Úton

Kora reggeli órákban:

Ákos nagy nehezen felébredt az óracsörgésre, amit már háromszor lenyomott. Már késésben volt a munkahelyéről, de sosem izgatta nagyon, hogy mit mond a főnöke, hisz az apja legjobb barátja volt. Főzött gyorsan egy bögre kávét, és kivett egy félig romlott almát a gyümölcsös kosárból. A penészes részt kiharapta és kiköpte a sarokba. Beült a régi Zastavába, amit nagyapjától örökölt. Szerette ezt az autót, annak ellenére, hogy mindig vacakolni kellett a beindításával. Berakott egy Deep Purple-kazettát a magnóba, és mikor meghallotta Ian Gillan elvékonyodó, sikító hangját a Child in Time című számban, rögtön kiment az álmosság a szeméből. Három piros lámpán is áthajtott, mire beért a Kerekes és Nehézkes nevű kamionos szállító céghez, ahol már lassan 5 éve dolgozott sofőrként. Ha nem lett volna rá ennyi panasz a késései és visszafeleselései miatt, már rég üzletvezető-helyettes lehetett volna. Beköszönt Beátának, a főnök nagy mellű, de már rég az ötvenes éveit taposó titkárnőjének, akit úgy szeretett, mint a saját anyját, de már nekik is megvolt a közös múltjuk. A főnök már rég várt rá, hisz majdnem egy órát késett. Megadta neki a szokásos fejmosást, amiből lassan már rendszert csináltak:

– Ákos! Kérlek! Adj nekem egy kis tiszteletet, és ne késs többet! Tudod, hogy apád nagyon jó barátom, szinte mintha a testvérem lenne, de ha ezt így folytatod tovább, akkor el kell, hogy bocsássalak!

– Jaj, Józsi! Ne csináld már! Tudod, hogy csak párszor fordult elő!

– Na látod? Épp erről beszéltem, és még hazudsz is! Mindegy. Itt az új meló. Valamilyen számítógépes alkatrészeket kell elszállítanod az egyik gyárból a másikba. Menni fog, fiam?

– Naná, főnök! Akkor indulok is!

Ákos a parkolóba ment, ahol beszállt a kamionba, és elindult. A külvárosból gyorsan kiért a főútra. Nem haladt gyorsabban a megengedettnél, bár más járműveket nem engedett be maga elé. Egyszer sem állt meg, míg le nem telt a 8 órás műszakja. Keresett egy út menti pihenőt, és leparkolt. A kora délutáni órákban nem jött álom a szemére. Fülhallgatót rakott a fülébe, és a Stairway to Heaven c. számra lassan elbóbiskolt. Többször gondolt már öngyilkosságra ennek a zenének a hallgatása közben, de egyszer sem merte megtenni. Egyszer még egy pisztolyt is vásárolt, amit azóta mindig magánál tartott. Mire felébredt, sötét volt már, és csillagok világítottak az égen. Beült a büfébe egy jó erős kávéra. A pincérnőt nagyon vonzónak találta, és ezt el is mondta neki. A nő erre odaadta a számlát, melynek a hátulján azt írta, hogy: „10 perc múlva a hátsó bejáratnál”. Ákos elmosolyodott, és igenlően bólogatott. Kiment a WC-re, hogy rendbe szedje magát. A tükörbe nézve az arcán büszkeséget látott. Már régen volt nővel, és ezért nagyon izgatott volt. Kifelé menet a pulton zsíros borravalót hagyott. Hátrament, ahol már várták. Egy kislány állt ott, egy plüssmacival a kezében. Köntösben és mezítláb, fekete haja majdnem teljesen eltakarta az egész arcát. Reszketett.

– Bácsi! Segítene nekem?

– Miért kéne a segítségem?

