Szabadegyetem újratöltve

Már beszámoltunk arról, hogy az esztendőnyi szünet után megújult Vajdasági Szabadegyetem iránt óriási volt az érdeklődés. Olyannyira, hogy a résztvevők egy lelkes csoportja nem tudott betelni az ott látottakkal-hallottakkal, s ezért úgy döntött, újra összehozza a csapatot. Az egyik értelmi szerző Bóka Hajnalka szociológushallgató.

– Egy Szabadegyetem utáni, sátorozós utóbulit tervezünk, azokkal az emberekkel, akik részt vettek a kishegyesi Szabadegyetemen. Talán nem tévedek, ha nemcsak magam, hanem az összes résztvevő nevében állítom, hogy kiválóan éreztük magunkat ebben a pár napban. Kevésnek is bizonyult, így néhányan arra gondoltunk, hogy jó lenne még az idén összehozni egy újabb, a Szabadegyetemre hasonlító rendezvényt – így nem kellene egy évet várni a kellemes társaságban eltölthető pár napra.

A közös sátorozást az adai kempingben, szabad körülmények között szeretnénk megvalósítani. A hangsúly itt az ismerkedésen, csapatépítésen lenne a vajdasági, leendő fiatal értelmiségiek között. Felvetődött még az is, hogy némileg behatárolt, de kötetlen beszélgetéseket folytatnánk. Ezt úgy képzeltük el, hogy páran, akik vállalkoznak rá, elmesélnék, mivel foglalkoznak, mi az aktuális kutatási területük. Ezáltal tágulhat az ismeretkörünk, megismerkedhetnénk új, számunkra még felfedezetlen témákkal, és azonos érdeklődési körű személyekkel köthetünk barátságot.
A Szabadegyetem után azonnal létrehoztunk egy csoportot a Facebookon, ahová igyekeztünk az összes idei résztvevőt meghívni. Egyúttal igyekszünk mindenkit tájékoztatni a fejleményekről, tulajdonképp minél több leendő résztvevőt szeretnénk bevonni a szervezésbe. Elsősorban azokra számítunk, akik jelen voltak az idei vagy akár az előző években megrendezett kishegyesi Szabadegyetemeken.
Viszonylag zártkörűre tervezzük, de ha valaki elhozza az ismerősét, vagy lesz külsős érdeklődő az esemény iránt, akkor őket is szívesen látjuk, senkit sem fogunk elzavarni.

Úgy érzem, ritkán mondjuk ki, hogy miért is fontosak a különböző összejövetelek, rendezvények. Véleményem szerint a legfontosabb, hogy mi, vajdasági, határon túli magyar fiatalok tartsunk össze, mivel a jövőnk a saját kezünkben van, és azt csak mi tudjuk irányítani. Az ismeretségek, kapcsolatok pedig elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki boldoguljon az életben.