Antal László és Simonyi Balázs rövidfilmjeit a fiatal európai alkotók programrészében láthattuk

Hogyan készült az Inside?

– Egyrészt álmokra és szimbólumokra építettük, másrészt kevertük a filmet az animációval. Lídiával együtt írtuk a forgatókönyvet, kitaláltuk a történeteket, és utána döntöttük arról, hogy melyiket animáljuk, melyiket mutassuk be filmszerűen, és hogyan kombináljuk a kettőt.

Mi volt a te szereped a film készítésében?

– A film rendezése, valamint én készítettem az animációkat. A vizuális része tehát teljes mértékben, és valamelyest a történet kitalálása.

Hogyan alakult ki az együttműködés Lídiával?

– Régebb óta dolgozunk közösen, méghozzá a zene területén is, hiszen együtt alkotjuk a Sixth June elektronikus zenei formációt. Lídia ugyanakkor színésznő, ezért logikus lépésnek tartottuk, hogy ő játssza a főszerepet az Inside-ban. Mivel tehát minden téren együttműködünk, a közös filmkészítés is természetesen jött.

Ki támogatta a film megvalósítását?

– Berlinben élek két éve, ott egy művészeti egyetemen mesterképzésre iratkoztam be, és ez tulajdonképpen a diplomafilmem. A film producere tehát az egyetem, ők teremtették meg hozzá a szükséges feltételeket.

Terveztek-e újabb filmeket készíteni?

– Az Inside folytatásaként még egy rövidfilmet. Szeptemberben fognánk hozzá, amikor visszamegyünk Berlinbe, és remélhetőleg az év végéig befejezzük, utána viszont szeretnék egy hosszabb filmmel is előrukkolni. Közben nem hanyagolnám el a zenélést sem, mert a kettő egymásba fonódik. A kiköltözésem egyik oka ugyanis a zenélés volt, és Lídiával a Sixth June esetében is nagy hangsúlyt fektetünk a klipekre. Az Inside is mintha része lenne az egésznek, hiszen a zenét is mi készítettük hozzá. A zene és a film nálunk jól megvan együtt, úgyhogy kár lenne szétszedni.

Sűrűn hazajársz?

– Nem éppen. Félévente térek vissza, és ezúttal is csak egy hétre. Oka volt annak, hogy elhagytam ezt az országot és Berlin mellett döntöttem. Amit itthon elkezdtem kiépíteni, azt ott folytatom.

Mi történik ilyenkor a régi barátságokkal?

– Minden alkalommal, amikor visszajövök, egyre kevesebb ismerőssel találkozom. A barátaim nagy része is elment valamerre. Mások is látják, hogy semmilyen perspektíva nincs itthon.

Milyen Berlin felett az ég?

– Felhős… (Nevet)

URBÁNUS LEGENDA

A Finale című magyarországi produkciót is a fiatal európai alkotók programrészben tekinthettük meg. Simonyi Balázs a rövidfilm rendezője, egyben a film szerzője, sőt producere is, akinek egyáltalán nem ismeretlen Vajdaság. Nemcsak rendszeresen jár errefelé, de két vajdasági vonatkozású dokumentumfilmet is készített már. A Finálét viszont egy magyarországi legenda inspirálta, egyebek mellett erről is beszélgettünk.

Simonyi Balázs és fia sűrűn eljárnak Vajdaságba

Mi ihlette a filmet?

– Egy városi szóbeszéd: a budapesti Erkel Színház melletti kocsmában töltötték el az időt az ütőhangszeresek, mert az előadásokban ők főleg csak a végén jelentek meg. A legenda szerint létezett egy csengő, amely elvezetett a színházi ügyelőtől a kocsmáig. Amikor az ütősök fellépése következett, csengett a kocsmában a csengő, és ez volt a jel a színházba való visszatéréshez. Ezt a történetet továbbgondolva készítettem valamiféle film noirt, amelyben egy kicsit mintha a Keresztapa elevenedne meg. Egy komolynak tűnő filmet, amelynek a vége paródiába torkollik.

Mióta foglalkozol filmezéssel?

– Megközelítőleg tíz éve készítek rövid- és dokumentumfilmeket, valamint a tévének dolgozom, de érdekel a színház is. Vajdaságban is forgattam két dokumentumfilmet, mivel rendszeresen járok errefelé. Sok ismerősöm van, főleg Szenttamáson. Egyik filmemet Gion Nándorról készítettem, a másikat pedig a vajdasági etnikumok együttéléséről. Ezt várhatóan idén bemutatja a tévé is. Szenttamáson segítettem a Gion-ház körül, ahol emlékhelyet készítettek. Nagyon szerettem Gion regényeit, hatásukra forgattuk a filmet alkotótársammal, Tóth Barnabással. Mi csináltuk vele az utolsó interjút is, ami után az író teljesen váratlanul meghalt.

A Finálénak te vagy a producere is. Mit hoz vélhetően a jövő?

– Bonyolult a helyzet Magyarországon. Letisztázottnak tűnik minden, de ami a filmkészítésre szánt pénzelosztásokat illeti, én csak a káoszt látom. Borzalmasan megnehezítették az alkotók dolgát, nagyon könnyű elveszni a pályázatok útvesztőiben. Olyan szinten bürokratizálódott ez a folyamat, hogy sokan csak legyintenek, mert nem éri meg nekik a fáradozást. Zároltak is sok támogatást, amelyekből a jövőben film lehetett volna. Jómagam is úgy vagyok ezzel, hogy nem indítok ostromot, inkább várok, keresem a lehetőségeket, vagy saját költségből készítek filmeket. Több rövidfilmet tervezek és egy nagyjátékfilmet, de ezekről még nagyon távoli beszélni. A Finale sikeres a világban, úgyhogy megpróbálok a kitaposott útvonalon haladni. Addig is eljövök néhányszor Vajdaságba, az ismerőseim pedig eljárnak majd Budapestre. Ezúttal nagyon jól alakult, hogy a látogatásomat összeköthettem a filmfesztivállal.

Fotó: Lukács Melinda