: Gergye Krisztián
Gergye Krisztián

„Nincsenek határok” - Interjú Gergye Krisztián koreográfus-rendezővel

: Gergye Krisztián
Gergye Krisztián

– Mesélnél egy kicsit a kezdetekről? Jávai táncosként kezdted. Szerintem nagyon sokan nem tudják, mi is az a tradicionális jávai tánc…

– Erről már annyira sokat és sokszor beszéltem, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. A jávai tradicionális tánc egy több ezer éves kulturális hagyomány szerves része, egy olyan kultúráé, amiről Magyarországon alig lehet tudni vagy érteni valamit. Egy olyan „színpadi” létforma, ami a technikai tudáson túl elhelyez a világban, gyökereket ad, létértelmet. Megmutatja, mi az ember, nem kimondja, de érezteti, ennek átélésére ad lehetőséget.

– Társulatvezető vagy. Ez nagyon nagy felelősséggel járhat. Közben meg alkotó ember, művész. Mennyire tudod a hétköznapi teendőket és a művészi vonalat közös nevezőre hozni az életedben?

– Nehezen, veszélyesen, sokat kockáztatva és sok segítséggel. Annyiban kockázatosan, hogy a prioritás nálam mindig a művészet és az adott munka, és nem vagyok hajlandó vagy nem vagyok képes azt számlák, pályázatok, gázsik és elszámolások halmazának tekinteni. És bár lassan szinte formanyelvemmé vált majdnem semmiből is grandiózus terveket kivitelezni, nincsenek határok, és bármi áron előteremtem a szükséges kellékeket, tárgyakat, hogy széles palettám lehessen az alkotásra.

Amit mi csinálunk, abban csak kevéssé sejthető, hogy mi mindenre lesz szükség pontosan az alkotás során, és nem vagyok hajlandó az elszámolhatóságot fölé helyezni az adott mű igényeinek. Persze ezt nem kell félreérteni, ezek kis dolgok, kis változások az adott koncepcióhoz képest, vagy mérhetetlen kreativitásként is felfogható, hogy az adott, kapott helyzetből milyen színházi élményt tudunk improvizálni. Persze van segítségem, Trifonov Dóra személyében, aki heroikus munkával megy a művészetem után, hogy az amúgy életidegen elszámolási kereteknek is megfeleljen. Nincs könnyű dolga, nincs könnyű dolgunk.

– Szabadkán is vendégszerepeltetek. Hogy érezted magad a Vajdaságban? Milyennek látod az itteni embereket és a várost?

– Nagyon értő és érzékeny közönséggel találkozhattunk itt, azon pár alkalommal, mikor itt dolgozhattunk, és úgy éreztem, hogy itt van súlya minden egyes színházi gesztusnak. Urbán Andrisék társulatával dolgoztam egy workshop keretében, és nagyon gyorsan nagyon mélyre lehetett jutni a munka során. Egyik jelentős élményem volt az ezt a workshopot követő bemutató esemény telt háza. Jó itt a figyelem és a létezés sűrűsége.

– A Nemzeti Színházban nagyon sokat dolgoztál Alföldi Róberttel. Ebben az évadban a Vígszínházban műsoron levő Mephisto c. előadás koreográfiáját is te csináltad. Hogyan kezdtetek együtt dolgozni annak idején?

– Még a Bárka Színházban volt igazgató, mikor oda hívott koreografálni és szerepelni a Szentivánéji álomba, de addigra már túl voltunk egy versailles-i rendezésén, amiben táncosként közreműködtem. Tőle tanultam meg, mit jelent alkalmazott koreográfusnak lenni, mit jelent rendezni, meg azt is, hogy mi a színház, mi a társulati létezés. Nagyon sokat köszönhetek neki, hogy volt bizalma és türelme kivárni, hogy kiforrjam magam.

– Rendezted is őt, a Kvartett c. darabban. Milyen volt ez a munkafolyamat? Miért választottad éppen ezt a történetet?

– Rendkívül szórakoztató és egyben nagyon kemény vagy inkább éles munka volt. Két olyan „nagyvadat” rendezni, mint Udvaros Dorottya és Alföldi Róbert, egy életre szóló élmény. A Kvartett című Heiner Müller-darabot nekik választottam. Mikor olvastam, őket láttam benne, és csodálatosnak gondolom, hogy létrejöhetett, és ilyen hosszan repertoáron is maradhatott. Amúgy meg visszanézve, olyan természetszerű is volt az egész, szinte magától megtörtént, mert minden egyes szereplője nyitott, kíváncsi és bizalommal teli volt, enélkül meg semminek nem lenne értelme.

– Mennyire tartod magad „absztraktban” gondolkodó művésznek? Rendezőként és koreográfusként tudatosan törekszel az absztrakt látványvilágra, vagy spontánul használod a kevésbé szokványos színházi jeleket?

– Ez egy elég hülye kérdés – már bocsánat –, közben meg pontosan rávilágít sok mindenre. Olyan nincs, hogy valaki eldönti, hogy ő most absztrakt gondolkodó lesz, vagy mától az. Hacsak nem blöfföl, és direkt furcsálmányoskodó kortársosat akar receptre alkotni, ami persze azonnal lebuktatja saját magát. Gondolkodom, és igyekszem a lehető leghitelesebb és legadekvátabb formát vagy műfajt megtalálni. Talán az válasz lehet, hogy alapvetően táncos vagyok, ami egy érzéki műfaj, és sokat közvetít a megfogalmazhatatlanból. Ha színházat csinálok is, táncosként közelítek.

