Egy jó kút mindig megbocsát!
Élménybeszámoló a Fishing on Orfű 2012 fesztiválról
Ára van a festői környezetnek: ugyan hosszú az út Orfűig, de kétségtelenül megéri 
FOOrróság jellemezte a fesztivál csütörtöki, egyben első napját. Korán indultunk, későn érkeztünk – sajnos ára van a festői környezetnek. Hosszú az út Orfűig, de megéri. A biztonsági kapunál a megszokott kigyúrt őrző-védők helyett fiatal lányok szóltak ránk, hogy „nehogy kinyissuk a táskánkat, nem szeretnének belenézni”, majd egy kedves mosollyal továbbengedtek. A sátorhelyek számozottak voltak, 500 forint ellenében lehetett hozzájutni egy placchoz, de csakis elővételben. A gyors sátorállítás és az első sör után a tópartot jártuk végig. Re-poharas rendszer volt a fesztiválon, a csapolt sör 400 forintba került – de legalább Gösser volt. Örömmel állapítottuk meg, még mindig jellemző a rendezvényre, hogy az előadók is szórakozni járnak ide, ugyanis az első vendéglátóegységben, ahova betértünk, az Irie Maffia tagjai és baráti körük beszélgettek az egyik asztalnál.
Sok előnye és hátránya van annak, ha egy fesztivált a hegyoldalban rendeznek meg. Utóbbi a napi 24 órás hegymászás. Viszont nagyon nagy előnye – amennyiben persze a színpadok elhelyezkedése megfelelő, és Orfűn márpedig az volt –, hogy premier plánban követhetjük a koncerteket akár ülve is, a hegyoldalról.
A PASO kezdte meg a fesztivált a nagyszínpadon. A hőséget mi sem bizonyítja jobban annál, hogy KRSA levetette a koncert közben mindig szigorúan viselt zakóját. Kevesen merészkedtek ki a színpad előtti tánctérre a hűvösből, viszont nem maradt el a PASO-tól megszokott lendület. Következőként a Punnany Massif lépett fel, negyvenpercnyi szünet után. A koncerteket ugyanis úgy szervezték meg, hogy ne lehessen teljes átfedés a nagyszínpadokon zajló koncertek között. Elsőre kicsit furcsa volt, hogy néha akár egy órán keresztül is csönd volt a nagyszínpadon, viszont hamar rájöttünk, hogy a rendszer működőképes. A PM koncertjét mi még mindig a hűvösből figyeltük, de velünk ellentétben mintegy másfél ezer ember már a színpad előtt táncolva bulizta végig. A zenekart láthatóan egyre többen kedvelik, a 2011-es, könnyebb témákat feldolgozó, SunKick című albumuk meghozta számukra az országos szintű ismertséget. Ezután az Uránia Nagyszínpadon fellépő Magashegyi Underground felé vettük az irányt. Lendületes, életörömmel átitatott produkciót láthattunk – számomra az est legjobbját. Örömzenélés volt a javából, hippi életérzéssel. Sok improvizációval és jó kiállásokkal játszott végig a zenekar, Bocskor Bíborka pedig egy magyar Grace Slickként uralta a színpadot és bűvölte a közönséget. Az est fő szenzációjaként az angol Modestep lépett fel a nagyszínpadon. A főként ismert dubstepszámokat játszó rockzenekar még annak ellenére is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hogy csak néhány számnál lépett ki a feldolgozás-zenekar koncepcióból. Néhány szám erejéig meghallgattuk a szintén angol Maybeshewill fantázianévre hallgató, de annál reálisabb post-rockot zúzó zenekart is. A kemény torzítás mellett lassú progressziókkal operáló csapat nagyon jól szólt, viszont meglepő módon nem volt telt házas a buli, bár valljuk be őszintén, stílus tekintetében elég távol álltak az est többi fellépőjétől. Az est lezárásaként a Soerii és Poolek duó által életre hívott zenekart hallgattuk meg. Szürreálisan őrült elektro-gitárpop indiánokkal, törpékkel, pankrátorokkal és „természetesen” a műanyag frizurás frontemberekkel. Őrülteknek kötelező volt a koncert!
