:

Virrasztók: A halál színei

:

Virrasztók: A halál színei. Nail records, 2013

A tavalyi év utolsó, decemberi számával egy ajándék CD-t kaptak kézhez a Metal Hammer olvasói, a lap mellékleteként jelent meg ugyanis a pécsi Virrasztók zenekar harmadik albuma. Egy kis csináld magad technológiával és egy üres CD-tok bevonásával igen látványos kegytárgyra tehettünk szert. Az albumon tizenkét szám található, és annak, aki rászánja magát, hogy mindet végighallgassa, meglehetősen változatos élményben lesz része, annak ellenére, hogy valójában az egész lemez egy téma, a halál körül forog, de ezt már megszokhattuk a zenekartól. A zene némileg eltér az eddigiektől, a folkos hangzás megmaradt, ám ezúttal igen gyakran háttérbe szorul, és inkább a tisztán metálos hangzás dominál, olykor doomos, máshol indusztriális, helyenként poweres, és még sorolhatnám miféle hangzással, és természetesen az elektronika is jelentős szerepet játszik az albumon.

A nyitódal a YouTube-on 2012. december 12-én debütáló Világvége című szerzemény, amely a videóval együtt sajátos módon mutatja be az apokalipszist, azt, hogy mi is pereghet le az emberek szeme előtt az utolsó órákban. Amellett, hogy egy kegyetlen vízióról van benne szó, megkockáztatom, hogy dallamvilágában talán a legfolkosabb szám az egész albumon (és mint ilyen egyik kedvencem is).

Ezt követi a Kivándorlás című szám, amely azt bizonyítja, hogy a zenekar igen érzékeny az őt körülvevő társadalom változásaira, egy igen aktuális témát dolgoz fel. A külföldre vendégmunkára távozó férfi leveleiben kesereg a kedvese után, aki nem tud (talán nem is akar) utánamenni, így mindketten boldogtalanok, és hiába vágyakoznak egymásra, a körülmények nem teszik lehetővé a találkozást. Kilátástalanság és boldogtalanság. Kérdésként megfogalmazva: pénz vagy boldogság? A végső konklúzió, hogy egy ilyen szituációban egyik fél sem lehet boldog.

Ezt követi az Élve eltemetve című szám, amely már-már olyan, mintha egy musical betétdala lenne. A koporsóban felébredő férfi lassan eszmél, ráébred arra, hogy hol is van, és miért fekszik deszkák között. A dal szó szerint a föld alól szól, anélkül hogy fönt bárki meghallaná a segélykérést. A siratók hangja leszűrődik a föld mélyére. A szerencsétlen áldozatnak víziói támadnak, összekeverednek az érzékei, ahogy lassan közeledik a talán legkegyetlenebb halál felé. Ebből a számból származik az egész albumnak címet adó szószerkezet, az utolsó pillanatokban ismeri meg a haldokló a halál színét, amikor már a férgek hangjait is felerősödve hallja, szeme előtt fények cikáznak, és úgy érzi, hogy az egész teste szétfeszül. Elevenen eltemetve. Gyengébb idegzetűeknek és vizuális típusoknak nem ajánlott.

Egy nagyobbat ugorva áttérek a nyolcadik számra, anélkül hogy ezzel a közbeeső négyet minősíteném. A Végzetes keringő című dal (minő meglepetés!) egy keringő a szó legszorosabb értelmében. Groteszk tánc, amelynek groteszksége a hozzá készített videó által még inkább kiemelkedik. Az elektronika és a gitár szól, közben a Strauss fivérek forognának a sírjukban, ha hallanák. A téma? A halál. A táncparkett lécei alatt egyre szaporodnak a halott nők tetemei, de a gyilkos nem tudja abbahagyni a táncot, újabb és újabb nőket kér fel, akik öntudatlanul, a keringő dallamára lassan beköltöznek a padló alá.

Ezt követi Az idő kereke. Az album talán egyetlen olyan száma, amely gond nélkül beilleszkedhet a zenekar eddigi albumai közül bármelyikbe. Valahogy mindig a budapesti Időkerék jut eszembe róla, magam sem tudom, miért. Múlik a tél, múlik a nyár / Ami elmúlt, sose lesz már. Az idő megy tovább, de ebben az elmúlásban nem találjuk meg a szomorúságot, inkább csak a beletörődést, hisz tovább forog a nagy kerék, bármit teszünk, nem állíthatjuk meg, és nem is kell megállítanunk, hanem tovább kell forogni vele, persze a halálba, de ez részletkérdés. A női ének gyönyörű, de Angelina hangja helyett (ezúttal is) szívesebben hallgatnám Orsolyáét, aki az első két album női vokálját adta.

