: Yoko Ono a hatvanas években
Yoko Ono a hatvanas években

Beatlejuice

: Yoko Ono a hatvanas években
Yoko Ono a hatvanas években

A nyolcvanegy éves Yoko Ono Lennon köszöntése, avagy egy végzetes nap, és minden, ami utána következett

 

Korunk egyik legvitatottabb nőalakja, a celeb, aki már akkor celeb volt, amikor ez a fogalom, ez a kifejezés a ma ismert formájában még nem is létezett. Sokan máig vitatják, hogy alkotott-e, csinált-e, létrehozott-e életében bármi értékeset, vagy egyszerűen csak azért ismert és világhírű, mert John Lennon párja volt. Legyünk őszinték: ezt nem tudhatjuk. Hiszen Isten útjaihoz hasonlatosan a hírességgé, sztárrá válás módszertana is kifürkészhetetlen, legfeljebb a mítoszait ismerhetjük. Tény azonban, hogy Yoko Ono, a képzőművész és zenész, John Lennon özvegye február 18-án, vagyis a múlt kedden ünnepelte nyolcvanegyedik születésnapját.

 

„Egy végzős barátom tagja volt a Beatles-klubnak, és egyszer megmoshatta Paul McCartney irigylésre méltó, hosszú, barna haját. Aztán a visszamaradó piszkos vizet üvegekbe töltötte, és ráírta – Beatlejuice!” A bedfordi – vagyis az angliai Bedfordshire nagyjából nyolcvanezres lélekszámú megyeszékhelyén élő – Gillian Markens emlékezett vissza évekkel később ezekkel a szavakkal a hőskorra, vagyis a múlt század hatvanas éveinek legelejére, 1961-re, s talán még 1962-re is. Liverpool anno. Volt ugyanis a brit The Sunday Times című lapnak egy nagyszerű kezdeményezése, amelyben egy széles körű akcióban közel fél éven át gyűjtötték a korabeli, a Beatles zenekar indulásához, kezdeti időszakához kapcsolódó emlékeket. Felhívásukat először 1982 októberében tették közzé – majd többször is megismételték –, abból az alkalomból, hogy épp akkoriban volt a húszesztendős jubileuma az együttes Please, Please Me című dala megjelenésének.

 

 Liquid sunshine

Ha most egy kicsit matematikázunk (köszönöm, tanárnő!), akkor bizony olyan megdöbbentő és sokkoló eredményre kell jutnunk, hogy ha a dal 1982-ben volt húszéves, akkor 2012-ben, vagyis alig két évvel ezelőtt már a fél évszázados jubileumot is nyugodt lélekkel meg lehetett volna ünnepelni. Sőt, minden bizonnyal volt is, aki nagyot bulizott aznap este ebből az alkalomból! Nos hát, az idei, ötvenkettedik évforduló nem túl kerek, de nem is ezért mesélünk most róla… A The Sunday Times ugyanis a beatnemzedék tagjait akarta megszólítani kezdeményezésével, de ezúttal nem azokat, akik a reflektorfényben álltak, hanem a közönséget, vagyis mindazokat, akik a csillogás másik oldalán álltak, akik jegyet váltottak és akik lemezt vásároltak. Igen, és azokat is, akik mások haját mosták. A rajongókat. Az iskolatársakat. A legendás liverpooli Carven-klub törzsvendégeit, és igen, az excsajokat, a zenekar tagjainak volt barátnőit, az alkalmi haverokat, akik csak egy-egy sörözésre csapódtak az asztalukhoz, csak futólag csatlakoztak a csapathoz és így tovább. Tehát mindazokat, akik az adott közegben körülvették a fiúkat. Izgalmas vállalkozás, szó se róla. S nagyjából fél évig tartott az anyaggyűjtés, a beérkezett válaszokból pedig 1983. február 27-i számában közölt válogatást a lap. (Nos hát, ennek is épp ezekben a napokban, egészen pontosan holnap lesz évfordulója, amelyik egy esztendei többlettel ugyancsak nem kerekded.) Vasárnap volt, nagyjából tipikusnak mondható angliai időjárással és hőmérsékleti viszonyokkal… Liquid sunshine!

Nem úgy, mint húsz évvel korábban: „1963-ban Anglia leghidegebb tele volt 200 évre visszamenően is. A Durham Castle szilárd kőfalai között, ahol az egyetemi záróvizsgára készültünk, egy új hang kezdte követelni a jogait: »a Beatles lesz ma éjjel a rádióban!« – mondta valaki” – így emlékezett vissza a northamptoni Neil Wooler, aki hozzátette még: „Azon a nyáron egymást érték a botrányok. Profumo, Christine, Keeler és a többiek. A rádiójelentések között, amelyek a szexről, kémekről, ismét a szexről, a politikusokról és megint csak a szexről szóltak, elfojthatatlan hang tört elő: »Ha akarsz valamit… ha segíthetek valamiben…« Az új slágert, a From Me To You-t kihangsúlyozták a lapok főcímei is” – idézte fel élményanyagát. Majd így folytatta: „Augusztusban már ellenőrként dolgoztam egy buszon, és a rádióból ilyen hírfoszlányok hallatszottak: »Vonatrablás… nagy csapat… mesterien kitervelt… 2 és fél millió font… A Nagy Vonatrablók elmenekültek… És most ismét a Beatles. Az új első helyezett daluk a She Loves You, Yeah, Yeah, Yeah.« November 22-én az egész világot megrázó híreket közöltek: Kennedy elnököt Dallasban meggyilkolták. Sydneyben mind a nyolc rádióállomás egyszerre mondta be: I Wanna Hold Your Hand! Angol vagy? Liverpooli? És megint a Beatlesé volt a porond.”

 

Sorsszerű találkozás a galériában

A The Sunday Times minden értékei ellenére is elfeledett alkalmi összeállítása persze csak egy érdekesség. Mindez mégis azért fontos most számunkra, mert azt ugyan fejből fújja minden csecsemő, hogy a The Beatles felforgatva maga körül a világot a saját (hős)korában valóságos őrületet csinált… Igen ám, de a mából visszatekintve már javarészt csak a hatásukat, a későbbi eredményeiket és elismeréseiket, a sikereiket látjuk, ellenben arról a hangulatról, a korszellemről, amelybe „megérkeztek”, hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Márpedig a fogadtatásukat illetően ez meghatározó jelentőségű volt.

És éppen ebbe a történetbe lépett be 1966-ban a most nyolcvanegy éves Yoko Ono is. Az akkor még csak harminchárom esztendős, tokiói születésű fiatal japán képzőművész Londonban, az Indica galériában készítette elő kiállítását, amikor szinte csak véletlenségből, még a nyitás előtt betévedt oda az akkor már világhírű John Lennon…

Ez a találkozás egy életre meghatározta mindkettejük további pályafutását.

És életét.

 

A robbantó asszony és a magyar férj

Egészen bizonyos, hogy sokféleképpen lehetne értékelni kettejük kapcsolatát, illetve mindazt, ami a nyilvánosság előtt ismert ebből. És az nem kevés! Éppen ezért nevezzük Yoko Onót celebnek. Aki celeb volt már abban az időszakban is, amikor ez a kifejezés, ez a fogalom, ez a társadalmi szerepkör még teljesen ismeretlen volt abban a formájában, ahogyan azt ma használjuk és értelmezzünk. Mi tagadás: értékeljük is. Egyes alá. Egészen bizonyos tehát, hogy sokféleképpen lehetne értékelni kettejük kapcsolatát, de azt nyilvánvalóan nem tagadhatjuk el tőlük, hogy igazán mély, őszinte szerelem volt az övék. Talán szenvedélyes is, de ha ezt kezdenénk mérlegelni, akkor már a mindebben rejlő ellentmondásokkal is szembesülnünk kellene. Mély és őszinte – maradjunk ennyiben.

Nem tagadhatjuk el tőlük, hogy igazán mély és őszinte szerelem volt az övéké, annak ellenére sem, hogy Lennon halála után Yoko Ono lényegében az elhunyt párja hírnevét kamatoztatta, Lennon jogán tartva fenn az érdeklődést saját személye iránt. Nagyrészt halott férje hírnevéből és megbecsültségéből kovácsolt magának erkölcsi és szellemi tőkét. Ez is így igaz, nem kell tagadnunk, még annak ellenére sem, ha nagyra tartjuk és megbecsüljük Yoko Ono művészetét. És megbocsátjuk neki az említett emberi gyengeségét! Hiszen – és részben ellentételezve is mindezt – főleg a The Beatles szétesése utáni időszakban, tehát az 1970-től 1980-ig terjedő évtizedben mindannak, amit Lennon csinált, Yoko Ono is a szerves része, alkotó eleme, társa és partnere volt. Márpedig ez is jelentős. Plastic Ono Band és sok egyéb, hogy itt most ne vesszünk el a részletekben… Teljességgel feleslegesek hát azok az aggályok és becsmérlések, amelyek őt a későbbiekben érték. Kezdve attól, hogy Lennon miatta távolodott el az együttes többi tagjától, vagy hogy ő maga, személyesen a japán nő „robbantotta” volna fel a Beatlest.

S itt jön aztán a képbe egy másik celeb, akinek viszont a nevét most nem fogjuk leírni. Az egyénét, aki ugyan életében képtelen volt bármi értelmeset csinálni, de 1980. december 8-án meg tudta húzni azt az ezerszer elátkozott ravaszt, s aki azt vallotta: azért lőtte le John Lennont, hogy a nevét emiatt örökre megjegyezzék.

Hát nem!

Mi nem éltetjük celebségét, nevét nem írjuk, nem olvassuk és nem jegyezzük. Ahogyan azt nem teszi a világsajtó sem. Annak ellenére sem, hogy a magyar média viszont unos-untalan egymás mellé sorakoztatja azokat a bizonyos betűket: elég csak fellapozni a zenei szaklapokat, könyveket, életrajzokat vagy a Lennon-kiállítás katalógusát, úton-útfélen közlik ennek a véglénynek a nevét. De mi nem éltetjük egy gyilkos celebségét.

