Nyári Ifjúsági Játékok, a Délvidék legnagyobb buktija

– Május közepén derült ki, hogy még annyi anyagi juttatást sem kapunk, mint tavaly, hogy a kellékeket meg tudjuk vásárolni. Már az elmúlt évben is nagyon nehéz volt gazdálkodni az adott keretből, nemhogy még kevesebből! Meg aztán a csapatverseny szervezőihez való hozzáállás egyáltalán nem változott az elmúlt évekhez képest, ezzel kapcsolatban nem kaptunk még csak ígéretet sem, sem pedig lépéseket, hogy megbecsüljenek, megdicsérjék munkánkat, és elismerjék, hogy a csapatverseny a fesztivál gerince, és e köré kellene hogy épüljön minden. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem fogjuk megcsinálni. A másik dolog pedig, hogy amikor beszéltünk a fő szervezővel, ő nem mondta, hogy nem mi fogjuk csinálni! Abban maradtunk, hogy ő majd még felhív, ha lesz valamilyen információja az anyagiakkal kapcsolatban. A mostani fő szervező buktatta úgymond le az egész dolgot, amikor is ő tőlünk kért segítséget a vetélkedők megszervezéséhez. Ekkor jöttünk rá, hogy nem mi fogjuk csinálni. Így tájékoztatni minket, hogy nem mi szervezzük idén a vetélkedőket, elég durva húzás volt.

Szervezőként az előző évben

A Nyári Játékokat elkezdték szervezni, és úgy tűnt, hogy ennek a társaságnak, sokéves munkájukat meg nem becsülve, nem szántak szerepet benne. Ők mégis ott akartak lenni.

– Miután kiderült, hogy nem mi fogjuk szervezni a csapatok versenyeit, meghasadt a szívünk ugyan, de mindannyian tudtuk, hogy részt akarunk venni a Nyári Ifjúsági Játékokon. Csapatként jelentkeztünk, néven nem kellett gondolkodnunk, mert az már adott volt. Évek óta mi vagyunk a Csapatverseny Team. Nekem pl. már 6 éve az életem része a rendezvény, és semmiképp sem szerettem volna belőle kimaradni, ha nem is szervezem, de részese akartam lenni ennek.

Teljesen más csapatként itt lenni. A hangulatát magát ismertük, mert mint mondtam, részesei vagyunk már több éve. Nem mindegy azért, hogy melyik végén állunk a mikrofonnak meg a papírnak. Bizony mi is beálltunk könyörögni pluszpontokért. Mi pedig ennek pont a fordítottját szoktuk csinálni, hogy mi piszkáljuk kicsit a csapatokat, hogy miért is kellene pluszpontot adni… Ha valaha még csináljuk, biztos, hogy sokkal több pluszpontot fogok kiosztani. (Nevet)

Vörös Zoltán, a csapat másik hangadója is mesélt az élményeiről és arról, hogy miben más játékosként részt venni a megmérettetéseken.

– Játékosként szinte semmi felelősség nincs az emberen. Lejön, próbálja jól érezni magát és megcsinálni azt a pár feladatot. Szervezőként azonban elég nagy súly van a vállunkon. A legtöbb csapat egy évben eddig 80 körül volt. Persze nem lehet elérni azt, hogy mindenki jól érezze magát, főleg ekkora létszámnál, de azért igyekszünk. Próbálunk olyan színvonalas játékokat és programokat szervezni, amiben mindenki megtalálja a saját erősségét. Mert vannak ugye olyan csapatok, ahol fiúk és lányok vegyesen vannak, de vannak olyanok is, ahol csak fiúk vagy csak lányok versenyeznek. Olyan feladatokat találtunk ki évről évre, ahol mindenki egyforma esélyekkel indul. Az idei szervezőkön is látszik az igyekezet, próbáltak színvonalas játékokat kitalálni, csak annyi volt a gond, hogy azt a bizonyos szamárlétrát mi már megmásztuk. Ők most ugyanazokat a hibákat elkövetik, amiket mi is pár évvel ezelőtt.

– Mégis, miből áll egyáltalán szervezőként részt venni, csapatokat koordinálni, versenyeket levezényelni?

