Nyerstészta

Őszülök

Gyökereimen avarként

telepszik a nyűg,

fáradt levelekre

írta magát a szárazság,

csörögnek az ujjaim

szétfeslett a nyár,

kévék között

gereblyén robogok

ha esteledik.

Csontok

Hátamban kinyegdült csigák,

vállamban korhadt botok,

roppanok

a mozdulás ostoroz

bojtot kötök rá.

Játszottam

Néha egy szőlőlevél

dinoszaurusz volt nekem,

harcolt a diófalevéllel,

az aranyeső azt hittem

tényleg aranyból van,

a világ kunkorodott mint az inda.

Kisgyerek

Repülnek a tollak,

a ganédombban elsüllyedt

a kispapucs,

gyöngyösök

ludak

a tyúkok se menekülnek,

nincs irgalmuk

hőlészem őket,

keresem a látványt

a szelet ustorozom,

a mamám lábát egy szárral elverem.

Vasaló

Mint egy rideg vasaló,

ijedt-zölden

kábelgubancba meredsz,

nem okádsz meleget,

a tiéd már csak a hideg,

falapot vasalsz,

csak gyűrsz,

csak díszelegsz,

pislákoló-narancs lelkedet nem értem,

vasald ki nekem,

de nem teheted,

ez egy törött vasaló olajzöldben.

Asztal

Asztalláb görnyed a szőnyegen,

fájában meredtek az őzek,

megdőlve éppen elreped,

csontja eltörik,

beteg ő,

rikácsol és sziszeg,

s mégis terhet cipel,

dunsztosüveget,

barna bőröket,

ollót és kenyeret,

kockás asztallapján egy szarvas.

Lábak

Görbe lábak,

ó-lábak,

sánta szellemek,

bicegve esdekel

vaskapu,

kovácsolt gyökerek

talajt szívnak,

sárgaföldet,

cinóbert és mélyvöröset

olajat,

keserű vizet,

utat hegesztenek

nap mint nap,

fáradtan ívben ledőlnek,

nyomorult pálcás járóbotok.

Mocsár

Tövises, szurtos a tér,

neon-sötétzöld a levegő,

szürke s fekete csíkos szitakötő képzelet,

száradt magasfűben

egy elveszett

oxigént-kapkodó

malterba-markoló

meztelencsiga.