Yoko Ono negyvenhét éves volt, amikor megözvegyült. Lennon halála után több mint két évtizeden át a magyar Havadtőy Sámuel festőművésszel élt együtt, de soha nem házasodtak össze. A férfit a nyugati világban ezen a néven ismerik: Sam Havadtoy. Érdekes figura ő maga is, hiszen 1952-ben született Londonban, emigráns magyar szülők gyermekeként, akik – vesztükre! – épp 1956-ban költöztek vissza Magyarországra, de még a forradalom és szabadságharc kitörése előtt. A tragikus események után persze már belátták, hogy ez nagy hiba volt, de akkor meg már nem mozdulhattak az (anya)országból. A fiatal Sámuelnek csak tizenöt évvel később, 1971-ben sikerült visszatérnie, visszaszöknie szülővárosába – a magyar meg úgy nagy általánosságban a kelet-európai menekülők szokásos útvonalán, az akkori Jugoszlávián keresztül. Egy évvel később pedig már New Yorkban volt, ahol a metropolis művészvilágában közeli barátságba került többek között Andy Warhollal (1928–1987) is. És mi sem természetesebb, itt ismerkedett meg Yoko Onóval is. Kapcsolatuk a férfi biszexualitása ellenére is két évtizeden át kiválóan működött, sőt, épp Havadtőy hatására a nő több képzőművészeti alkotását is a budapesti Ludwig Múzeumnak ajándékozta, hiszen többször is (mondhatjuk: rendszeresen) jártak együtt Magyarországon.

Közismert, hogy Yoko Ono és Jonh Lennon kapcsolatából egy gyermek született, Sean Lennon, 1975-ben, azonban a nőnek az előző házasságából (és az is már a második volt neki…) korábban is volt egy lánya, Kyoko Chan Cox, aki 1973-ban jött világra. Miután elvált Anthony Cox amerikai dzsesszzenésztől, a nő kapcsolata annyira megromlott a volt férjével, hogy huszonhárom éven át nem találkozott, nem beszélt, semmilyen módon nem kommunikált lányával. Mondjuk, közrejátszhatott persze ebben az is, hogy Cox időközben megtért, de nem ám csak úgy „egyszerűen”, átlagos hívőhöz illő módon, hanem keresztény fundamentalistává változott, és a múltját megtagadva még a közös lányuk nevét is Rosemaryra változtatta. Nemcsak hogy tiltotta a gyermeket a nem keresztény anyjától, de tulajdonképpen el is rabolta tőle, a szó büntetőjogi értelmében… Sokáig bujkált is a kislánnyal, hogy volt neje ne találhasson rájuk… És igyekezett érzelmileg is elidegeníteni tőle. „Szörnyű volt elveszíteni az édesanyámat, de ugyanúgy szerettem apámat is” – mondta később Kyoko. A lány csak 1997-ben találkozott újra édesanyjával, és akkor látta először féltestvérét, Sean Lennont is.

Akárhogy legyen is azonban, nagyon bízunk benne, hogy Yoko Onót a múlt csütörtökön mindkét gyermeke felköszöntötte nyolcvanegyedik születésnapja alkalmából! S akkor nincs is más dolgunk, mint csatlakozni a jókívánságaikhoz…

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: joputapelirrojo.deviantart.com
Hátsó borító: Hegyi Pál
Rügyező tavaszi utakon Aztán a tinta lassanként mégis megjelenik a kockás papíron…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minden tanulónak legyen egy fája tanulóvárosában A Rügyező hagyaték csapatának közösségépítő tevékenysége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Wooden Ambulance a színpadon
A harmadik Wooden Ambulance-lemez elé - Interjú Goran Grubišićtyal Goran az első szerbiai vagy talán ex-YU térségbeli posztrockcsapat, az Ana Never egyik alapító ta...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MONSTER MAGNET – LAST PATROL Mintha összebeszélt volna a Monster Magnet a Nine Inch Nailssel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Case (soundofjapan.hu): fotó: Case (soundofjapan.hu)
Monster Magnet @ Club 202, Budapest „We are all here my friends...

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Yoko Ono a hatvanas években
Beatlejuice A nyolcvanegy éves Yoko Ono Lennon köszöntése, avagy egy végzetes nap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A lány, aki túl keveset tudott - Carrie (2013) A Stephen King-regények egyik alapköveként is elkönyvelt Carrie újabb feldolgozása...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mészáros Zita: Ez nem szerelem, csak mese Meglátni őt a trafikosnál, összenézni, és még ugyanolyan cigit is kérni felemelő érzés.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Könyvekről – röviden Könyvek rövid ismertetője

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fish Stadion volt a megnyitóünnepség helyszíne
SZOCSI, TE DRÁGA! Oroszország felől többnyire politikai hírek érkeznek hozzánk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boldogság Érdekes, hogy miközben szinte mindannyian a boldogságra törekszünk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Régen minden jobb volt (?) Tudod, hogy van ez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
ATHEIST RAP, március 07., Clash Club, Szabadka Az Atheist Rap március 7-én, pénteken vendégszerepel a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est feb26-mar4 Szemezgetés a vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +