Két éve működő ösztöndíjprogramjával a Magyar Nemzeti Tanács kizárólag azokat a hallgatókat támogatja, akik szerbiai felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat. Sorozatunkban az MNT demonstrátori ösztöndíjasait kértük fel, hogy mutassák be saját szakukat, és osszák meg tapasztalataikat a leendő a hallgatókkal. Mindezt azzal a céllal tesszük, hogy segítsünk a most egyetemet és szakot választó jövendőbeli elsősöknek. Ezúttal Szabó Zitát, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának kertészet szakos hallgatóját kérdeztük.

Gergely József 1958. május 31-én született Zentán. A gimnázium befejezése után Újvidéken folytatta tanulmányait a Természettudományi Kar Biológia Tanszékén, ahol 1982-ben szerzett oklevelet. Egyetemi tanulmányai során az ornitológia (madártan) mellett kötelezte el magát, és a diplomadolgozata témája is e tudományággal kapcsolatos. Az egyetem befejezése után a Zentai Gimnáziumban tanított, majd 1983-ban megnősült, egy lánya és egy fia van. A Magyar Szó napilap zentai szerkesztőségében 1984-től hivatásos újságíróként és fotóriporterként dolgozik. Egyéb témák mellett a természetvédelemről cikkezik. A Magyar Szó Szivárvány mellékletében Madárnaptár címmel állandó madártani rovatot vezetett 1986-tól 1993-ig, több mint 300 népszerűsítő tudományos cikke jelent meg, ezekből lett összeválogatva a Madárnaptár címet viselő könyvbe egy csokornyi.

A Berényi Zoltán baptista lelkész előadásából készült esszencia összefoglalja azokat a vallásokat vagy vallásnak vallott mozgalmakat, csoportokat, akikről sokat hallunk, aktuálisak, akár már mi is találkozhattunk velük, vagy esetleg már váratlanul bepróbálkoztak egy bibliával a kezükben az üdvösséget kínálva (fél áron).

Berényi Zoltán nemcsak a szakirodalom és forrásanyag jó ismerője, hanem a személyes élettapasztalata és útkeresése is szakavatottá teszi ebben a témában. Foglalkozott filozófiával, agykontrollal, szellemidézéssel, buddhizmussal, majd húsz éve kezébe vette a Bibliát, és azóta is az van az első helyen a polcán.

Két éve működő ösztöndíjprogramjával a Magyar Nemzeti Tanács kizárólag azokat a hallgatókat támogatja, akik szerbiai felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat. Sorozatunkban az MNT demonstrátori ösztöndíjasait kértük fel, hogy mutassák be saját szakukat, és osszák meg tapasztalataikat a leendő a hallgatókkal. Mindezt azzal a céllal tesszük, hogy segítsünk a most egyetemet és szakot választó jövendőbeli elsősöknek. Ezúttal Kovács Anikót, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának angol nyelv és irodalom szakos hallgatóját kérdeztük.

A kapitalizmus olyan világot teremtett, ahol minden a pénzről szól. Már rég nem az „aki nem dolgozik, ne is egyék”-elvet éljük, ennél sokkal tovább megyünk, amikor olyanok élnek szegénységben, sőt mélyszegénységben, akik bizony napi tíz órában dolgoznak. Reggel fölkel, bemegy a gyárba, még sötét van, és sötét van akkor is, amikor hazafelé tart. Az egész napos munka után örül, ha egy kis lélegzethez jut, nemhogy még az asszonnyal is összebújjon, aki persze hiányolja ezt az összebújást, jönnek a veszekedések: sosincs időd rám!

Na és? Neked se rám!

Ha meg a házaspárnak egymásra sincs ideje, akkor másokra sem: az emberi kapcsolatok egykettőre eltűnnek az életükből, olyan hirtelenséggel, hogy észre sem veszik, mi történik. Az ilyen családban fölnőtt gyerek hogyan fogja megtanulni, hogy egymást szeretni és becsülni érdemes, hogy egy ölelés többet ér egy új játéknál? Lehet, hogy szerencséje van, és a szülei tudnak egymásnak örülni, és nem veszi el a boldogságukat az egész napos munka; de ez a ritkábbik eset. Ha a megélhetés huzamosabb ideig csak egy hajszálon függ, és jószerével minden gondolatuk a pénz meg a számlák körül forog, akkor nem valószínű, hogy túl sok energiájuk marad egymásra meg a gyereknevelésre.

A társadalom szépen újratermeli önmagát: ha kicsi koromban minden a pénz körül forgott, könnyen lehet, hogy felnőttként is ez lesz az életem középpontja.

De a pénz akkor is gond, ha az alapvető szükségletek nem szenvednek hiányt. Az ember mindig többet akar: ha van mit ennem, akkor pizzát akarok, az mégiscsak finomabb. Ha van pénzem szórakozni, akkor a drágább helyekre akarok menni, ott mégiscsak jobb a társaság. Ha van pénzem főiskolára, akkor másik szakon akarok tanulni, hogy ügyvéd/orvos/politikus lehessen belőlem, mert abból meg lehet élni. A fiatalság nehéz helyzetben van: maradhat, és élhet a semmiből, vagy mehet világot látni, de ez utóbbihoz is kell pénz, nemcsak az útra, hanem a nyelvtanulásra, a beszerzendő papírokra is, és az sem árt, ha van egy kis biztonsági tartalék.

Nem akármilyen döntést hozunk meg, amikor 15 éves fejjel afelől döntünk, hogy melyik iskolába iratkozzunk, vagyis hogy hol folytatjuk tanulmányainkat. Még gyermekfejjel kell döntenünk, hogy kikkel szeretnénk együtt tölteni majdnem minden egyes napot, négy hosszú éven át. A középiskolának nem kell szenvedésnek lennie. Nemhogy nem kell, de nem is szabad, hogy az legyen. Na de ki tudja, mit hoz a sors, elvégre senkit sem tudunk közelebbről megismerni a neve, a hajszíne vagy az öltözködési stílusa alapján. Az általános iskola befejezése után a kezedbe nyomnak egy listát, rajta egy halom ismeretlen névvel, akik immáron az új osztálytársaid.