– Meghalt a mamim, és a mostohaapukám vigyáz most rám. Nagyon nem szeret engem – a kislány felhúzta a köntöse ujját, és a parkoló esti fényében látni lehetett az egész karját elborító horzsolásokat és véraláfutásokat. Majd megmutatta a másik kezét, ahol az előbbiek mellett még kisebb vágások is voltak. Ákosra nézett óriási, könnyes szemével, letérdelt apró lábára, és zokogni kezdett. Bár a férfi nem volt érzékeny típus, belülről mégis érezte, hogy görcsbe áll a gyomra. Leguggolt mellé, és azt mondta:

– Ne aggódj, kislány! Majd én elviszlek egy biztonságos helyre.

A kislány felnézett rá, és bár sírt, beleegyezett.

Ákos megfogta a kislány kezét, és beültette a nagy kamionba. Kihajtott a pihenőhelyről, és így már ketten rótták a széles országutat. A kislány remegett, ezért a férfi odaadta neki a pokrócát az ágyáról. Bekapcsolta a rádiót, hogy egy picit oldja a hangulatot, de egy adás sem volt jó, mindegyik sistergett. Egy kicsit furcsállotta ezt, hisz épp akkor haladtak el a főváros mellett, de nem szentelt neki nagyobb figyelmet. Kikapcsolta. Megkérdezte a kislány nevét. Karinának hívták. Nem nagyon beszélgettek. Karina már fáradt volt. Ákos felajánlotta neki az ágyát alvásra, amit ő el is fogadott. A maciját az ülésen hagyta. A plüss hátulján volt egy cipzár. Kíváncsian megvizsgálta, és kinyitotta. Egy fénykép volt benne Karináról, egy kedves arcú nőről és egy férfiről a háttérben. A férfi kivételével boldogság sugárzott mindannyiuk arcáról. A képet visszarakta a helyére. Ákos, bár nem volt álmos, már alig tudta figyelni az utat. Később Karina felkelt, és leült az ülésbe. Figyelte a férfit, a férfi pedig őt. Ákosnak lassan leragadtak a szemei. Mintha bevett volna valami altatót. Karina csak figyelte őt. Ő meg pislogott még párszor, majd ráborult a kormányra, és erősen jobbra tekerte. A kamion csak száguldott az éles kanyarban. A 12 sávos autópályán szerencsére nem volt nagy a forgalom. Több ütközőnek is nekiment az eleje, a vizet csapkodta fel a szélvédőre. A kamion teljes fordulatot vett, egyenesen a fal felé.

Egy órával később a tűzoltók lezárták a környéket. Felnyitották a kamion fülkéjét, de senki sem volt benne. Ákost 30 méterre találták meg a fal túlsó oldalán, eszméletlenül.

Kórház, hajnali 2 óra:

– De kérem, doktor úr! Karinát nem találták meg?

– Szóval így hívták azt a bizonyos utasát? Esetleg a kinézetére emlékszik?

Ákos elmondta, hogy a kislány hogyan nézett ki, és hogy a karját sebek borították. A doktor furcsán pislogott rá, és a nővérrel is összenézett párszor. Kimentek a szobából, és fél órával később egy nyomozó lépett be az ajtón. Bemutatkozott, és kérdezgetni kezdte Ákost a történtekről. Ő mindent elmondott, amit tudott. A nyomozó elmesélte, hogy pár napja behoztak az intenzívre egy pontosan ugyanilyen kislányt, akinek az egész testét zúzódások borították, és akire az út mellett találtak rá. Azóta kómában van, és még senki sem jelentkezett érte. A nyomozó beültette Ákost egy tolószékbe, és elvitte a kislány kórterméhez. Csakugyan ő volt az. Karina ott feküdt ártatlanul, ugyanúgy, mint amikor először találkoztak. Szeme csukva volt, légzése gyenge, akár egy angyalkáé, aki most pottyant le a mennyből. Ákos megszorította a kezét, és ráborult a kis testre zokogva. Meglátta, hogy a kislány másik keze ökölbe van szorulva. Gyengéden szétfeszítette, és az a kép volt benne, amit a plüssben is látott.

