A DNS a jövő adattárolójává lépett elő
A Harvard Orvostudományi Egyetem szintetikus biológusai George Church vezetésével DNS-en alapuló adattároló-rendszert alkottak meg, amely egyáltalán nem tartalmaz sejteket, mert az élő sejt DNS-e változhat, replikálódhat, javító mechanizmusok indulhatnak be rajta, mutációk történhetnek, s a sejt idővel elpusztul. Egy genetikatankönyvet egyetlen pikogramm DNS-ben (10ˆ-12 gramm) tároltak. Egy tintasugaras nyomtatóval kémiai úton szintetizált, rövid DNS-fragmentumokat nyomtattak egy üvegchipre. A digitális kódolás úgy történt, hogy a kisebb blokkokra bontott adathalmazban a biteket a DNS bázisaival (A, C, G, T) kódolták egyesek és nullák helyett. Minden blokk egyúttal egy-egy digitális „vonalkódot” is hordoz, amely meghatározza, hol helyezkedik el a blokk az eredeti fájlban.
Az információ leolvasásához egy DNS-szekvenálóra és egy számítógépre van szükség, amely sorba rendezi a blokkokat, és visszafordítja bináris kóddá, majd eredeti formátumába a fájlt. Tekintettel arra, hogy minden blokk több ezer példányban tárolódik, az esetleges hibák összehasonlítással javíthatóak. Végeredményként millió bitenként két hibát észleltek. Ez a hibaszázalék vetekszik a DVD-k pontosságával, és jobb a mágneses merevlemezekétől. Ezzel, a DNS-chipek aprócska méretüknek köszönhetően a legnagyobb információsűrűségű adathordozókká léptek elő, ami forradalmasíthatja az adattárolás iparágát. Ám, a technológia egyelőre túl drága ahhoz, hogy piacra kerüljön.
