Tanfolyamot indít A Vajdasági Magyar Folklórközpont
A MAGYAR NÉPI ÖLTÖZETEK JELLEMZŐI
Tisztelt néptáncosok, népzenészek, együttesvezetők, varrónők, érdeklődők!
A Vajdasági Magyar Folklórközpont (VMF) megköszöni, hogy a 2011-es év folyamán igen sokan töltötték ki és küldték vissza a színpadi viseletre vonatkozó kérdőívet. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy közösségünkben hiányosak a színpadi öltözetekkel kapcsolatos ismeretek. Ugyanakkor igény is mutatkozott a megfelelő színpadi öltözet biztosítására, és a többség véleménye szerint nagy szükség van hiánypótló tanfolyamra, főként, mert ilyen kezdeményezés és képzési lehetőség még nem volt vidékünkön.
Az elmondottakra alapozva a VMF (a néptánc, a népi kézművesség és a kismesterségek területén - vidékünkön úttörőként - beindított vajdasági szintű képzései után) megfelelő számú jelentkező esetén TANFOLYAMot indít a MAGYAR NÉPI ÖLTÖZETEK sajátosságaira vonatkozó ismeretek megszerzésére.
A képzés célja (egyebek mellett) a néptánc- és népzenei mozgalom színpadi öltözetének minőségi javítása.
Az érdeklődők számára a tanfolyamot megelőzően összejövetelt szervez a VMF, ahol alkalom nyílik a témával kapcsolatos igények kifejtésére, kérdések feltevésére, továbbá bemutatásra kerül a tervezett képzési program a költségek és egyéb tudnivalók ismertetésével.
A részvétel díjmentes.
Helyszín: a VMF székháza, Szabadka, Dózsa György u. 17.
Időpont: 2012. június 30.
A találkozó kezdete: 10:00 óra.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Szeles Gizella elnök
Elérhetőségeink:
Tel. - üzenetrögzítő / fax: ++ 381 (0)24 530-866
e-mail: vmf@vmf.org.rs