ORSZÁGOS PRÓZAMONDÓ VERSENY ÖRKÉNY ISTVÁN SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJA TISZTELETÉRE
MOTTÓ: „Háromba vágtad, édes jó Lajosom?”
(Örkény István: Tóték)
2012. április 5-én ünnepeltük Örkény István születésének századik évfordulóját.
Az évforduló méltó megünneplésére az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a verseny társkiíróival – a Hungarofest Nonprofit Kft.-vel, a Petőfi Irodalmi Múzeummal, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel, a Palatinus Kiadóval, a Magyartanárok Egyesületével és a Magyar Olvasástársasággal közösen – prózamondó versenyt hirdet középiskolás (gimnazista, szakközépiskolás és szakiskolás, 9–12/13. évfolyamos) anyaországi és határon túli diákok számára.

A prózamondó verseny döntője 2012. november 26-án lesz Budapesten, a Budavári Palotában, az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. A rendezvény fővédnöke prof. dr. Örkény Antal, Örkény István fia. A prózamondó verseny zsűrijének elnöke Mácsai Pál színművész, az Örkény Színház igazgatója.
Az országos döntőt megelőzően 2012. október közepe és november közepe között a területi döntőkre kerül sor. (A határon túli diákok több helyszín közül választhatnak az alább megadott lehetőségek közül.) A területi döntőkből 3-3 fő jut tovább az országos döntőbe.
A területi döntők helyszínei:
• BUDAPEST
(budapestiek és Szlovákia) – Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
• KÖZÉP-MAGYARORSZÁG
(Pest, Fejér, Esztergom megye és Szlovákia) – Pest Megyei Könyvtár, Szentendre
• ÉSZAK-DUNÁNTÚL
(Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém megye és Ausztria, Szlovénia) – Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium, Pannonhalma
• DÉL-DUNÁNTÚL
(Baranya, Zala, Tolna, Somogy megye és Szlovénia, Horvátország, Szerbia) – Szent Mór Iskolaközpont, Pécs
A területi döntők pontos időpontját, a helyi szervezők elektronikus címét 2012. szeptember végéig megküldjük minden középiskolának elektronikus úton, valamint közzétesszük a www.orkenyistvan.hu szolgáltatás Örkény 100 – Pályázatok menüpontja alatt.
• ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
(Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szlovákia, Ukrajna) – Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger
• KELET-MAGYARORSZÁG
(Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Románia, Ukrajna) – Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Nyíregyháza
• DÉL-ALFÖLD
(Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megye és Románia, Szerbia) – Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola, Békéscsaba
A prózamondó versenyre minden diák az iskoláján keresztül jelentkezhet; s minden iskola egy tanulót nevezhet. Kérjük a középiskolákat, hogy rendezzék meg az iskolai fordulót és/vagy nevezzenek be egy diákot a versenyre. Kérjük, hogy az iskolák 2012. szeptember 17. és 2012. október 12. között küldjék
el a területi versenybe jutott tanuló nevét és adatait a területileg illetékes intézmények kapcsolattartóinak elektronikus úton.
A versenyzőknek két prózai szöveggel kell készülniük. Az országos döntőbe jutott versenyzők produkcióit a helyszínen rögzítjük, s a versenyző hozzájárulása esetén megjelentetjük az OSZK Örkény István előtt tisztelgő honlapján (www.orkenyistvan.hu). A döntő legjobbjai további értékes tárgyjutalmakat és ajándékokat kapnak.
Jó felkészülést és versenyzést kívánunk!
Kapcsolattartók:
Sudár Annamária
előadóművész, irodalmi szerkesztő
Országos Széchényi Könyvtár
sudara@oszk.hu
tel.: (06 1) 487 8626
Fenyő D. György
tanár, irodalomtörténész,
a Magyartanárok Egyesülete alelnöke
fenyo.gyorgy@t-online.hu
A KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ SZÖVEGEK LISTÁJA
Kötelezően választható egy egyperces novella az alábbi listából:
1. Arról, hogy mi a groteszk (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#2)
2. A színész halála (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#6)
3. Perpetuum mobile (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#23)
4. Rossz álom (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#32)
5. Mindig van remény (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#35)
6. A végzet (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#46)
7. Nézzünk bizakodva a jövőbe! (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#50)
8. Szakmai önérzet (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#60)
9. Gli ungheresi (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#62)
10. Egy pocsolya emlékiratai (http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#105)
Ajánlott kötetek (de az egypercesek más kiadásai is használhatók):
• Örkény István: Válogatott egyperces novellák. Összeáll.: Fráter Zoltán, Budapest: Palatinus, 2004. http://mek.oszk.hu/06300/06345
• Örkény István: Egyperces novellák (1968). Szerk., összeáll.: Reményi József Tamás, Tarján Tamás, Budapest: Palatinus, (Matúra klasszikusok sorozat), 1996.
SZABADON VÁLASZTHATÓ SZÖVEGEK
Szabadon választhatók drámai, epikai, értekező vagy magánszövegek maximum 4 perc terjedelemben. Figyelem: kérjük, hogy a megadott időt mindenki legyen szíves betartani, mert a 4 percnél hosszabb szövegeket kénytelenek leszünk megállítani! (A választott szövegeket rövidíteni, „húzni” szabad.)
Az alábbi köteteket, ill. szövegeket ajánljuk (természetesen más kiadások is használhatók):
• Örkény István: Tóték. Macskajáték. [Drámák], [Budapest]: Palatinus, 2004.
http://mek.oszk.hu/06300/06350
• Örkény István művei. [Gyűjteményes kiadás 2.], Budapest, Palatinus Kiadó, összeáll., jegyzetek: Radnóti Zsuzsa, 1998–2005: Drámák 1–3., 2001;
• Örkény István: Válogatott kisregények. Összeáll.: Radnóti Zsuzsa, Budapest: Palatinus, 2005.
http://mek.oszk.hu/06300/06320
• Örkény István: Válogatott novellák. Összeáll.: Fráter Zoltán], [Budapest]: Palatinus, 2004.
http://mek.oszk.hu/06300/06319
• Örkény István: Mese-levelek, Budapest, Palatinus, 1999.
Tájékozódásként ajánljuk: részletek olvashatók az Örkény István-honlapon. http://orkenyistvan.hu/meselevelek
• Örkény István: Egyperces levelek, Budapest, Palatinus, (Örkény István művei), 2004.
Tájékozódásként ajánljuk: részletek olvashatók az Örkény István-honlapon. http://orkenyistvan.hu/egyperces_levelek
• Örkény István: Párbeszéd a groteszkről, Budapest, Szépirodalmi, (Örkény István művei), 1986.
Tájékozódásként ajánljuk: részletek olvashatók az Örkény István-honlapon. http://orkenyistvan.hu/parbeszed_a_groteszkrol
• Örkény István: Lágerek népe, Emlékezők, Budapest, Palatinus, (Örkény István művei), 2000.
Tájékozódásként ajánljuk: részletek olvashatók az Örkény István-honlapon.
http://orkenyistvan.hu/lagerek_nepe