hogy beléjük kössön. A két csajt felpofozták, a fickót meg úgy verték, mint a szódás a lovát. Széttörtek a fején pár sörösüveget, ő meg állt és tűrte. A szeme majdnem kifolyt, fel volt dagadva, elég torzul nézett ki szegény.
Ezután azt kérdeztem, hogy ők megütnének-e valaha is egy lányt. Itt már egybehangzó válaszokat kaptam.
Ármin: – Természetesen nem. Nem gondolom, hogy lenne olyan súlyos indok, ami miatt bármikor is megütnék egy lányt. Egyébként nagyon férfiatlan dolognak tartom.
Tas: – Aki megüt egy gyengébbet, az a társadalom legalján található. Mondjuk, ha egy lány pisztolyt tartana a halántékomhoz, akkor valószínűleg kárt okoznék benne, de ez már csak egy extrém példa. Szóval én tisztelem annyira a nőket, hogy sose bántanám őket, még ha valami miatt ki is érdemelnék netalán. Egyszerűen nem tartom etikusnak, ha egy férfi megüt egy nőt.
Vizin: – Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Nem. Esetleg ha a tyúkszaros életem múlna rajta, akkor igen.
És végül a homoszexuálisokról kérdezősködtem. Ez a téma különösen furcsán érint. Nekem annyira természetes az is, hogy a tágabb társaságomban vannak homoszexuálisok, de a másik oldalról pedig látom a rengeteg homofóbot. Valamiért a homoszexualitás nem képes az emberek fejébe férni, még sok, egyébként nyitott gondolkodású fiataléba sem.
Ármin: – Ilyen gondolataim, hogy ki kellene őket irtani és hasonlók, nincsenek. Természetesen nem pártolom, inkább csak elfogadom a tényt, hogy vannak ilyen beállítottságú emberek. Addig, míg az én köreimet nem zavarják, vagy nem közelednek hozzám olyan módon, nincs velük problémám. Az pedig, hogy felvonulnak, hogy hangoztassák másságukat, igen zavaró.
Tas: – Nem ítélem el őket, lehet köztük sok értékes ember is, attól függetlenül, hogy mi a szexuális beállítottságuk. Az ő döntésük, az ő életük. Szerintem olyan őket elítélni, mint valakit előre elítélni a zenei beállítottsága miatt. Nekik ez jó, az ő bajuk. Mint biológus és mint ember nem ítélem el őket, mert ők is tudnak teljes életet élni, és jelentős dolgokat letenni az asztalra. Nem támogatom őket, de tolerancia nélkül nem sokra jutunk a mai világban.
Vizin: – Ha nem hangoztatják meg dörgölik az orrom alá, hogy „Hé, mi itt melegek vagyunk, milyen jó nekünk” és a többi, addig jó. Nem az, hogy elítélem őket, csak persze nem lájkolom, mert nincs rendben. Egyszerűen természetellenes.
Talán csak annyit még, hogy a tolerancia egy fejlődésben lévő és fejlődésre szoruló emberi tulajdonság, de lehet, hogy ez pont olyan helyzetben van, mint a világbéke.
