A művészet kettős játék
Függ az alkotótól, de nagymértékben függ a befogadótól is
Jó érzés tudni, hogy valamit adhatunk az embereknek, és a porhüvelyünkön kívül talán valami maradandót hagyunk magunk után – igazán szép gondolat ez egy fiatalembertől, aki a művészetek szerteágazó útjain leli meg boldogságát. Novellák, versek születnek meg tollából. Rajzok, karikatúrák mutatják tehetségének sokszínűségét. Fotóival pedig elgondolkodtatja, és be is vezeti a szemlélőt egy-egy város nyüzsgő, ugyanakkor szép világába utcákon, tereken keresztül. Azt kérdezed, kedves Olvasó, hogy ki ez a sokoldalú művészlélek? Nem más, mint a 31 éves, zentai származású Gubik Attila.
.jpg)
Ahol tud, segít, így nem is meglepő, hogy a középiskolai tanulmányait egészségügyi szakon fejezte. Az élet Szegedre sodorta. Itt élt és dolgozott 2011 nyaráig. Hosszas tépelődés után úgy döntött, kiutazik Nagy-Britanniába, és sikerült is elhelyezkednie a szakmájában. Mindemellett pedig igyekszik kamatoztatni művészetek iránti érdeklődését, de vajon hogyan alakul ki egy emberben a kíváncsiság ennyi művészet iránt? Velünk születik, vagy később alakul ki, és génjeinknek semmi köze hozzá? Befolyásolja a környezet, a társadalom, az oktatás? Elnyomják, vagy inkább hagyják szárnyalni szabadon…?!
– A rajzolás már egészen kisgyerek koromtól kezdve az egyik kedvenc szórakozásom. Az első emlékfoszlányaim is ide kötődnek, amikor a nappaliban az asztal alá másztam, és kidekoráltam az alját zsírkrétával és színes ceruzával. Szüleim örültek, hogy milyen tehetséges gyerekük van, annak, gondolom, még jobban, hogy csendben elfoglalom magam. A falra való firkálásomat azonban már kevésbé díjazták. Később édesapám segített és tanított.
Attila azt is elmesélte, hogy általános és középiskolában ő segített osztálytársainak, ha volt házi feladat rajzból, és az is elég egyértelmű, hogy ő volt a képzőművészet-tanárok kedvence. Családtagjait mindig saját alkotásaival lepte meg ünnepek alkalmával. Később pedig autodidakta módon fejlesztette tudását ilyen téren. Idővel persze kíváncsi természete révén más is elkezdte érdekelni, így kezdett el (ahogy ő fogalmazott) karcolgatni. Lírával kezdte.
– Az írás, mondhatni, versfarigcsálással kezdődött, kisiskolás szerelmes költemények formájában. Azt hiszem, minden lány örül annak, hogyha valaki személyesen neki ír verset, és így szólítja meg őt. Szóval sejteni lehet, hogy ez azért nem volt egy rossz pont. A romantika sajnos kihalófélben van a világban. Ennek alapján elég őskövületnek számítok, de mindig is szerettem ilyen személyes ajándékot adni az arra érdemes hölgyeménynek.
Később rövid prózákkal folytatta, novelláiban a pszichés zavarokkal küzdő főhősein keresztül adja ki magából azt, ami kikívánkozik.
– Elég komoly témákat boncolgattam akkortájt, főleg az emberi lélekkel és zavaraival kapcsolatban. Egy-egy ilyen problémát dolgoztam fel novelláimban. Csak… mint minden mással, ha jól akarja az ember csinálni, akkor foglalkozni kellene vele rendszeresen és komolyabban. Az úgy nem megy, hogy most leülök, és addig nem állok fel az asztaltól, amíg nem rittyentek valami szuper novellát.
Egy ilyen írásán keresztül ismerhetjük meg a lelki gondokkal küzdő Albert G. Clarkot is, aki wendigo, azaz emberi húst fogyaszt, ezáltal pedig megszállja testét egy gonosz szellem, ami határtalan éhséget érez.
„Eltökélte, hogy saját városában soha nem fog gyilkolni, csakis a környező településeken vagy olyan városkákban fog portyázni, ahol szintén könnyedén kiismeri magát. Terepszemlét tart, és kivár a megfelelő alkalomra. Nem kapkodhat, nem követhet el hibát. Ha úgy érzi, hogy nem biztonságos, inkább későbbre halasztja az eseményt. Beszerzett egy régi szürke furgont is, aminek külön garázst kölcsönzött fél mérföldre a lakásától. A kocsit a testek szállítására használta.
(…) Egy hátizsákban tárolta munkaeszközeit, többek között vadászkését, egy könnyű baltát, csontfűrészt, egy kis kalapácsot, amiket külön-külön vászonba csomagolt. Ezek mellett a táskában tartott még ragasztószalagot, köteleket, szögeket, műanyag zsákokat és gumikesztyűket is. Berendezése kifejezetten puritán volt, csak a legszükségesebb tárgyakkal. Vadonatúj hűtőszekrénye azonban sűrűn megtelt különböző emberi testrészekkel.
Lakását állandó jelleggel tisztítószer és légfrissítő szaga lengte be. Csontokkal kirakott és vérrel áztatott életútja ezután sem volt zökkenőmentes, de végre megtalálta a módját, hogy kielégítse a benne lakozó gonosz szellemet. Viszont újra és újra ölnie kellett, hogy éhségét csillapítsa. Gyűjtötte és rendszerezte a »munkájáról« megjelenő újságcikkeket, és kiegészítette ezeket saját feljegyzéseivel. Mappáját sűrűn lapozgatva ismételten átélte a számára gyönyörű pillanatokat.”
„Eltökélte, hogy saját városában soha nem fog gyilkolni, csakis a környező településeken vagy olyan városkákban fog portyázni, ahol szintén könnyedén kiismeri magát. Terepszemlét tart, és kivár a megfelelő alkalomra. Nem kapkodhat, nem követhet el hibát. Ha úgy érzi, hogy nem biztonságos, inkább későbbre halasztja az eseményt. Beszerzett egy régi szürke furgont is, aminek külön garázst kölcsönzött fél mérföldre a lakásától. A kocsit a testek szállítására használta.
(…) Egy hátizsákban tárolta munkaeszközeit, többek között vadászkését, egy könnyű baltát, csontfűrészt, egy kis kalapácsot, amiket külön-külön vászonba csomagolt. Ezek mellett a táskában tartott még ragasztószalagot, köteleket, szögeket, műanyag zsákokat és gumikesztyűket is. Berendezése kifejezetten puritán volt, csak a legszükségesebb tárgyakkal. Vadonatúj hűtőszekrénye azonban sűrűn megtelt különböző emberi testrészekkel.
Lakását állandó jelleggel tisztítószer és légfrissítő szaga lengte be. Csontokkal kirakott és vérrel áztatott életútja ezután sem volt zökkenőmentes, de végre megtalálta a módját, hogy kielégítse a benne lakozó gonosz szellemet. Viszont újra és újra ölnie kellett, hogy éhségét csillapítsa. Gyűjtötte és rendszerezte a »munkájáról« megjelenő újságcikkeket, és kiegészítette ezeket saját feljegyzéseivel. Mappáját sűrűn lapozgatva ismételten átélte a számára gyönyörű pillanatokat.”
– Úgy gondolom, hogy minden írás elsősorban belső indíttatásból születik meg. Amiatt, hogy kiadjam magamból a felgyülemlett gondolatokat egy történetbe átformálva. Kedvelem a pszichológiát, a humort, a thrillert, valamint a horrort is, úgyhogy írásaimban ezeket próbáltam egy kerek egésszé összegyúrni. Kedvenc íróim Stephen King, Edgar Allan Poe, H. P. Lovecraft és Wilbur Smith. Az ő történetmesélési stílusuk is nagy hatással volt rám.
Attila életében azonban az írás helyét mostanában a fotózás vette át, illetve továbbra is rajzol. Képein (mint minden más művészet esetében is) megmutatkozik aktuális hangulata, lelkiállapota.
– Már maga az alkotás folyamata is kikapcsolódást nyújt és elszórakoztat. Az pedig, hogy az elkészült produktum másoknak is elnyeri a tetszését, nagy örömmel tölt el. Kedvelem a tájképeket, csendéleteket, nyüzsgő utcai jeleneteket, valamint a portrékat is. Minden képembe megpróbálok valami kis pluszt belecsempészni, amivel több lehet egy egyszerű fotónál. Rajzokban kedvelem a karikatúrákat, a képregény és fantasy stílust, valamint mostanság tetoválós terveket is firkálgatok. Inkább grafittal és filccel ügyeskedem. De időnként előkerül az ecset is.
Képei között akadnak olyanok is, ahol e két művészetet ötvözi. A végeredmény pedig remek.
– Egyik nap fogtam a fényképezőgépemet, és csak úgy elindultam kóborolni. Készítettem néhány fotót. Hazaérve neki is ültem szerkesztgetni őket. Azonban ez a kép valahogy sokáig csak várakozott a merevlemezen. Amikor is jött egy szikra, hogy mi lenne, ha egy jólelkű, romantikus szörny vallana szerelmet a nyílt utcán. Leültem a rajzfüzetemhez, abban felskicceltem a szörnyet, számítógépre vittem, ahol még rajztáblával alakítgattam rajta. A végleges képet pedig az ismert képszerkesztő programmal állítottam össze. A célom az volt vele, hogy mosolyt csaljak a nézők arcára, és hogy közöljem, még a legrútabb külső mögött is ott rejtőzhet a szeretet.
Tonypandiban működik egy fotóklub, aminek időnként részt vesz a találkozóin. Kedves társaság, és tényleg csak maga a fotózás szeretete miatt fényképeznek. Bemutatják képeiket a találkozókon, és időről időre a jobb fotókból kiállításokat is szerveznek. Attila egyik munkatársnőjétől értesült a klubról. Ő maga azonban szeret kísérletezgetéssel rájönni a fortélyokra. Az alapszabályokat betartva tágítja a határokat az egyediség felé.
Nehéz mindenkitől távol új életet kezdeni. Neki is hiányzik az otthon, a család, a barátok.
– Először előítéleteik vannak a külföldiekkel szemben, bár ezt azonnal nem mutatják ki. Legtöbbjüknek kell egy kis idő, hogy elfogadják az új embereket. Bár igazán szoros barátságok még nem alakultak ki az itteniekkel, de van pár munkatársam, akikkel jól megértjük egymást, és időnként eljárunk szórakozni. Persze az otthoni barátaim nagyon hiányoznak, mindig örömmel tölt el, ha hazaérkezem. Szeretem Zentát.
Remélem, Attila még sok-sok fotóval és rajzzal fog minket megörvendeztetni, nem beszélve remek írásairól. Csak halkan súgom, tavasszal hazalátogat, és még az is lehet, hogy sort kerítünk egy fotózásra is.
