Lék a lélekben
Tudom, hogy az én problémám sok másik velem egyidős fiatalt is érint, de ők látszatra valahogy mindig kilábalnak a gödörből, vagy egyszerűen csak nem akarnak a problémáikról beszélni. A középiskolai tanulmányaim vége felé járok, a tanulmányi eredményemmel különösebb gondok nincsenek, a továbbtanulási szándékaim is elég tiszták, rendszeresen sportolok, de mégis azt érzem, hogy valami nincs rendben. Egyszerűen arról van szó, hogy 5-6 hetente hirtelen hangulati ingadozásaim lesznek, egyik pillanatban majd kiugrok a bőrömből, a másikban meg csecsemőpózban próbálom visszaszorítani a könnyeimet a sarokban. Úgy érzem, hogy bizonyos idő után felgyülemlenek bennem a dolgok, kisebb-nagyobb problémák, és hiába mondom el bárkinek is a panaszaimat, vagy egyszerűen csak levezetem edzéseken a dühömet, továbbra is feszült vagyok. A közelmúltban volt egy nagyobb családi probléma, ami gyökeresen megváltoztatta az eddigi szokásaimat, sokkal felelősségteljesebbnek érzem magam, de megbirkózom ezekkel a feladatokkal is. Egy bizonyos idő után viszont teljesen elvesztem minden iránt az érdeklődésemet, legszívesebben csak az ágyban feküdnék napokig, és nem csinálnék semmit. Aztán megint erőt veszek magamon, és csinálok tovább mindent, néha a barátaimmal töltött hétvége zökkent vissza a normál kerékvágásba. Mi lehet a baj?
.jpg)


.jpg)














