Amikor Ég és Föld helyet cserélnek – Japán vs. Vajdaság

Amikor Ég és Föld helyet cserélnek – Japán vs. Vajdaság

Kiállítás nyílt a zentai Művelődési Ház kiállítótermében. A művészek – Holló Borbála, Barna Kolozsi Valéria, Jasmina Jovančić Vidaković, Kókai Eléna, Bakos Anita, Tóth Alisa, Balla Ákos Zwara, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészet szakának tanárai – negyedszer állítanak ki közösen. Általában ilyenkor mindig a legutóbbi alkotások kerülnek közönség elé. Ebből adódott a gondolat, hogy ezek mellett legalább egy olyan munkát is készítsenek és bemutassanak, amely ugyanazt a gondolatot járja körül, amelyet mindenki a saját értelmezése szerint közelít meg. Ez a felvetés a japán művészet vagy általánosabban a japán kultúra, a japán mint fogalom és esszencia, sőt minden, ami japán.

Bevezetésként egy rövid részletet közlünk Igor Savićević művészettörténész megnyitóbeszédéből, ezt követően pedig beszéljenek magukért – maguk a kiállított munkák!

 

„Két ajándékot kapunk ma az itt kiállító művészektől: a művészi szépséget tolmácsolják nekünk, és a földgömb két ellentétes pontján fekvő ország kultúráját, gondolkodásmódját, különbözőségét és hasonlóságát forrasztják egy mikrokozmosszá.

Minden művészi alkotásban megtalálható az a meggyőződés, hogy az ellentéteket rokoni szálak fűzik egymásba. Nem lehet alkotni anélkül, hogy megérintünk, érzékelünk és átérzünk, kóstolunk és tapasztalunk.

Az a híd, amely összeköt, egyben lehetségessé teszi a valóság megértését és a jövő jobbá tételét. Ez a híd a Művészet.

Függetlenül attól, hogy Otani, Onigi, Utamaro, Hokusai vagy Hirosiga, illetve Eléna, Valéria, Tibor, Ákos, Alisa, Borbála, Anita vagy Jasmina a nevük, a két kultúra találkozását idézték elő, az Ég és a Föld helyet cseréltek, és elérték azt a híres felkelő Napot.”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

Dayve Ward:
NINE INCH NAILS – HESITATION MARKS 2009 júliusában, a Syma csarnokban, a beharangozott Wave Goodbye búcsúturné budapesti állomásán ú...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Napalm Death, Hatebreed Dom Omladine, Belgrád, 2014. február 23.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fülbarát disszonancia Megérett már az idő, hogy az új gunarasi faluház a tortacsatás szülinapok, üvegtörő szilveszterek...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anne Beverley és Sid Vicious
A srác, aki lazán kikosarazta az amerikai lányt Gyilkossággal vádolták, de csak saját magával végzett: Malcolm McLaren keltetőjéből kelt ki Sid V...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Szilágyi Nándor : A Szabadkai Filharmónia
Amikor a művészetek egymásba kAr(c)olnak kArc-koncert a Szabadkai Népszínházban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: William S. Burroughs
DESTROY ALL RATIONAL THOUGHT 100 éve született William S. Burroughs

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vámos Éva: Carszkoje Szelo, II. Katalin palotája
From Petersbourg with Love 3. 3. rész – Kirándulás Szentpétervár elővárosaiba

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est feb5-11 Szemezgetés vajdasági programajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jasmina Jovančić Vidaković: Bamboo, Bubi and Me – fotó
Amikor Ég és Föld helyet cserélnek – Japán vs. Vajdaság Kiállítás nyílt a zentai Művelődési Ház kiállítótermében.

0 Hozzászólás | Bővebben +