– Tessék, nyomozó úr! A kép segítségével megkeresheti a kislány mostohaapját! És ha megtalálja, szóljon nekem, és esküszöm, hogy megölöm.

la�> g:�Od@f nagy nehezen felébredt az óracsörgésre, amit már háromszor lenyomott. Már késésben volt a munkahelyéről, de sosem izgatta nagyon, hogy mit mond a főnöke, hisz az apja legjobb barátja volt. Főzött gyorsan egy bögre kávét, és kivett egy félig romlott almát a gyümölcsös kosárból. A penészes részt kiharapta és kiköpte a sarokba. Beült a régi Zastavába, amit nagyapjától örökölt. Szerette ezt az autót, annak ellenére, hogy mindig vacakolni kellett a beindításával. Berakott egy Deep Purple-kazettát a magnóba, és mikor meghallotta Ian Gillan elvékonyodó, sikító hangját a Child in Time című számban, rögtön kiment az álmosság a szeméből. Három piros lámpán is áthajtott, mire beért a Kerekes és Nehézkes nevű kamionos szállító céghez, ahol már lassan 5 éve dolgozott sofőrként. Ha nem lett volna rá ennyi panasz a késései és visszafeleselései miatt, már rég üzletvezető-helyettes lehetett volna. Beköszönt Beátának, a főnök nagy mellű, de már rég az ötvenes éveit taposó titkárnőjének, akit úgy szeretett, mint a saját anyját, de már nekik is megvolt a közös múltjuk. A főnök már rég várt rá, hisz majdnem egy órát késett. Megadta neki a szokásos fejmosást, amiből lassan már rendszert csináltak:

– Ákos! Kérlek! Adj nekem egy kis tiszteletet, és ne késs többet! Tudod, hogy apád nagyon jó barátom, szinte mintha a testvérem lenne, de ha ezt így folytatod tovább, akkor el kell, hogy bocsássalak!

– Jaj, Józsi! Ne csináld már! Tudod, hogy csak párszor fordult elő!

– Na látod? Épp erről beszéltem, és még hazudsz is! Mindegy. Itt az új meló. Valamilyen számítógépes alkatrészeket kell elszállítanod az egyik gyárból a másikba. Menni fog, fiam?

– Naná, főnök! Akkor indulok is!

Ákos a parkolóba ment, ahol beszállt a kamionba, és elindult. A külvárosból gyorsan kiért a főútra. Nem haladt gyorsabban a megengedettnél, bár más járműveket nem engedett be maga elé. Egyszer sem állt meg, míg le nem telt a 8 órás műszakja. Keresett egy út menti pihenőt, és leparkolt. A kora délutáni órákban nem jött álom a szemére. Fülhallgatót rakott a fülébe, és a Stairway to Heaven c. számra lassan elbóbiskolt. Többször gondolt már öngyilkosságra ennek a zenének a hallgatása közben, de egyszer sem merte megtenni. Egyszer még egy pisztolyt is vásárolt, amit azóta mindig magánál tartott. Mire felébredt, sötét volt már, és csillagok világítottak az égen. Beült a büfébe egy jó erős kávéra. A pincérnőt nagyon vonzónak találta, és ezt el is mondta neki. A nő erre odaadta a számlát, melynek a hátulján azt írta, hogy: „10 perc múlva a hátsó bejáratnál”. Ákos elmosolyodott, és igenlően bólogatott. Kiment a WC-re, hogy rendbe szedje magát. A tükörbe nézve az arcán büszkeséget látott. Már régen volt nővel, és ezért nagyon izgatott volt. Kifelé menet a pulton zsíros borravalót hagyott. Hátrament, ahol már várták. Egy kislány állt ott, egy plüssmacival a kezében. Köntösben és mezítláb, fekete haja majdnem teljesen eltakarta az egész arcát. Reszketett.

– Bácsi! Segítene nekem?

– Miért kéne a segítségem?