– A „térspecifikus” jelző pontosan mit rejt magában?

– Pontosan azt, amit. Egy tér specifikumát felhasználó, ahhoz viszonyuló felfedezést. Hogy mit rejt a tér maga, milyen történetet sugall, mit enged magában megtörténni. Egy adott helyzetből kialakítható maximumot.

– Sok a külföldi vendégszereplésetek és meghívásotok. Melyek azok a világszínházi tendenciák, amelyek inspiratíve hatnak rád?

– Nincs sok vendégszereplésünk sajnos. A 12 éve működő „társulatom” ennyi idő alatt jutott nem kevés lehetőséghez, ami soknak semmiképp nem nevezhető. Nem könnyű bekerülni a futtatott trendek vérkeringésébe, és lehet, hogy ez sajnálatos, de nem tudok világszínházi tendenciák mentén gondolkodni. Ez iparosodást jelent nekem, ami megöli a lelket.

Csapatok hatnak rám, és előadások. A leginspiratívabb talán a Societas Raffaello Sanzio, de látni és érzékelni Andrei Șerban munkáit is mérhetetlenül megrázó és felemelő egyben.

– Az Opera Amorale c. előadásotok az AE Bizottság dalaira épül. A nyolcvanas évek elején ezek a dalok egyfajta lázadásként voltak számon tartva. Ma szükség van-e a lázadásra a művészetben, és ha igen, milyen mértékben?

– Igen, és bármilyen mértékben, amit az ember ízlése és alkata megenged magának. Csak semmiképp ne a félelem határozzon meg, hanem a szabadságfok.

– Színészként/táncosként melyik volt a hozzád legközelebb álló szereped a Nemzetiben?

– Soha nem gondoltam a Nemzetiben alakított néhány színpadi megnyilvánulásomra mint szerepekre. Én a közeg része voltam, egy kivételes közösség egyik tagja, a részvétel volt a lényeg, meg az, hogy valamit az én jelenlétem hozzáadhatott a produkciókhoz. Nem gondolok színészként magamra.

– Amikor újraértelmezel egy prózai szöveget, akkor pontosan hogyan zajlik ez a folyamat?

– Átszűröm a lelkemen, a testemen, az agyamon újra és újra. Nem feltétlen ilyen sorrendben.

– A Pinceszínházban látható jelenleg egy Jean Baudouin-adaptáció, amit rendeztél. Mesélnél erről a munkáról?

– Egy válogatás során választottuk ki hozzá a szerintem leginkább megfelelő színészeket. Ez egy kétszereplős darab, mi heten játsszuk. Ebben a szereptöbbszörözésben láttam az egyetlen lehetséges formát ennek a műnek a kivitelezésére. Ez az első olyan munkám, ahol felkérésre dolgoztam, és szinte hozzám választottak darabot. Köszönöm nekik, nagy bizalom volt a részükről, és nagy kihívás mindannyiunknak. Úgy tűnt, hogy egy nagyon is mozgásszínházi darab lesz, aztán szinte alig mozognak benne a szereplők. Mégis a létezésük teljes testet és lelket igényel. Nagyon örömteli munka volt, és gyönyörű, hogy közel 60 emberből egy 7 fős társulatot sikerült kiválasztani. Fontos munka a számomra.

– Milyen terveid vannak a közeljövőre vonatkozóan?

– Alkalmazott koreográfusként Keszég Lászlóval Miskolcon, majd a TÁP Színházzal fogok dolgozni. Egy szólóra készülök AUKCIÓ címmel, ami a művészet értékéről, az értékítéletről és az alkotásról szól majd, a tánc és a képzőművészet lehetséges kapcsolódását firtatva. Nyáron pedig Orlay Tibor felkérésére rendezek egy izraeli darabot Happy Endig címmel.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egyetemisták képes magazinja, a Stúdium A STÚDIUM vajdasági magyar felsőoktatási magazin a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium kiadá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy remek rajongói grafika Freddie-ről
Amikor a Queen ellopta a show-t „Real eyes realizes real lies.” (A Facebook ismeretlen bölcse)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Genesis 1970-ben
A Genezis koronája A hatvannégy éves Peter Gabriel köszöntése

0 Hozzászólás | Bővebben +
Matt: Asztalos Ildi
Sznobok Vajdaságban - Interjú Asztalos Ildikóval Asztalos Ildikó az az egyetlen magyar punkénekesnő, aki jelen volt a magyar punk hőskorában – és ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
Szerda Zsófi:
Tükrök és flamingók Urbán András: Rózsák (Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa c. poémája nyomán)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gergye Krisztián
„Nincsenek határok” - Interjú Gergye Krisztián koreográfus-rendezővel – Mesélnél egy kicsit a kezdetekről? Jávai táncosként kezdted...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nyolcarcú (?) színház (Az Éva, 89. oldal c. előadásról)

0 Hozzászólás | Bővebben +
Tóth Eszter: A kollégium
Itt lakom - Levelek Japánból Az elkövetkező időszakban lakhelyem egy kollégiumi szoba lesz a Tsukubai Egyetem campusában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
INSOMNIA + Septic birthday – február 28., péntek, 21.00, Clash Club Szabadka A szabadkai Clash Clubban, február 28-án, pénteken, 21 órától, INSOMNIA + Septic birthday

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb19-25 Szemezgetés vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +