: Válogatás Eddy Grant legjobb dalaiból – Miért, van ennek a felsorolásnak valahol is vége?
Válogatás Eddy Grant legjobb dalaiból – Miért, van ennek a felsorolásnak valahol is vége?

Guyanától Jamaicáig a reggae jegyében

: Válogatás Eddy Grant legjobb dalaiból – Miért, van ennek a felsorolásnak valahol is vége?
Válogatás Eddy Grant legjobb dalaiból – Miért, van ennek a felsorolásnak valahol is vége?

A hatvanhat éves Eddy Grant köszöntése, avagy egy guyanai világsztár, aki mély nyomott hagyott a volt jugoszláv térség könnyűzenéjében is

Akárhogy számoljunk is, a dél-amerikai Guyana nem az a tipikus ország, amelyik túl sok világsztárt adott volna a nemzetközi zenei életnek. Hiszen lényegében még az sem tisztázott, hogy mit jelent az állam neve, etimológiája teljesen zavaros és bizonytalan, csak annyit tudhatunk róla teljes bizonyossággal, hogy bennszülött indián eredetű. Aztán pedig a mindenféle hódítók és gyarmatosítók – spanyolok, hollandok s végül a britek – ajkán torzult a mai formájáig, amelyikben az ország függetlenségének 1966-os elnyerése után is továbbörökítik a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok – akárcsak a köznyelv.

A Guyanában uralkodó állapotokat szépen jellemzi az is, hogy az oda utazóknak kötelező a sárgaláz elleni védőoltás, illetve felettébb javallott még a hastífusz és a hepatitis elleni. Ma, 2014-ben, vagyis az oly előszeretettel fényezett 21. században is az egyik legfontosabb kellék a turisták poggyászában a malária elleni gyógyszer, ugyanis igen nagy a fertőzésveszély.

Mindez pedig csak azért fontos most számunkra, mert ez is képlékenyen szemlélteti, milyen mélyről, milyen szegénységből kellett Eddy Grantnak, a ma hatvanhatodik születésnapját ünneplő reggae-zenésznek a világhírig, a nemzetközi elismertségig felemelkednie. Szóval, akárhogy legyen is, nehezített akadálypályáról indult.

 

A tehetséges plaisance-iek

Plaisance egy kis falucska a kietlen guyanai vidéken. Valamikor régen rabszolgatelep állt a helyén. Feljegyezték róla, hogy 1838-ban, a rabszolgaság eltörlése, illetve betiltása után, hatvanhét, akkor frissiben szabadult ember harminckilencezer dolláros csillagászati összegért váltotta/válthatta meg falucskáját, vagyis a saját otthonát A. J. Watershodt földbirtokostól. Azonban annyira szegény, nyomorult, elesett emberek voltak, hogy papírpénzt gyakorlatilag nem is láttak, de mégis összeadták, összedobták, összeszedték mindazt, amijük volt. Feljegyezték hát azt is, hogy talicskával tolták a földesúr udvarába a fémpénzt, az érméket – coins –, amit össze tudtak gyűjteni. Itt született hát 1948. március 5-én Eddy Grant.

De nem Plaisance volt az első, s nem is az egyetlen ilyen település. Victoria volt az első az ekkortájt kialakult – túlnyomó többségében afrikaiak, vagyis volt rabszolgák lakta – települések között, amelynek már 1838. augusztus 1-jén sikerült megváltania otthonát, faluját. Mert még a szabadságukat sem adták meg egyszerűen, könnyűszerrel a volt rabszolgáknak. Hiszen az még semmi, hogy felszabadították őket… Talán kaptak erről egy papírt, egy hivatalos okmányt, iratot is. Amivel nagyjából kitörölhették. Hiszen ha a földesurak kitették őket, akkor bizony földönfutókká váltak, vagyis még rosszabb helyzetbe kerültek, mint amilyenben mindaddig éltek.

Plaisance hivatalosan csak 1892-ben emelkedett – közigazgatási szempontból is – a falu rangjára. A település történetét pedig 2010-ben írta meg Beryl „Bobby” Adams-Haynes kötetében PLAISANCE – From Emancipation to Independence and Beyond címmel. Nos hát, ez lényegében helytörténeti kiadvány, egy tőlünk iszonyatosan távol eső ország egy piciny kis eldugott falucskájáról, nem nagyon álmodozhatunk hát magyar kiadásról, magyar fordításról. Én sem hiszem, hogy például a zentai helytörténeti füzetek guyanai kiadása az országban hivatalos kreol, hindi, urdu vagy az amerikai indián nyelveken túl nagy piaci sikerrel kecsegtetné a befektetőket, akik felkarolnának egy ilyen vállalkozást. Mint oly sokan a dél-amerikai országból, a száznegyvennégy oldalas kiadvány szerzője is emigrált, az Egyesült Királyságban telepedett le, és kezdetben ápolónőként dolgozott. De kötődését a szülőföldjéhez és kis falucskájához továbbra is megőrizte, szépen példázza ezt a könyv is, amelynek hazájában szokatlanul pozitív volt a fogadtatása.

Tehetséges emberek lakják hát máig is ezt az egykori rabszolgatelepet. Innen indult Eddy Grant és kisöccse, Rudy Grant (ismert még a Little Brother Grant néven is), illetve innen röppent be a labdarúgás élvonalába Alexander „Alex” Bunbury is, aki egyebek mellett a londoni West Ham United csapatában is bemutatkozott.

 

Hollandiával és Belgiummal egálban

A Grant testvérek még egészen picinyke gyermekek voltak, amikor a család – akárcsak a fent ismertetett kötet szerzője – Nagy-Britanniába költözött. S a szülők ezzel egy kicsit talán átjárhatóbbá is tették a gyermekeik előtt az otthon még mindig elkeserítőnek tűnő akadálypályát… A Kentish Town-i iskolás évek után Eddy első fontosabb zenekara, a The Equals már Londonból indult. Érdekesen alakult ennek a formációnak a története is, hiszen alig egy évvel a megalakulása után, 1968-ban már megjelent egy kislemeze az azóta is emlékezetes és gyakran játszott Baby, Come Back című számmal, amelyik azonban Angliában akkor még alig fogyott. Rossz előjelként egy nagyreményű zenekarnak… Igen ám, de a kontinentális Európában, s ott is elsősorban Hollandiában és Belgiumban, meglepően sikeres lett. Ez a váratlan eredmény vitte rá a producereket, hogy újra próbálkozzanak vele a szigetországban is. És meg is lett az eredménye: 1968. május 1-jén újra a brit üzletekbe került a kislemez – majd röviddel ezután a sikerlista első helyén landolt. És három héten át biztosan, megingathatatlanul ott is maradt. Valami gond lehetett hát az első angliai kiadás terjesztésével, népszerűsítésével, marketingjével… Hiszen ebben a zenében már eleve kódolva volt a siker vagy legalábbis annak a lehetősége. Az Equals alapvetően hosszú történet volt, több szép sikerrel, az együttes 1979-ben mégis szétesett, és Eddy Grant később – immár a szólópályafutásának idején – többször is újra felvette a dalt: ismert belőle az 1984-es, az 1985-ös és az 1989-es változat is. Csak össze ne tévesszük!

Ugyanez a dal persze több koncertfelvételen is elhangzik, így nekem például a személyes kedvencem az Eddy Grant 1986-os londoni koncertjén rögzített változat. (Ez videón és DVD-n is megjelent.) Ugyanez a zeneszám akkor került ismét – ezúttal csak két hétre – a sikerlista élére, amikor – Pato Banton reggae-énekes közreműködésével – 1994-ben az UB40-ból ismert Robin és Ali Campbell is felvette.

Az Equals másik nagy sikerszáma a Police On My Back című szám volt, amelyet például a The Clash is feldolgozott, és egy viszonylag friss változatnak mondhatjuk belőle Willie Nile amerikai énekes-dalszerző 2006-os felvételét.

 

In the city of Amsterdam

Eddy Grant ismert a politikai dalairól, amelyekben elsősorban a rasszizmus, az apartheid ellen emelte fel énekhangját. Hello, Africa! Living on the frontline… és társaik! Hogy ne soroljuk fel itt most helyben a teljes életművet…

Szólókarrierje csúcsidőszakában, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben, Eddy Grant a volt Jugoszláviában is koncertezett, így történhetett meg, hogy vendégszerepelt a Riblja Čorba egyik albumán. Emlékszünk még ezekre a sorokra:

 

„In the city of Amsterdam

you can find a lot of fun

the Dam square and Laitce plain

this is something I can’t explain,

there is a crowd crazy and loud,

in a distance I hear a drum

calling me to come to

Amsterdam.”

