2012. május 23.
Didergés és borzongás a Nap alatt
Ha ez továbbra is így folyik, még egy-két generáció, és a szókincsünkből el fog tűnni az „évszak” szó. Jól látom, a naptár szerint május vége felé járunk? Pedig én napok óta egyre sűrűbben felejtem a tekintetemet a kis gázkandallómon... Minden zuhanyozás előtt el kell morzsolnom néhány mantrát, aztán jöhet csak a brrr... be a vízsugár alá. Közben komolyan fontolgatom, ki kéne próbálni, mennyire képes a testem az öntisztulásra. Mint a régi-régi szép időkben: minden tavasszal egy rituális megmártózás, a többit meg bízzuk az anyatermészetre. Csak azt lesz nehéz megállapítani, mikor van tavasz... Á, eldobhatjuk a naptárt... remélem, nem az inka naptárt kell majd elővenni helyette az év végén...
.jpg)
Mi főztük, most mi is isszuk a levét... no meg dideregjük a hidegét. Avagy izzadjuk a hevét. Mert könnyen lehet, mire ez az írás megjelenik, már senki nem fogja érteni, miféle hidegről beszélek, mivel a gatya is lerohad rólunk a kánikulában. De egy jéghokimeccs a Tiszán éppen úgy elképzelhető. Vagy esőzés és lombhullás. Semmi monotónia, az időjárás változatosságára nem lehet panasz!
A „humán tényezőről” a mai számunk 28. oldalán is olvashatsz. Nem éppen a klímaváltozásról, hanem a tudatos szeméttermelésről, no de mindez szorosan összefügg. A világunkban uralkodó, a profit mozgatta emberi hozzáállás kimeríthetetlen téma. Nekem most csak egyetlen kérdésem lenne ennek kapcsán: a bábokat mozgató nagytőkének van-e bármilyen jövőképe? És ha véletlenül igen, van-e benne helye nem feltétlenül az embernek, de bármilyen életnek?
Az idei Énekelt Versek Fesztiválján cseppet sem fáztunk. Nagy meleg is csak a szívek táján mutatkozott. Szóval semmi didergés, csupán jóleső borzongás. Borzongás, amely melenget. Ideális mikroklíma a zentai művházban.
Tizenkét – többnyire – remek produkciót nézhetett végig a nagyérdemű, köztük néhány olyat, amitől tényleg elállt a lélegzet. Ahogy egyes zenészek ráéreznek a versíró rezgésszámára, az már valóban színtiszta költészet, mondhatni, mennyei nász – felzaklat és meg is nyugtat egy időben. Ismét eszembe – és szívembe – idézi, hogy a mi Királyságunk nem e világból való. De Őket hallgatván nem tudok nem hinni abban, hogy mindazonáltal a költészet – a lélek, a szellem – ereje egyszer újra kifejti majd jótékony hatását erre a világra is. Átmossa, begyógyítja gennyedző sebeit, lenyesi korhadt hajtásait, átszűri poshadt vizeit – természetes lélegeztetést és szívmasszázst is végez rajta, ha kell.
Úgy érzem, kelleni fog...
Az énekelt versekről is olvashatsz, csak egyet kell lapoznod, itt van az ötödik oldalon. Ugyanakkor tarts velünk Németországba Annával, Skóciába Zsuzsával vagy Párizsba Woody Allennel... stoppolj el Csongorral Međugorjébe vagy Douglas Adamsszel a Galaxisba. Persze csak miután alaposan körülnéztél itthon. Határok nincsenek..., illetve a határok – és a falak – kizárólag benned vannak: rombold le őket!
Vale!
