2012. május 16.
Szavazz az eszedre!
Minden gyógyító erőm a Világé – most azonban elsősorban a Tündérkémé, kinek nagy szüksége van rá: esendő vagyok magam is, más szóval ember: energiáimat legelőször a hozzám legközelebb álló szeretteimnek adom. De ha ezt mindenki megteszi, a Világ is meggyógyul azonmód.
.jpg)
Sid Viciousre szavaztam.
A gitáros lányka inkább Marko Nastićot javasolta az örömzene hajnalán, hatodikára virradó éjjel – mondván, ők a barátnőjével rá adják a voksukat –, de maradok én inkább a jó öreg punknál, ő legalább őrületében is egyenes, no meg... halálában is tud táncolni. Amennyiben hihetünk a kelta papnőnek.
Szóval, így...
Az a fő gond, hogy a politikában nem a szellem dominál. Időnként a lélek, talán, de ez rendkívül ritka jelenség, és általában a lélek képviselőit nagyon gyorsan el is lehetetleníti a politikum – megfojtja, megöli, a halálba vagy az őrületbe taszítja. Véres, de a legjobb esetben is mocskos a keze a politikának. Hogy miért?
A politika nem más, mint az anyagi javak elosztása, adta meg a definíciót az egyik ismerősöm – aki költő létére nem átall részt venni ebben a cirkuszban. És ez a probléma lényege: aki az anyagiakhoz, a pénzhez nyúl, aki ezt teszi meg élete vezérelvévé, akinek a világa ekörül forog, annak bizony kegyetlenül erősnek kell lennie, hogy ne piszkolódjon be, hogy objektív tudjon lenni és tiszta maradni. Nézzünk csak szét a világban, látjuk jól, mennyire igazságosan vannak elosztva az anyagi javak. A tőke és a politikum puszipajtások – a nép pedig leginkább nyomorog. (Demagógia? Lehet, de attól még igaz. A tények azok tények.) Ennyit az igazságosságról. Hofi szavaival élve: az igazságból elveszett az „i”.
Hamvas szerint (is) az Aranykor addig tartott, amíg a Világot a szellem vezette. Ha úgy tetszik: amíg az Ige lebegett a vizek felett. (Most mi lebeg? Nézz meg egy kikötőt...) Amíg az isteni szózat így kezdődött: legyen! A politikai szózat is – furcsamód – ugyanez, „picikét” kifordítva: Legyen! Minél több! Nekem.
Kertész Imre Gályanaplójában mondja, hogy azt, hogy párt, egy szépirodalmi szövegben le sem lehet írni. A szöveg egyszerűen kiveti magából a szót. Annyira semmi köze a szépségnek a csordaszellemmel manipuláló tőkéhez. És az istenadta nép azért nyomorog, mert változatlanul hisz a vérét szívó „királyoknak”. Petőfi gálya-tenger metaforája csak a legritkább esetben működik. Annyira képtelen vagyok megérteni ezt a hitet... Elég egy bősz kampány, s a nép máris újra tapsol, voksol. Azonnal elfelejti, a legelső csábító ígéretre, hogy az előző időszakban mit kapott: koncot, láncokat.
Persze, Te csak menj el szavazni, Barátom, nem kell feladni, belekeseredni. Menj, próbáld meg kiválasztani a sok közül a legkevésbé szart – rövid távon ennyi a feladat. De közben egy percig se feledd, hogy hosszú távon a szellemi és lelki értékeket kell megőriznünk, átmentenünk egy élhetőbb korba. Amikor Titeket tekintelek, józan értelmű és érzésű fiatalokat, telve vagyok bizalommal..., csak arra kell ügyelnünk, hogy a felnőttkor útvesztőin ne kurvuljunk el, s ne is változzunk át birkákká. Ez a legfőbb feladat!