 

Úgy tartja a szájhagyomány, hogy Borislav Đorđević, vagyis Bora Čorba a guyanai énekes belgrádi koncertje után kérte meg Eddy Grantot, hogy énekeljen már el néhány sort… Ő pedig gondolkodás nélkül ráállt erre. Nem kis szenzáció volt az akkoriban, hogy egy nyugati – hiszen mégiscsak brit – sztár a hangját adta egy jugoszláv rockzenekar lemezéhez, az Amsterdam című számot vég nélkül játszották az ex-YU rádiók, országos siker lett belőle, de tulajdonképpen máig is népszerű, és Bora Čorba későbbi vállalhatatlan politikai bohóckodásai, csetnikeskedése, háborús őrültsége és szájhősködése ellenére is hiteles. A dal annak a kornak a lenyomata, amelyben született, ellenben egy olyan hangulatot ragad meg, amelyik azóta is jellegzetes. Talán, mondjuk, ha Eddy Granthoz eljutna a szóbeszéd arról, hogyan viselkedett Bora Čorba a háborús időszakban, épp ő, a háborúellenes énekes, a békeharcos és az emberi jogok szószólója, nagy valószínűséggel visszavonná, és lekapartatná hangját a régi bakelitekről…

A másik ex-YU mellékszál pedig egy feldolgozás révén kapcsolódik Eddy Granthoz. Az újvidéki Atheist Rap együttes ugyanis ugyanabban – a fent már említett – háborús időszakban készítette el saját változatát az énekes I Don’t Wanna Dance című száma alapján. Hiszen Grantról már rég tudtuk akkorra, hogy még egy szerelmes, amolyan szakítós dalban is bármikor képes politizálni…

A Born Tuff című számban például így énekelt:

 

„Human rights is just a word

To you but not for me

You’re hoping now that we’re afraid

Of your technology”

 

Az Atheist Rap csapata azonban egy másik dalhoz nyúlt. Az I Don’t Wanna Dance eredeti refrénje így hangzik:

 

„I don’t wanna dance

Dance with you baby no more

I’ll never do something to hurt you, though

Oh but the feeling is bad

The feeling is bad”

 

No mármost, az újvidéki ateisták átiratában ez lett belőle:

 

„I don’t wanna die, die in Sarajevo fight

I wan’t pobeć’ otale, jer preživet’

Nema šanse, nema šanse.

 

[…]

 

I don’t wanna die, die in Sarajevo fight

Die for the blood-red gang

and listen to bang! bang! bang!

No more bang! No more bang!

No more bang! No more bang!

No more bang! No more bang!”

 

Persze ez már sokkal kevésbé szólt Eddy Grantról, mint inkább a mi életünkről a kilencvenes években. És a dal megjelenésének pillanatában épp ettől volt hiteles. A szerb dalszöveg szerzője, mondjuk, nem Guyanát említette, hanem Jamaicát, s arról énekelt az Atheist Rap, hogy ott él Eddy Grant, aki vénséges vén, mint Robert Plant… No jó, néhány hónap azért mégiscsak van köztük, a Led Zeppelin énekese majd csak augusztus 20-án, Szent István napján ünnepli hatvanhatodik születésnapját. Ennyi költői szabadságot azonban elnézünk az újvidékieknek

Augusztusban talán majd Plantot is, addig azonban Eddy Grantot köszöntjük ma a jeles évforduló alkalmából, és kívánjuk neki, hogy Isten éltesse sokáig, amíg az összes rasztája nem ér a bokájáig…

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Farsang Topolyán A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban az idén is megszervezték a farsangi táncházat

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Deep Purple két őstagja: Roger Glover és Ian Gillan – ma már mindketten hatvankilenc évesek (Mohai Balázs felvétele)
Now This! - Deep Purple-koncert Deep Purple-koncert, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17. – Kombank Arena, Belgrád,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A gitárszekció
Inhumánus! - interjú Vatai Leventével a Jack zenekarból A kiskunhalasi Jack zenekar a punk legextrémebb változatához tartozó grind/crust műfaj egyik alap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esetem az Arctic Monkeyszal Tulajdonképpen nem is volt választási lehetőségem...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Love of my life – Mary Austin és Freddie Mercury így ünnepelte 1986. szeptember 5-én az énekes negyvenedik születésnapját
Az országúti cirkálók rejtekében Amikor az évfolyam- és csoporttárs bekerült a zenekarba, minden megváltozott: a Smile-ból Queen l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: fotó: Kovács V. Sára
Piros zoknit vegyél! Soha nem tudom, mire számítsak, amikor színházba tévedek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amorphis- és Hamferð-koncert - 2014. 3. 19., Dom Omladine, Belgrád , 20.00 Március 19-én igazi metálünnepre számíthatnak a jó ízlésű emberek

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar5-11 Szemezgetés vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +