Faluban is van élet
KMV – humoreszk
Nincs Mercédeszem, piszok szegény vagyok, és nem hordok Chanel táskát. A világ egyik legszebb és legkönnyebb nyelvét beszélem, és rajtam kívül nem sokan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom: eccö. A traktorom megelőzi az ekémet, és nem örülök, mikor a városiak összekeverik a lapátot az ásóval. Büszkén gondolok Dózsa Györgyre, a parasztok vezetőjére, a burekra és a kert végében lévő melegházra. Szeretem a földes utat, a Zastava 101-est, ami nyeli a benzint, a teheneket. Itt élek a falu végében. Tejgyártásban mi vagyunk a királyok, és tényleg egy bolt van a falunkban.
Falusi élet, én így szeretlek!
Falu. Ahol egyre kevesebben élnek. Ahol mindenki mindenkit ismer. Ahol a szomszéd előbb tudja, hogy mit csináltál, mint te magad. Mondhatom, nagyon előnyös. Még sincs szmog, forgalom. Legalább valami pozitívum. Ha idegen érkezik a faluba, egyből látszik. Hogy honnan? 2002-nél újabb autóval furikázik, és ódákat zeng, hogy milyen csend van itt. Máris költözne, tetszik neki, hogy a tej házi. Bár azt senki nem árulja el neki, hogy a Rodából hozzuk. A drága vendég persze ódákat mesél, kinézi a házat, és soha többet nem látjuk. Pedig van itt élet. Van itt még ünnepség is: évente egy napot. Azon az egy napon, mikor a falu polgármestere (ha egyáltalán lehet a dadogó, magát polgármesternek kinevező, hatvanéves úriembert annak nevezni) ünnepséget szervez. Az ünnepséget idézőjelbe tenném, mert az, hogy kiáll a központba, és elmondja a beszédét, majd a lánya énekel, olyan falsul, hogy a Megasztár-válogatón már a folyosóról hazaküldenék, az nem valami nagy ünnepség. De hát akkor együtt van a falu apraja-nagyja. Na meg mikor lagzi van. Ohó! Akkor aztán egy hétig másról sincs a beszéd. Az ifjú pár persze igyekszik minél messzebb menekülni innen. Pedig nincs itt szegénység, áá… Csak hát semmire sincs pénz. De azért van itt élet.
Itt üzletek? Mégis mit hisz, aki idejön? Hogy ez itt Párizs? Chanallal meg Guccival? Nadekérem én. Itt két bolt van: ABC meg kínai. ABC-ben is csak ami kell: tej, kolbász, kenyér. Minden mást azon a darabnyi kis földön kell megtermelni, amink van. Az bizony bio. Lehet vinni piacra. Csak hát a piac sem a régi. Mindenki már a nagy megamarketekbe megy vásárolni. Hát sajna… Pedig az is egy kis pénzecske lenne. Van itt élet.
Na de még egy pozitívuma van a falucskának: hangulatkarbantartó kombinát, vagyis kocsma! Ha már nem vagyunk gazdagok, akkor legalább igyunk. Nincs is szebb, mikor a falu urai mindent megbeszélnek egy, kettő, három kupica pálinka mellett. Nálunk az idős asszonyok (csak hogy ne mondjak már öregasszonyt, nem vagyok én paraszt) és az urak pletyóznak.
Van itt élet.
Gyerek? Az nincs sok a faluban, azok is kénytelenek utazni. Sőt, minél előbb igyekeznek ők is lelépni. Pedig van itt élet.
Autó? Itt? Persze. Zastava. Meg Lada. Na meg ArmaTrack. Ja, az traktor. De hát az is jármű, nemde? Kicsi falu a mienk, inkább gyalogolunk meg biciklire pattanunk. Nem kerékpárra. Az nagyon városias. Falusi buszjáratként a prikolica működik. Nem utánfutó. Prikolica. Külön járat van: ki a gyümölcsösbe viszi a napszámost, meg vissza. Földes úton természetesen. Itt betont először akkor látni, mikor 5 éves szülinapja alkalmából a gyereket kiviszik a főútig. Mondom én, van itt élet.
Temető is van. Eladó ház is van. Sőt romokban álló ház is van. Egyre több. Egyre nagyobb a temető. Egyre kevesebb az itt maradó. Egyre kihaltabb a falu. Talán, talán még sincs itt akkora élet…
