:

Szexi-e Pásztor István?…

:

Ne tessék megbotránkozni ezen a kérdésen! A saját szememmel láttam – egy zöld naptár alatt – az elnök úr érett és komoly fizimiskájától elérzékenyülni egy hölgyet. Persze, egy negyvenes családanyának érthetően más a „pár(t)preferenciája”, mint a habzó farú tizenéveseknek. A lényeg, hogy ne csapjuk be magunkat, a politika nem csak ésszerű, hideg racionalitás, jól tudjuk, hogy még a nagy Ámerika kampányaiban is fontos szerepet kap a jelöltek külleme… A magyarországi választások környékén marha jó téma mindenbe politikát keverni, és fordítva, mindenhová odakeverni a politikusokat, közéleti „megmondóembereket”. A Cink.hu munkatársai is feltették maguknak a címhez hasonló, botrányosan felesleges kérdéseket.

Nem titok, hogy számos „nagyokos” a politizálás mellett tanít is az ország különböző egyetemein és főiskoláin, így akaratlanul is felkerülnek a MarkMyProfessor oldalra.

Az MMP egy olyan portál, ahol a hallgatók véleményezhetik és leosztályozhatják az oktatójukat. Ez már a demokrácia magas szintje, ahol a rettegett hatalmasok is szembesülnek az „alattvalók” véleményével, és korrigálhatják a viselkedésüket. Persze, kétséges ez, hiszen aki van annyira elmebeteg, hogy csak kínozni tudja a diákokat, az a negatív kritikáktól csak új erőre kap.

Az értékelés két szempont körül zajlik, a tanári képességek mellett mi lenne fontosabb, mint hogy mennyire vonzó a delikvens, hiszen mégiscsak a biológiai reprodukció által meghatározott fajta vagyunk. (Aki nem hiszi, járjon Freud után.)

Nos, a neves kormánypárti politológus, G. Fodor Gábor bájai nem ragadják meg a hallgatóságot, talán ebbéli frusztrációja miatt tanári megnyilvánulásai is megosztóak. Nem így kollégája, Török Gábor, akinek még előadói képességei is elhomályosulnak az egyöntetűen kiemelt szexi kisugárzása mellett.

Az aktív politikusok, minden pozitívumuk ellenére, hanyagolják az érző szívű diákokat. Bár Stumpf István és Karácsony Gergely is közkedvelt, néha elfelejtenek beérni az órára, amit érdekes előadásokkal, vendégekkel és lazább követelményekkel ellensúlyoznak. A lassan negyvenesztendős K. Gergő kisfiús bájával is elbűvöli az emós vámpírokon szocializálódott hallgatóságot… Az eredetileg is tudósemberek, mint Ángyán József, Pokol Béla, Bod Péter Ákos, inkább a klasszikus tanárkliséknek felelnek meg. Nem úgy Dobrev Klára, Gyurcsány felesége, aki ráadásul komoly jogi tárgyakat ad elő, és még „jó fej” is. Ellensúlyozni kell valahogy a család hírnevét és kelekótya fejét. Ha már az érettebb nőknél tartunk, a Jobbik európai képviselője, Morvai Krisztina vérbeli „milf”, aki valami őserővel ejti érzéki rabságba a kiéhezett férfitársaságot.

Hiába, ilyen romlott lett a világ, de ha erre tart, ne szabjunk gátat a fejlődésnek. Hasonló kezdeményezés felpezsdítené a mi lagymatag közéletünket is. Talán választ kaphatnánk a címben feltett kérdésre, véleményezhetnénk az MRM hajdivatját, és a parlamentbe jutó hölgyeknek is számot kellene adniuk a kiskosztümjeikről. Kell ez, na!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Miért éppen a vegyészeti iskola? Már jó ideje megkezdődött a második félév, s ezzel együtt közeleg a pályaválasztás ideje is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Diákhétvége Beszámoló a 2013-as őszi és a 2014-es tavaszi Személyiség- és közösségfejlesztő diákhétvégékről…

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Föld nélkül (fotó: Szögi Csaba)
Kihívás, Szórakozás, Verseny – idén is KSZV Aki a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjének rendszeres látogatója

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Patarica Tímea és a zenekar (fotó: Skriván Emil)
Tavaszi bál Sokakat megrémít a bál kifejezés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Psycho Mutants @ Mojo Club, Zenta | 2014.4.19. Bő három év után új lemezzel jelentkezett a Psycho Mutants.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kócsó Magdi
Sörhabparty 2. A kácsazsírral megkent padlón félmeztelenül hason csúszó partiarcok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
…a šta da očekuješ od zemlje čiji je predsednik grobar? (Šupa iz d plejs, 2013)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koncert előtt, a turnébusz mellett
Itt van például a System Of A Down esete Örmények a tengerentúlról, akiket egyelőre nem láthatunk Magyarországon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sinkovics Norbert
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” (József Attila) Podolszki József publicisztikai pályázat – 2. díj

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Éva és Lackója
„Mint ittmaradott lelkek egy elveszett világban” 2. (Beszélgetés Szilágyi von Königsberg Évával…)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szexi-e Pásztor István?… Ne tessék megbotránkozni ezen a kérdésen!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est apr9-15 Szemezgetés vajdasági műsor beharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: „Jó lesz ez vajon?” – kérdi a szerző a Pókember egyik táblájával a kezében
Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel… Fekete István író ötvenhatos levelét idézve egy ötvenhatos képregény ürügyén

0 Hozzászólás | Bővebben +