Együttlétből jeles!
Nemzetközi Ifjúsági Tábor – Balatonlelle, Kalória Gyermeküdülő, július 1–7.
Tíz diák és három felnőtt kísérő száguld a minibusszal Gödöllő felé, miután Tompánál sikeresen átküzdötték magukat a szembejövő több kilométeres kocsiáradaton. Közben azon töprengek, van-e egyáltalán kedvem ehhez az egészhez. Véletlenül csöppentem a programba, Katica barátném szólt néhány nappal előtte, hogy becsempészne „nyolcadik utasnak”, „ötödik keréknek”, azaz harmadik kísérőnek a zentai diákdelegáció mellé – a szervezők persze örültek, amikor meghallották, hogy megy egy újságíró is. Az ám! Újságíró, de… szabadságon. (Nem mintha kibírnám, hogy ne írjak róla, amikor valami igazán nagyszerű történik velem. Velünk. Ez pedig kétségkívül az volt. Az igazi (újság)író meg amúgy sincs soha szabadságon.)
A hűvösebb órákban a sportpályákon kapcsolódhattak ki a fiatalok
Tizenegy ország – Csehország, Indonézia, Izrael, Lengyelország, Magyarország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Finnország – fiataljai jöttek össze egy hétre, hogy megálmodjanak és azonnal meg is éljenek valami sokkal igazabb szövetséget, mint ami a gazdaságon (és sokszor bizony a kizsákmányoláson) alapuló uniókra jellemző. A szervező Gödöllő Város Önkormányzata és a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület volt, a projekt az EU Európa a polgárokért (Europe for Citizens Programme) elnevezésű alapjának támogatásával valósult meg.
Habár a program szerint a központi témánk az Európai Unió lett volna, nagy örömömre ezt nem hangsúlyozták a gyakorlatban – hiszen itt volt Izrael és Indonézia is, melyek földrajzilag nem tartoznak a kontinenshez (míg Szerbia és Ukrajna „másképpen nem”), ráadásul ugye vallásilag is elkülönülnek. Nos, éppenséggel pontosan ezt az elkülönülést cáfolta meg a tábor szellemisége: míg a felnőtt kísérők között talán picit döcögősen indult meg a kommunikáció első este, addig a gyerekeink azonnal egymásra találtak, s mindezt nem is kellett a szervezőknek erőltetniük: bár előrelátóan vegyesen helyezték el a társaságot a barakkokban, a fiatalok ezt első éjszaka nem is vették igénybe, az udvaron és a sportpályákon folyt a spontán ismerkedés reggelig. (Miért nem képesek az „érett” felnőttek erre a nyitottságra? Most ebbe nem megyek bele. Tudjuk, miért.) Hogy mást ne mondjak, az első reggelinél egy kárpátaljai fiú és egy spanyol kislány már kézen fogva jelentek meg…
Számos programmal kecsegtetett a tábor: reggelente előadásokat hallgattak a táborlakók – rendőrkutya-bemutatótól kezdve a roma kisebbség bemutatkozásán keresztül Habsburg György szimpatikus kisértekezéséig –, esténként pedig ők maguk mutatták be az országot és a várost, ahonnan jöttek (többnyire a szervező Gödöllő testvérvárosai voltak jelen, kivételt képezett Indonézia, amelynek képviselője tulajdonképpen a magyarországi indonéz nagykövet hat gyermeke volt). A fiatalok bemutatói figyelemre méltó kreativitásról árulkodtak, cca. fél órában tarkán és ötletesen mutatták be a régiójuk jellemzőit.
Szellemileg tehát kiélezett volt ez a hét, no de szemmel láthatóan ez senki számára nem volt megerőltető, különösen, hogy a hűvösebb órákban ott voltak a sportpályák, a tikkasztó hőség idején pedig a Balaton, tehát kikapcsolódásra is bőven jutott idő. És a lényeg: ezek a nagyjából 12 és 17 év közötti gyerekek azonnal egymásra találtak a lelki szférában, ami az idő múltával egyre erősödött. A legszebb, noha a legszomorúbb pillanatok kétségkívül az utolsó napon sorjáztak, amikor mindenütt könnyeket láttam a szemekben. A búcsúzáskor ott éreztem őket a saját szemem sarkában is, amikor a fő szervezőt utoljára megöleltem. Az ötlet is briliáns volt, a kivitelezés pedig – noha ez volt az első találkozó – úgyszólván tökéletesnek mondható.
