KMV – vers
2. helyezés
Az árnyak
Valóban csak árnyakat láttam télen,
Mik egymáson feküdtek fehéren, ott a térben,
Csak elsuhantam mellettük, felettük,
Habár belátom, nekik kellett volna,
Árnyak ők, csak együtt voltak, folytak,
Bűnbánattól estek-keltek, mint
Valami féreg, ami tényleg halált int,
Én meg csak mentem, néztem nyugalmukat
Nyugalmamban, mely szürke hidegség a
Legnagyobb vétség lett mára,
Pára, mi szememre hullt, cseppenként,
Amint a hajnal múlt tegnap,
És előtte mindig, mikor már
Csak a gyertyák égtek körülöttem,
Gyertyák az árnyak koporsóinál,
Delták a halál Néváján,
Melyben csak úsznék, mártóznék,
Áztatnám magam, de végére nem
Vágynék,
Csak játék, mi nekik sors, vég,
Tajték a szám szélén,
Ami az árnyak lelkét itatja
Szüntelenül, ülj csak le a partra,
A tatra, ahonnan visszanézhetsz,
Ha még akarsz,
Szemet takarsz,
Tarkót vakarsz,
Mert látod, az árnyakat nem találod,
Mert valóban csak árnyak voltak.
Zöld ruhás másodhegedűs
Mindenben csak viccet látok.
Ócska koppintása csak a látszat-tudat
Ennek a bohóckölteménynek,
Amit tegnap is kezembe vettem,
Teremtettem magamnak életet,
Gyűszűbe zárt képzetet,
Színes képeket, melyeket,
Mint az inget, magamra vehetek,
Ha fázom,
Nem álom, nem tévedés.
Perverz észlelés csak,
Csírázó mag, melyből sohasem
Lesz gyökér, törzs, mindössze
Árnyékot adó lomb, ami csak úgy
Lebeg,
Gyermeteg részegség, ami elfog,
Ha kormányt fogok, mintha
Bármi tervem is lenne, mintha akarnám,
Hogy a kerekek forogjanak, morogjanak,
Pedig én csak bábokat szeretnék
Mutatni,
Kukázó bábokat, névteleneket, kurvákat,
Szennyes, kihalt utcákat,
Amik csak színre vágynak,
Látnak, amikor sírok,
Még inkább, ha közben nevetek,
Néma húrokat pengetek
Nőforma gitárom mézédes nyakán,
Hajnalban, amikor a legtisztább
Téboly fog el, amikor belém rúg az ihlet,
S arra késztet, hogy próbáljak élni,
Így, ifjú öregségem rozzant lábain,
Bágyadt ív az égbolt fejem fölött,
Amit az éj csordultig töltött,
Hogy majd boldogra igyam magam belőle,
Boldogra, nem hülyére.
Alkonyat után a folyóparton
Tegnap éjjel sétálgattam homályban, szürkületben,
Körülöttem farsangi koboldok futkostak, bujdostak,
Tőlem pár méterre csak kussoltak, és
Nem érthették, hogy szemem világa miért
Nem mészárol
Mentem tovább, a folyó gyenge, vészjósló
Hullámokat köpött, most minden vágyam
Törött, kivéve az, hogy kereszt előtt térdelnék,
Minden mezítelent kémlelnék,
De helyettük csak sötét árnyakat láttam,
Akik egymást szopva-szívva éltek, és
Beszéltek, mint akinek nyelve nincs, csak
Foga, és oka, hogy vörösnek lásson éjt és
Sötétnek napot
Láttam, mik ők, egyesek csak ezek, máshol a
Kezek vannak elöl, amik csak simogatnak,
Közben szívogatnak, de nem észlelik, mik is
Ők valójában,
Kurvák, hercegek, kurvák, de eredetiek,
Gólya hozta őket is, mint mást, de miért is?
Tegnap sétálgattam a folyóparton,
A nap szinte felfalta szemüvegem,
A szél kócolta a hajam,
Láttam, ahogy ott sétálok,
Látott mindenki.