Tizedik a Rózsa Sándorról szóló dal, amely a híres betyár életútját kíséri végig, külön figyelmet szentelve a ’48/49-es szabadságharcban játszott szerepének. A dalban ügyesen össze van szőve a legismertebb Rózsa Sándor-nóta a Kossuth-nótával és a zenekar által hozzáírt zenével, tetten érhető, hogy a kiinduló anyag a már több mint száz éve meglévő dallam volt. A népdalok szövegei eltérnek az eredetitől, de a gondolatviláguk nem változott, csak a szavak változtak meg kisebb-nagyobb mértékben. Ennél a számnál elvártam volna a folkos hangzást, ha már ilyen erősen benne van a népi alap, de ezúttal ez elmarad, a népdalokat sajnos inkább csak a zongora kíséri; talán több hegedűvel is operálhattak volna. Ehhez a szerzeményhez készült eddig az egyetlen igazi videoklip, amely korabeli fotók, rajzok alapján eleveníti fel a betyár életét, persze mindezt egy kis virrasztós látványvilággal, az elmaradhatatlan arcfestéssel, Scrofa hátborzongató arcjátékával és háttérben a csupasz ágakkal egy halott erdőben.

Az Outro előtti utolsó szám A halálra táncoltatott falu. Utalás ez a halálba táncoltatott lány balladájára, amely általánosan ismert a magyar nyelvterületen. Érezzük az egész groteszkségét. A juhászlegény, hogy bosszút álljon az úrnőjén, addig játszik varázshangszerén, míg az egész falu bele nem hal abba, hogy nem tudja abbahagyni a táncot. Az úrnő könyörög. A falu apraja-nagyja táncol. Körbe-körbe. Amíg a szív meg nem áll. A zene nem támasztja alá a szörnyűségeket, szinte vidáman csendül fel, és látjuk, ahogy a fáradtságtól a testek összerogynak…

Nem állom meg, hogy ne soroljam fel a leírásból kimaradt számok címeit: A halálon is túl, A félhold árnyékában, A lélekharang, Dobozi Mihály. Ezekben is változatos hangzással és tematikával találkozhatunk, mint ahogy erre már utaltam a legelején.

Befejezésként annyit, hogy aki eddig is Virrasztók-rajongó volt, ezután is az marad, aki pedig eddig nem szerette a zenéjüket, viszont otthonosan mozog a keményebb műfajok és irányzatok között, az is találhat olyan dalokat, amelyek megfelelnek az ízlésének. Ha pontozni kellene, és irányadóként a 2011-ben megjelent Memento mori! albumot vesszük, amely véleményem szerint abszolút tízes, akkor ezt a lemezt nyolc és felesre osztályoznám.

Végül a legújabb hír a zenekar kapcsán, hogy hegedűst keresnek, ugyanis a bandát elhagyja Becse, aki az utóbbi két albumon ezen a hangszeren játszott. A zenekar eddig nem adott ki hivatalos közleményt, hogy ennek mi az oka, mindenesetre egy fokkal szegényebb lesz nélküle a zenekar, ugyanis koncerteken ő is egy izgalmas jelenség volt.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Frissülés a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjében és koncertbeharangozó Nagyjából egy hónap múlva zajlik le a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének XLVII. döntője...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A VMIK vezetősége
„Kapocs a hagyományok és a jelen világ között” VMIK – Ifjúsági bál – március 28.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
1 Biztos: Élen végzett a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium A Vajdasági Magyar Diákszövetség idén is megtartotta az 1 Biztos általános műveltségi vetélkedőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Virrasztók: A halál színei Virrasztók: A halál színei. Nail records, 2013

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Budai Róbert
(Itt)hon a zenében is Budai Róbert zombori fiatalember...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Használati utasítás nélkül Még anno elkezdtem angol meg német filmeket nézni, nyelvtanulás céljából.

2 Hozzászólás | Bővebben +
:
Beatnemzedék / Allen Ginsberg Kiállítás a Ludwig Múzeumban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Poborai Örs kispózái Poborai Örs - kisprózák

0 Hozzászólás | Bővebben +
: San Francisco 1988 januárjában fogadta el a javaslatot, hogy utcát nevezzenek el Jack Kerouacról – Ezt ünnepli ez a korabeli hirdetőtábla
„Pusztult a világ. Legfőbb ideje volt hazafordulni” Negyvenöt évvel a halála után Jack Kerouac még mindig tovább halad az Úton…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tsukuba tudományos város - Levelek Japánból Előző írásomban említettem, hogy a Tsukubai Egyetem doktori képzésében veszek részt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Frissülés a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjében és koncertbeharangozó Nagyjából egy hónap múlva zajlik le a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének XLVII. döntője

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Saghmeister Gábor élménybeszámolója Magyarkanizsa - Ifjúsági Otthon - március 26., 17.00

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar19-25 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +