Egy kemény kritika

Akár csapatversenyzőket, akár résztvevőket kérdeztem a témáról, minden oldalról egyöntetű választ kaptam: az idei Nyári Ifjúsági Játékok színvonalon alul teljesített. Sokáig el sem hittem, mi is folyik a zentai Népkertben, egészen addig, míg a negyedik napon le nem sétáltam, hogy saját szememmel győződjek meg a dolgok állásáról. Meglepetten konstatáltam, hogy a jelenlevőket a puszta két kezemen meg tudtam számolni… Szinte hétköznapinak tűnt a „Délvidék legjobb bulijának” kikiáltott rendezvény színhelye! Hová tűnt a régi zsongás? Hol vannak a fiatalok? Mi ez a bágyadt hangulat? Szinte konganak a standok!

Úgy döntöttem, kézre kerítek egy csapatot, s megkérdezem tőlük, mi folyik itt, s ők mit tapasztaltak eme néhány nap leforgása alatt. A kiszemeltem a Hivatalnokok nevű csapat, melynek egyik tagja, Nagy Nóra válaszolt kérdéseimre.

– Hogy éreztétek magatokat az elmúlt négy nap alatt?

– Mind a bulikon, mind pedig a játékokon remekül éreztük magunkat, ugyanakkor meg kell valljam, hogy a szervezést nem tartom megfelelőnek, mert a tavalyihoz képest most érezhetően romlott a fesztivál minősége.

– Mit értesz minőségromlás alatt? Mi változott az eddigiekhez képest?

– Az elmúlt évek során sokkal jobb volt a szervezés, sokkal jobb bulikon vehettek részt a fiatalok, a meghívottak pedig olyan előadók, énekesek, együttesek, amelyeket a fesztiválozók mind ismertek és szerettek is. Ha csak ezt vesszük alapul, mi mind – hogy csak a csapatom nevében beszéljek – nagyjából három előadót ismerünk a meghívottak közül.

De nem csak erről van szó! A csapatjátékok is sokkal érdemtelenebbé váltak, gyakorlatilag nagyjából ugyanazok a játékok ismétlődtek meg, mind az elmúlt években, s még ezeket sem tudták olyan mértékben megszervezni, hogy minden a helyén legyen.

– Látsz valamilyen összefüggést aközött, hogy a szegediek átvették a teljes körű szervezést, illetve hogy az esemény minősége leromlott?

– Persze, sőt nemcsak mi, hanem mindenki, aki eljött idén az Ifjúsági Játékokra, tudja, hogy ez bújik meg a háttérben. Az eddigi szervezők sokkal jobbak voltak, megbízhatóbbak, pontosabbak, összehangoltabban tudták megszervezni az egészet, míg a szegediek gyakorlatilag kritikán alul teljesítettek.

– Te miket hallottál társaidtól, a többi csapattól, bulizóktól, ők hogyan viszonyulnak ehhez a problémához?

– Amikor szóba került a téma, mindenki azt mondta, hogy az idei Ifi színvonalon aluli. Sokan gondolják azt, hogy ha nem történik valami potenciális változás, jövőre tervbe sem veszik a Nyári Ifjúsági Játékokon való részvételt. Ha pedig a minőség marad, vagy tovább romlik, megszervezni sem érdemes!