Írta: Tasnádi István

Rendezte: Vidovszky György

Szereplők: Dévai Balázs, Varga Anikó, Herman Flóra, Dér Zsolt, Császár Réka, Balla Richárd, Sipos Viktória, Koloszár András, Könczei Anna, Juhász Lajos, Vitányi-Juhász István, Ivánovics Beatrix

„Az East Balkán esetében a talált történetből fejlesztünk előadást. Beszélgetünk, interjúzunk szülőkkel, pedagógusokkal és mindenekelőtt olyan fiatalokkal, akik részt vettek, részt vesznek Budapest tinédzserekre szakosodott éjszakai életében. Kegyeleti okokból nem a West Balkánban történt tragédia rekonstruálása a célunk, hanem az egyesben jól kitapintható általános. A belecsúszás folyamatának drámai ábrázolása.”

(az előadás műsorfüzetéből)

Hamletet láthattunk már klasszikus verzióban, korhű jelmezekben, nehezen érthető szöveggel és kortárs, modernizált változatban is. De az a Hamlet, amit Mezei Kinga rendezett és Mészáros Árpád, Ralbovszki Csaba, Csernik Árpád, Mikes Imre Elek, Mészáros Gábor, Molnár Zoltán, Mezei Kinga és Béres Márta ad elő, az valahol a kettő között van.

Akárhányszor ülök be ógörög cuccra, az valamitől mindig sántít. Itt vannak mindjárt a fővárosi Nemzeti Bacchánsnői, svéd rendezésben (Belgrádi Nemzeti Színház: Bacchánsnők. Rend.: Stafan Valdemar Holm). I love rock ’n’ roll meg miniszoknyák, aztán valahogy a jambus mégis kifordul a szájukból. Meg ugyanott előfordult pár éve egy Oidipusz is (Belgrádi Nemzeti Színház: Oidipusz király. Rend.: Vida Ognjenović): öltöny-nyakkendő, aztán mégis pocsékos kedvvel bicegtünk el a büféig. Melyik fogaskerék csúszott el ezekben a valaha remekül forgó élelmiszer-ipari gépekben, amiknek szalagja összeköti a két húst: a színészt és a nézőt? Hol támadt űr a termelésben, és mitől lett gyorskaja a lakomából? Van ám egy elméletem. Az erkölcs mozdult el. (Nem, nem vagyok hajlandó azt körmölni, hogy elromlott. Ha valaki így érti, az magára vessen.) Ki hisz manapság az afféle tisztességes királyokban, mint Igor Đorđević Oidipusza? Már úgy értem, a rendezőn kívül…

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezték a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Ki mit tud? vetélkedőjét, amelyet múlt péntek délután 13 óra 30 perces kezdettel tartottak meg a zentai Művelődési Házban.

IV/4 osztály fiú tagjai: Mihók Kucora Alex, Fehér Viktor, Tallós Áron és Dobó Dávid

A gonosz mostoha, a róka, egy fuvolás angyalka, a Karvezető, a felügyelő és Suhanc (vagy Éva). Mi köti össze ezeket az első hallásra összefüggéstelen alakokat? A válasz: Verebes Judit, akit immáron sokadszorra láthat a nagyközönség a Zentai Magyar Kamaraszínház színpadán. Beszélgetésünk során bepillantást nyerhettem abba a különös és színes világba, amelybe belecsöppent, s amelyet gyerekkora óta szeretett volna megismerni.

A csantavéri színjátszás manapság sajnos üres fogalom, az emberek csak bámulnak rám, ha efelől kérdezek. Nem emlékszem a napra, hogy mikor láttam színészeket legutóbb az egyébként magasztos és tágas színházépület deszkáin. Magam is színházkedvelő vagyok, és elszomorít, hogy a településen, ahol élek, nemcsak előadások nincsenek, de társulat sincs.

Pár ambiciózus fiatal azonban megtette azt a lépést, amit előttük sokaknak meg kellett volna már. Eldöntötték, hogy márpedig Csantavéren lesz színtársulat, még ha amatőrök fogják is alkotni. Ezekkel az ifjú színészjelöltekkel beszélgettem a társulatról, a darabról, a rendezőről.

„Gyermekvagyok–játszom–bolondozom–tréfálok–ölelésfogát–boldogvagyok–jóéjtpuszitkapok–álmokországábanjárok–nevetek–semmibajsincs–iskolábamegyek–barátok–biztonság–nemkellfélni–VALAMIBAJTÖRTÉNT–sziréna–zavartság–robbanás–sírok–anyuzokog–holvanapu–egyedülvagyok–hideg–éhesvagyok–tréfálniszeretnék–álmodnideszépet–felnőttéválokdemégnemakarok–halottak–bántanak–barátokazokvannakszerencsére–szerelmesleszek–sziréna–meginthalál–nemszabadfélni–úgyismindenrendbenlesz–UGYE?” (Mácsai Endre)

Aušvic

Bilo je potrebno da bude tako,

Bez razloga, bez smisla;

Da ima razloga, to bi bio zločin;

Ne može se to opravdati razlozima.

Bilo je potrebno to uraditi,

Tek da bi bilo urađeno,

Da bismo bili spremni

Za neko mračnije doba,

Da bismo pouzdano znali

Da čovek, ipak, to može.

Auschwitz

Ennek szükségszerűen így kellett lennie,

Ok nélkül, értelmetlenül;

Ha létezne ok, bűncselekménnyé válna;

Nem lehet ezt okokkal igazolni,

Ezt el kellett végezni,

Csak hogy el legyen végezve,

Hogy felkészülhessünk

Egy sötétebb kor eljövetelére,

Hogy megbízhatóan tudjuk,

Hogy az ember erre mégiscsak képes.

Amikor először megpillantottam az előzetest az olykor végtelennek tűnő ajánlóban, úgy éreztem, ezt a könyvet el kell olvasnom. Szerencsére a könyvtárban sikerült rátalálnom, és habár először megriasztott a terjedelme (kb. 1000 oldal), végül mégiscsak sikerült a végére érnem. Nem szándékozom komoly elemzést végezni, megmaradok a tetszik–nemtetszik szinten és a mű egyszerű bemutatásánál. A mű nem haladja meg a bestsellerek átlagos szintjét, és olyan klisékkel él, mint a mindent legyőző szerelem, gonosz arisztokraták, számító papok, ártatlan grófkisasszonyok, hűséges lovagok etc., ami persze egyáltalán nem baj, hisz a gazdasági mutatókat is szemmel kell tartania egy írónak, ha sikeres akar lenni, ami ez esetben sikerült is, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a belőle készült filmsorozat.

Mit is mondhatnék a táborról… hmm… Nem az a gond, hogy nem tudok mit mondani, hanem hogy annyi mondanivalóm van, hogy nem tudom, hol kezdjem. Talán a legelején…

Szóval, az egész akkor kezdődött, amikor Nagykikindára érkezett egy csoport, akik egy drámapedagógiával foglalkozó könyvet szerettek volna bemutatni szerény kis művelődési egyesületünkben. Akkor én még nem voltam tagja az egyesület színjátszó csoportjának, csak iskolai darabokban szerepelgettem és szavaltam. A csoport tagjai, akik a könyvet szerették volna bemutatni, Perényi Balázs, Brestyánszki Boros Rozália, Lódi Andrea és Gondi Martina voltak. A bemutató után Balázs egy kis csoportfoglalkozásban részesített minket, ami nagyon szimpatikus volt, és csak még jobban növelte a színház utáni érdeklődésemet. A csoportterápia végén a rendező úr megemlítette, hogy lesz tábor valamikor a nyár közepén. Ekkor csak takaréklángon gondolkodtam azon, hogy elmegyek a táborba. Pár héttel később az akkori nyolcadikosok ballagásán léptünk fel egy párperces komédiával, amit jómagam rendeztem és írtam. Akkor hetedikes voltam, a darabon lehetett nevetni, de komoly kritika elé semmiképp sem lehetett volna állítani, mert minden kétséget kizáróan megbukott volna (vajon miért?). A műsor utáni napokban épp az egyesületben jártam, ahol összefutottam Tóth Hunor színjátszó kollégámmal, aki – mivel látott a ballagási darabban játszani – adott egy szórólapot, ami a Vajdasági magyar amatőr és diákszínjátszók táborát hivatott reklámozni. Ekkor fordult meg komolyabban a fejemben a tábor-dolog, mert úgy éreztem, a színjátszó készségemet jó lenne továbbfejleszteni egy ilyen helyen. Egy, a szülőkkel folytatott hosszas vita után végül engedélyt nyertem, arra hogy elmehessek a táborba.

Szabadkára a Kosztolányi Dezső Színházba…” (Jovan Ćirilov, a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál, BITEF művészeti igazgatója)

A Kosztolányi Dezső Színház első nagyszabású Showcase programja.

Nézze meg ön is három nap alatt hat év munkáját! Urbán András rendezései a színház házi fesztiválján időrendi sorrendben. Soha vissza nem térő alkalom!

Sok éve, de talán már a kezdetektől olvasom az írásokat, kritikákat, véleményeket a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyről. Valójában minden színházi eseményről szóló írást szívesen olvasok. Ez nálam valami születési rendellenesség lehet. Mindig is szerettem volna ott lenni az újvidéki drámaíró versenyen, hogy megnézzem, miként készül erőltetett tempóban egy-egy előadás. Sajnos eddig még nem volt szerencsém, de idén a sors úgy hozta, hogy megtekinthettem a 11. verseny előadásait. Most mindenki arra számít, hogy majd magukról a látott darabokról fogok valamiféle „kritikát” vagy hasonlót írni. De nem! Mivel sem szakmai, sem erkölcsi jogom nincs más munkáját megítélni. Természetesen van kialakult véleményem a látottakról, de azt inkább megtartom magamnak, mert, mint már oly sokszor bebizonyította az idő, jobb néha hallgatni a hosszabb távú béke megőrzése érdekében. Nem gyávaság ez, hanem valami más. Hisz oly sok színészt, rendezőt, írót ismerek személyesen azok közül, akik szerves részei voltak eme színházi ünnepnek és az egész évben látható daraboknak!

Inkább azokat a gondolataimat, érzéseimet szeretném megosztani veled, kedves olvasó, amik akkor és az elkövetkező napokban gyötörték agyam tekervényeit.

Írta és előadja: Mácsai Endre
„A lélek vulkánkitörése. Mozdulattá olvadó vágy. Bukott angyalok szárnyai hamuvá égve hullanak alá. A homok – az örök időmérő – körbekeríti az életed… lapátolod a múltat, végigcsorog testeden a jelen. És a jövő? Maszkjai mögött üresség gomolyog. Félsz… a szíved egy halálraítélt hős. A test repedésein kiszivárog a bűn, mozdulatlanná dermed a jajkiáltás. Kiűzettünk.”