Az első naptól megtörten, illetve egy napközbeni pécsi úttól picit megfáradva kezdtünk meg második napunkat a FOO fesztiválon. A rendezvény megtelt, a jegyek elfogytak, a hőmérsékleti viszonyok javultak. Ősfesztiválozóktól még azt is sikerült megtudnunk, hogy: „Egy jó kút mindig megbocsát…” A tisztálkodási lehetőségek a meleg víz hiányán kívül kulturáltak voltak, de hát kinek hiányzik a meleg víz 40 fokban?
A jegyek gyorsan elfogytak, a koncerteken pedig mindvégig kiváló volt a hangulat
A Budapest Bár nyitotta meg a napot, felvonultatva vendégelőadóinak színe-javát. Ezzel párhuzamosan az A38 sátorban hallhattunk egy kis társadalomkritikát is slam poetry performanszok formájában. Annak ellenére, hogy telt ház volt, mégsem volt jellemző a nagyfesztiválokon ilyenkor megszokott tolongás, tömeg. Az Isten Háta Mögött koncertje annak ellenére, hogy az Uránia Színpadon volt, nagy érdeklődést keltett, mivel ez volt az első fellépésük a tavaly szeptemberben adott búcsúkoncertjük óta, és előreláthatóan meghatározatlan ideig nem is fognak koncertezni. Ennek megfelelően is teljesítettek. Sokakkal megegyeztünk már abban, hogy a Kispál feloszlása óta a Quimby Magyarország legjobb koncertzenekara az alter érában. Ezúttal is bebizonyították, hogy a lemezeiken erőtlenül és esetlenül hangzó számaikat is képesek úgy előadni, hogy a fesztivál után két nappal is azok szóljanak az ember fejében. A Quimby tehát papírforma szerint hozta a második napot. Mivel előzőleg lemaradtunk az Astronautalis & Bluebird koncertjéről Szegeden, ezúttal igyekeztük azt pótolni. Az Egyesült Államokból érkezett duó trip-hop és indie hangulatú rapzenét készít, vegyítve a trip-hop fanyar, akár letargikus hangulatát a divatos indie-zenével, rapbetétekkel. Végezetül meghallgattuk a Supernem koncertjét is az Uránia Nagyszínpadon. A 2011-es Tudományosfantasztikuspop című lemezükkel sikerült végre elérniük az országos elismerést. Kihasználva a domborzati adottságokat, premier plánban, húsz méterre a színpadtól, ám mindenkinél fejmagassággal magasabbról buliztuk végig a koncertet.
Szombaton két helyi zenekar is fellépett a nagyszínpadon. Elsőként a 30Y-t sikerült meghallhatnunk. Gradvolt Endre gitárosuk még mindig zseniális – egyéni gitárjátékával számomra még mindig ő a zenekar fő produkciója. Utánuk lépett fel a házigazda Kiscsillag zenekar. Az elvártaknak megfelelően mindenki együtt üvöltötte, hogy „légy szíves”, de valamiért még mindig hiányzik belőle az a valami, ami megvolt a Borzban: kicsit talán túl fanyar a fanyar és túl pörgős a pörgős, középút nélkül. A Sirály, a Menetszél és a Feketemosó azonban kárpótolt – nagyon eltalálták ezeket a számokat. Néhány szám erejéig lyukat vágtunk a kádba az Intim Torna Illegállal, majd visszasiettünk a régóta várt Péterfy Bori & Love Band-koncertre. Péterfy Bori ismét visszatért a színpadra – számomra ő Madonna magyar hangja. Erőteljes színpadi kiállás, pörgés, ugrálás és legfőképp erotika. 42 évesen, egy gyermek édesanyjaként irigylésre méltó. Utolsónak a Kutya Vacsorája-koncertet hallgattuk meg. „Gyere, táncolj, gyere, táncolj még” – énekelte Livius minden melankolikus szám után, kicsit felkeltve a közönséget hajnali kettő táján. Működött. Kívántunk mindenkinek saját plázát, és bólogattunk, hogy megint egy újabb tánc.
Fotó:Borbás Mátyás