– Meghalt a mamim, és a mostohaapukám vigyáz most rám. Nagyon nem szeret engem – a kislány felhúzta a köntöse ujját, és a parkoló esti fényében látni lehetett az egész karját elborító horzsolásokat és véraláfutásokat. Majd megmutatta a másik kezét, ahol az előbbiek mellett még kisebb vágások is voltak. Ákosra nézett óriási, könnyes szemével, letérdelt apró lábára, és zokogni kezdett. Bár a férfi nem volt érzékeny típus, belülről mégis érezte, hogy görcsbe áll a gyomra. Leguggolt mellé, és azt mondta:

– Ne aggódj, kislány! Majd én elviszlek egy biztonságos helyre.

A kislány felnézett rá, és bár sírt, beleegyezett.

Ákos megfogta a kislány kezét, és beültette a nagy kamionba. Kihajtott a pihenőhelyről, és így már ketten rótták a széles országutat. A kislány remegett, ezért a férfi odaadta neki a pokrócát az ágyáról. Bekapcsolta a rádiót, hogy egy picit oldja a hangulatot, de egy adás sem volt jó, mindegyik sistergett. Egy kicsit furcsállotta ezt, hisz épp akkor haladtak el a főváros mellett, de nem szentelt neki nagyobb figyelmet. Kikapcsolta. Megkérdezte a kislány nevét. Karinának hívták. Nem nagyon beszélgettek. Karina már fáradt volt. Ákos felajánlotta neki az ágyát alvásra, amit ő el is fogadott. A maciját az ülésen hagyta. A plüss hátulján volt egy cipzár. Kíváncsian megvizsgálta, és kinyitotta. Egy fénykép volt benne Karináról, egy kedves arcú nőről és egy férfiről a háttérben. A férfi kivételével boldogság sugárzott mindannyiuk arcáról. A képet visszarakta a helyére. Ákos, bár nem volt álmos, már alig tudta figyelni az utat. Később Karina felkelt, és leült az ülésbe. Figyelte a férfit, a férfi pedig őt. Ákosnak lassan leragadtak a szemei. Mintha bevett volna valami altatót. Karina csak figyelte őt. Ő meg pislogott még párszor, majd ráborult a kormányra, és erősen jobbra tekerte. A kamion csak száguldott az éles kanyarban. A 12 sávos autópályán szerencsére nem volt nagy a forgalom. Több ütközőnek is nekiment az eleje, a vizet csapkodta fel a szélvédőre. A kamion teljes fordulatot vett, egyenesen a fal felé.

Egy órával később a tűzoltók lezárták a környéket. Felnyitották a kamion fülkéjét, de senki sem volt benne. Ákost 30 méterre találták meg a fal túlsó oldalán, eszméletlenül.

Kórház, hajnali 2 óra:

– De kérem, doktor úr! Karinát nem találták meg?

– Szóval így hívták azt a bizonyos utasát? Esetleg a kinézetére emlékszik?

Ákos elmondta, hogy a kislány hogyan nézett ki, és hogy a karját sebek borították. A doktor furcsán pislogott rá, és a nővérrel is összenézett párszor. Kimentek a szobából, és fél órával később egy nyomozó lépett be az ajtón. Bemutatkozott, és kérdezgetni kezdte Ákost a történtekről. Ő mindent elmondott, amit tudott. A nyomozó elmesélte, hogy pár napja behoztak az intenzívre egy pontosan ugyanilyen kislányt, akinek az egész testét zúzódások borították, és akire az út mellett találtak rá. Azóta kómában van, és még senki sem jelentkezett érte. A nyomozó beültette Ákost egy tolószékbe, és elvitte a kislány kórterméhez. Csakugyan ő volt az. Karina ott feküdt ártatlanul, ugyanúgy, mint amikor először találkoztak. Szeme csukva volt, légzése gyenge, akár egy angyalkáé, aki most pottyant le a mennyből. Ákos megszorította a kezét, és ráborult a kis testre zokogva. Meglátta, hogy a kislány másik keze ökölbe van szorulva. Gyengéden szétfeszítette, és az a kép volt benne, amit a plüssben is látott.