– Mi idén is készültünk a Játékokra, mert ez nem csak egy-két hónapról szól. Egész évre kiterjed a szervezői munka. Utcán, tv-ben, interneten, ha látunk egy-egy jó ötletet, azonnal gondolkodni kezdünk, hogyan is lehetne ezt belecsempészni a játékokba. A szervezők részéről se negatív, se pozitív vonzata nincs annak, hogy mi idén csapatként vagyunk jelen. Nem kértek, de mi annak ellenére olykor adtunk nekik tanácsot. Voltak dolgok, amiket nem tűrhettünk szó nélkül, és a többi csapat is így volt ezzel, bár ők kicsit agresszívabbak voltak. Tavaly mi elhatároztuk, hogy a csapatokat megpróbáljuk közelebb hozni egymáshoz, ezért össze is kevertük őket közös feladatokra, nem mindig ugyanazok a csapatok játszottak együtt stb. Idén ez a szellem megszakadt, de bízom benne, hogy idővel majd ez is változni fog.

A hét poénja

Olivérnek is van erről pár gondolata, amit ki is fejtett bővebben.

– A szárazföldi játékok helyett „Mi fér bele 10 percbe” vetélkedőt szerveztek. Ott látszott, hogy a szervezőknek nem volt idejük kipróbálni a játékokat. Az évek alatt mi is megtanultunk már játékos ésszel gondolkodni. Mi kipróbáljuk a feladatokat előtte, és megpróbáljuk keresni a kiskapukat, hol lehetne csalni. Itt viszont voltak dolgok, amiket minden csapat észrevett, de nem voltak leírva előre a szabályzatba, amit nekünk elmondtak. A játék közben kérdezgettük a kisbírókat, akik nem voltak tájékoztatva, ezért egyik csapatnak ezt mondtak, a másiknak amazt. Nem voltak egyértelműen kikötve a szabályok. Ebből sok konfliktus is jött létre. A szegedi csapatverseny-szervezők nem tudták, hogy mi a helyzet velünk, úgy jöttek ide, hogy fogalmuk sem volt, hogy mi már ezt pár éve csináljuk, és hogy mi miatt mondtunk le. Az egyik fő szervező megkérdezte, hogy mi a gond, hogy miért lázadoznak a csapatok. Nekik fogalmuk sem volt az itteni állapotokról. Mi nem hibáztatjuk őket. A főszervezőség mind a két táborral elég szépen elbánt.

A játékok mellett persze ne feledkezzünk meg a fesztivál hanyatlásáról sem, hisz a kettő együtt jár.

– Az utóbbi három évben hanyatlik az egész fesztivál szépen lassan, fokozatosan. Én talán ezt az évet nevezném a kritikus pontnak. Itt pár éve még alig lehetett járkálni, talán még tavaly is tömeg volt. Most meg jóformán minden sátornak külön sörsátra van. Valószínűleg a tavalyi konfliktusok is hozzák ezt magukkal. A drága italárak, az alacsony színvonalú szervezés, pár éve még volt hideg vizes tusoló, idén már a WC-k számát is leredukálták. Itt a Népkert, bekerítik, ahogy a természet megadta, maximum a füvet lekaszálják. Két sörsátor van, egy sütöde… Hiányzik a lángos!! Régen, még amikor játékos voltam, itt sokkal jobban meg volt minden szervezve. Nem kell csodálkozni, ha itt jövőre minden lenne, akkor se biztos, hogy tömegek jönnének. Előbb ide kell szoktatni az embereket. A fiatalok java része a játékok miatt jön, ha nem is mint játékos, de megnézni az ismerősöket, bulizik velük egyet. Nem véletlen egybeesés, hogy azóta hanyatlik a színvonal, amióta a szegediek átvették a szervezést – mondta el Zoli.

Üres sörsátrak

Olivérnek is megvan erről a véleménye.

– Nem akarják elismerni, hogy milyen fontos a csapatverseny, mert nekünk úgy jön le innen, hogy a fő szervezők profitkiesésnek gondolják a csapatversenyeket. Pedig nem így van, hisz ezek a vetélkedők sok embert vonzanak, gondoljunk csak akár a játékosok testvéreire, barátaira, ismerőseire, akik lejönnek megnézni egy jó kis hangulatos versenyt.

Egy kis érdekesség a végére, amin én magam is meglepődtem. Kevés a pénz, mindenhol ezt hangoztatják. Mégis megmutatkozik, hogy mindig arra jut, amire szánnak. A szervezők a Nyári Ifjúsági Játékokra, öt napra kaptak X pénzt, a Téli játékokra, egy napra kaptak 2×X pénzt, a Játékok határok nélkül elnevezésű rendezvényre, két napra pedig már többszörös X pénzt.

Délutáni pangás