Rajzolj, fess, alkoss!
Volt szerencsém meglátogatni a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeit a Népkertben található Pionírotthonban. A téma adott: megismerni és bemutatni a munkájukat, felhívva ezzel a fiatalok figyelmét, akik most fejezik az általános iskolát, és választás előtt állnak. Azoknak, akikben egy kevés kreativitás, rajzkészség, művészérzék bujkál, ott a helyük.
A polcokon diákok munkái pihennek, szobrok, festmények, rajzok mutatják be, mivel is foglalkoznak a fiatalok az órákon. Az olyan egyszerű embert, mint én, aki korábban nem igazán került kapcsolatba a képzőművészettel (legfeljebb még az általános iskola éveiben), eme alkotások szinte elkápráztatják.

Majd szépen lassan elkezdtek érkezni a diákok, illetve a tanárok, s a kis házikó megtelt élettel. A fiatalok ceruzát, papírt ragadtak, bemutatták a nemrég elkészült alkotásokat, beszélgettek, sürgölődtek, ötleteltek. A jókedv és az alkotni vágyás jellemezte a társaságot. Hisz mind azért jöttek ide, hogy fejlesszék tudásukat, rajzolhassanak, megmutathassák, hogy mihez értenek a legjobban. Erre ad lehetőséget az iskola! Volt, aki a szobrászatban jeleskedett jobban, de akadt olyan is, aki elképesztő életképeket tudott megörökíteni. Természetesen a négy év alatt minden ágazatból tanulnak valamit, s olyan technikákat ismerhetnek meg és sajátíthatnak el, mint a linogravure, az aquatinta, a rézkarc, a grafika vagy a hidegtű (s ez még csak a töredéke).
Az iskoláról, felkészülésről, tanulásról, illetve oktatásról kérdeztem mind a tanárokat, mind a diákokat, így társultam a negyedikesekhez, hogy megtudjam, miért szeretik iskolájukat, hogyan folyik a tanítás, s egyáltalán, mit érdemes tudni erről a szakról. Bár az elején kissé vonakodva, de végül mindenki társult a beszélgetéshez, hol részletes leírásokkal, hol ironikus megjegyzésekkel, tréfás közhelyekkel és így tovább. Összeszokott társaság, akik kihasználták ama remek lehetőséget, hogy jelentkeztek anno, első generációsként a zentai képzőművészeti középiskolába, hiszen régiónkban ilyen lehetőség csak Újvidéken vagy Szabadkán lett volna.
Maga az oktatás két szinten folyik: elméleti és gyakorlati. Az első két évben a szaktantárgyak mellett általános tantárgyakat is tanulnak: matematika, fizika, kémia, magyar nyelv, de később a hangsúly inkább már a szaktantárgyakon van, úgymint: művészettörténet, grafika, rajz, technológia. Délelőtt és délután is vannak órák, melyek gyakorlati részét a Pionírotthonban tartják.
Mindemellett a tanulóknak lehetőségük nyílik különböző kiállítások megtekintésére Belgrádban, Újvidéken vagy akár Budapesten is. Minden év végén az iskola is rendez kiállítást az év folyamán elkészült alkotásokból, rajzokból, grafikákból, szobrokból, melyen minden érdeklődőt szívesen látnak.
A felvételiről az iskola egyik tanára, Balla Ákos osztott meg néhány fontos információt:
– A felvételi vizsga háromnapos: az első napon rajzolnak, a második napon festenek, a harmadik napon pedig szobrászkodnak. Az első napon csendéletet kell rajzolni, ahol több szempont szerint pontozunk: térábrázolás, vonalminőség, kompozíció és végül az összbenyomás. A festészet alkalmával is előbbi szempontok mérvadóak, s mindehhez még hozzácsatlakozik a színérzék is. A szobrászat esetében a minisztérium küld ki egy fotót a felvételi vizsgára. A fotón egy tárgy van megörökítve öt-hat szögből, s ezt kell a felvételizőknek térben elkészíteni agyagból. Itt lényeges a pontos megfigyelés, az arányok tulajdonképpeni leutánzása, ennek értelmében itt a pontosságot, az arányokat értékeljük.
Természetesen van előkészítőnk is, amely idén február 25-én kezdődik, akkor tartjuk az első összejövetelt, melyen a jövendőbeli diákokat s szüleiket is szívesen látjuk reggel 9-kor a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium épületében. Az első találkozás alkalmával már tartunk egy rajzórát, majd értesítjük a fiatalokat a további időpontokról. Eme találkozások többnyire szombaton lesznek, a további találkozókat is 9-kor kezdjük, melynek során a felvételizők három órát rajzolnak, három órát festenek és három órát szobrászkodnak. Ezek során szaktanárok segítik a fiatalokat a technikák elsajátításában. Nyolc-kilenc ilyen összejövetel lesz, de aki tehetséges és kreatív, annak eme néhány alkalom elég a felkészüléshez.
A fiatalok jövője is fontos kérdés, erről is Ákos mondott néhány szót:
– A végzősök is ugyanolyan bizonyítványt, illetve diplomát kapnak, mint a többi képzőművészeti középiskola tanulói, mellyel akár tovább is tanulhatnak főiskolákon vagy egyetemeken. Mi igyekeztünk a lehető legjobb oktatásban részesíteni a diákokat. Természetesen voltak nehézségek, hisz ez nem csak a fiataloknak, nekünk is új volt, de mindennek ellenére mindvégig igyekeztünk, hogy minél jobban elő tudjuk nekik adni az anyagot, hogy ezáltal felkészítsük őket a továbbtanulásra.

Aki a leírtak után úgy érzi, jelentkezni szeretne, vagy kérdése lenne, nyugodtan fordulhat a gimnáziumhoz, a következő telefonszámon: 024/816-666.