Bebizonyosodott, hogy a különböző gazdasági, politikai szövetségek felett létezik egy szellemi és lelki „unió”, amely független az előbbiektől, és amennyiben jót akarunk magunknak és a jövőnek, akkor ezeknek is az utóbbira kell épülniük. A gyermekek még ösztönösen érzik ezt: ha semmilyen „rávezető” előadások nem zajlottak volna, és csupán a mókáról, a játékról, a kikapcsolódásról szólt volna ez a hét, hiszem, hogy akkor is létrejött volna ez a spontán egymásra találás. De így színesebb volt, tehát tartalmasabb és még hatásosabb. Összeköt a lélek – és összeköt az internet is. We hope, it was just a beginning of a beautiful friendship!
Elbeszélésnyire nyúlna minimum a beszámolóm, ha az összes vidám pillanatot, mókás kalandot el akarnám mesélni – itt szűkös erre a hely, de valahol, valamikor még visszatérek rá, ez bizonyos. A szíves vendégfogadás még Gödöllőn, a látogatás a királyi kastélyban, este a szabadságnapi ünnepi műsor a parkban a Világfánál, hajnalban a kilátó megmászása (Gergő „gyerekemmel” háromnál is voltunk, de csak egyre jutottunk fel – némi horzsolások árán – mert ugye van vandalizmus miatti lakatolás, felújítás miatti zárás és vannak lódarazsak is…), a békegong megkongatása…
…Budapesten a Hősök tere, a Terror Háza, a Parlament, ott a képviselő asszony lesziázása, a csoportvezető furcsa tekintete, mert nem tudhatta, hogy egy volt gödöllői évfolyamtársam ez a képviselő…
…a Balatonlelle felé vezető úton a szólánc elkezdése – ami még most sem ért véget a három legkitartóbb játékos számára –, a „Durindó” szót követően az autóbusz gumijának szétdurranása és a sofőr bravúros helytállása, majd a másik buszba való bepréselődés…
…és a Balatonnál: első nap az aknariadó a parton; az első esti beszélgetés, bemutatkozás a kísérő tanárok részéről, a kissé erőltetett „megénekeltetés”, majd a boldog rádöbbenés arra, hogy aki lélekben fiatal marad, az közelít és ahhoz közelítenek, éppen úgy, ahogy ez a gyermekek között is megfigyelhető; a hosszú, felégéssel járó séták be a tóba, hogy náhány száz méter után végre úszni tudj, a félresikerült fejesek és talpasok a minimólóról; az apa-lányai programként elhíresült koktélivás gyenge Bloody Maryi; a másik rádöbbenés, hogy bizony – nomen est omen – a tábor neve nem véletlenül Kalória: napi négy bőséges étkezés, finomabbnál finomabb és változatosabbnál változatosabb falatokkal, amikor képtelen vagy megállni, hogy ne repetázz – hogy aztán a végén még kikészítsék a drága szakács nénik és bácsik a kacsazsírt, a lila hagymát és a kenyeret: éjszaka sem maradsz éhen!; az esti hosszú beszélgetések a lassan barátokká lényegülő kollégákkal, finom borok, pogácsák, sütemények mellett; a papírróka-vadászat, melynek végén meghatódom, mert lefekvéskor a saját párnámon is találok egy karcsú példányt – persze, üzenettel…
…teljes fejezetek az életemből. Tehát ezekről valahol, valamikor még mesélni fogok, tudom, érzem. Szellemileg torna, testileg kikapcsolódás, lelkiekben pedig feltöltődés volt számomra ez a hét, s bizonyára a többiek is csak ugyanígy vannak ezzel. Ezúton is, ezredszer is köszönöm, köszönjük a szervezőknek, hogy megálmodták és a Nap alatt megvalósították ezt a Csodát. Ha szirupos közhely, akkor is ideírom a végére: attól a pillanattól, hogy a busz elindult velünk hazafelé, várom a következő alkalmat, amikor újra együtt lesz ez a remek társaság, hogy továbbálmodjunk és továbbéljünk egy szebb Európát, egy szebb Világot.
A tábor résztvevőinek egy csoportja a balatoni fürdőzés után
