:

A gyerekekről

:

A gyerekek egész egyértelműen a társadalmi ranglétra alján helyezkednek el: ők még kicsik, értelmi képességeik még nem eléggé fejlettek, őket irányítani és nevelni kell, hogy majd belőlük is olyan okos felnőttek váljanak, akik megmondják a gyerekeiknek, mi a jó nekik.

A gyerek valóban védtelen lény, de azért ember, és nem is akármilyen: saját személyiséggel, elképzelésekkel, gondolatokkal, fantáziavilággal, érzelmekkel megáldott emberi lény, akinek ugyan szüksége van útmutatásra, de semmiképpen sem olyan értelemben, hogy a fölnőttek által elé állított úton kelljen végighaladnia. A 21. század az individuumra helyezi a hangsúlyt: mindenki legyen egyedi, mindenki valósítsa meg önmagát. A gyereknek is joga van mindehhez, joga van a saját személyiségéhez.

Sajnos sok felnőtt bizonyos értelemben rendkívül középkorias fölfogást vall ebben a kérdésben, és a gyereket nem tekinti teljes értékű embernek, hanem csak egy félkész, még javításra szoruló fölnőttnek. Ezt alapul véve aztán az okos felnőttek máris úgy gondolkoznak, hogy ők tudják csak igazán, mi a jó gyereknek, mit és hogyan kell csinálnia, sőt: mit kell éreznie. Az anya, az apa, a tanárok, a szomszéd néni mind jobban tudják, hogy mi a jó neki, mint ő maga. Ha megharagszik, amiért a kémiaintő miatt nem mehet el sehova bulizni, még a szülő van fölháborodva. Pedig a világ egyik legtermészetesebb dolga, hogy az ember megharagszik azokra, akik őt korlátozzák. Akkor is, ha ezzel csak jót akarnak neki. És ahogy a szülőnek megvan a joga arra, hogy büntessen, ha úgy látja jónak, a gyereknek is megvan a joga, hogy haragudjon a büntetésért.

Ha a gyereknek nem szabad haragudnia a szüleire (és sok családban nem szabad) vagy a tanáraira (ezt meg végképp sok helyen nem engedik), esetleg a szomszéd nénire (ilyet meg ugye „nem illik”), akkor elfojtja a haragját, és megtanul bűntudatot érezni a „nem helyénvaló” érzéseiért. Az ilyen gyerekekből lesznek később az önsorsrontó fölnőttek, akik például alkoholistává válnak, vagy húsz évet leélnek egy alkoholista mellett. Aki pedig szabadon utálhatja az anyját, amiért az nem veszi meg neki a huszadik plüssmacit is, az valószínűleg felnőttként is szabadon és bátran fölvállalja majd az érzéseit. (És nem, nem túl valószínű, hogy harmincévesen is gyűlölné a szüleit, amiért nem volt minden úgy, ahogy ő akarta.)

De a gyereknek nemcsak azt mondják meg, mit ne érezzen, hanem azt is, hogy mit kellene éreznie. Hálát! Legyen hálás a szülőnek, aki őt fölnevelte, enni adott neki, szereti… Na meg a tanárnak, aki szigorával megtanította neki a Pitagorasz-tételt. Lassan egy egész generációba sikerül belenevelni azt, hogy a szüleinknek meg a tanárainknak márpedig hálásnak kell lennünk. Pedig ez egyáltalán nem magától értetődő: ami a tanárokat illeti, normális ember nem érez hálát olyasvalaki iránt, aki évekig megkeserítette számára az iskolába járást.

A szülők iránti hála pedig szerintem egyáltalán nem természetes dolog. A középkori kapcsolatrendszerekhez viszonyítva persze még igencsak érthető: akkoriban nem volt mindegy, hogy a hétéves libapásztor hazamehetett-e vacsorára, vagy sem, a gyerek valóban örülhetett, ha nem dobták ki hazulról, mert ennyi szájat már sehogy sem bírtak etetni.

Manapság viszont általában nem gond, hogy meglegyen a napi étkezés, a tiszta ruha és az ágy, így a szülő-gyerek viszony is átalakult: már nem határozzák meg annyira a gazdasági viszonyok, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy ugyan meg kell gondolni, hány gyereket is vállal a család, de egy új jövevény nem fogja a teljes anyagi csődbe juttatni a már meglévőket: nem fognak éhen halni a szülők és a testvérek, az anya sem fog belehalni a szülésbe, így a gyerek nem ellenség a család számára. És ahol a gyerek nem ellenség, ott bizony szeretik.

Egy szülő-gyerek kapcsolat az esetek többségében szeretetkapcsolat, vagyis a két fél szeretetből tesz egymásnak szívességeket, és szeretetből töltik közösen az idejüket, nem pedig érdekből. A gyerek nem azért van, hogy legyen, aki megcsinálja a házimunkát, és a szülő sem azért van, hogy legyen, aki enni ad. Egy szeretetkapcsolat pedig szerintem nemcsak hogy nem kéri, de nem is tűri meg a hálát. Egyszerűen azért teszünk meg dolgokat, amiket a másik kér, mert szeretjük, és nem azért, mert életben tartott minket életünk első néhány évében, és most vezeklünk ezért. Nem hálásnak kell lennünk a szüleinknek, hanem szeretnünk kell őket – és aki mégse szereti őket, annak nagy valószínűséggel a szülei a hibásak ezért. Hiszen minden gyerek úgy születik, hogy szereti a szüleit. Nem kis munka ezt a szeretetet lerombolni egy gyerekben, és amelyik szülő ezt megteszi, az nyugodtan szégyellje el magát, és ne várjon a gyerekétől se szeretetet, se hálát, mert egyiket sem érdemli meg.

(Természetesen ez fordítva is így van: a haldokló öregasszonynak sem kell hálásnak lennie, amiért a gyerekei vele töltik az utolsó perceket ahelyett, hogy a kórház személyzetére bíznák a dolgot, hiszen egy szereteten alapuló kapcsolatban ez így természetes.)

Szóval nem jó dolog a társadalmi ranglétra alján lenni, mert ilyenkor mindenki jobban ért hozzám, mint én magam. A gyerek személyisége „hibás”, például hisztizni is szokott, meg sírni, és különben sem értékeli azt a sok szeretetet és törődést, amit kap. Mintha a fölnőttek ezt mind nem így csinálnák…

Persze hogy nem értékeli a gyerek, hogy a felnőttek beleszólnak az életébe. Ha ésszerűen teszik, akkor később majd még értékelni fogja. De titkon elolvasni a gyerek naplóját, áttúrni a fiókjait, és föltörni a Facebook-jelszavát, az bizony nagyon-nagyon etikátlan. Még akkor is, ha a gyerekért a szülő a felelős. Még akkor is, ha újabban furcsán viselkedik az ebadta kölyke. Még akkor is, ha a szülő gyanús növényi származékokat vagy használt óvszert talál a zoknis fiók mélyén.

Nem azt mondom, hogy a szülő hagyja magára a gyereket, és ne szerezzen bizonyosságot, ha bajt sejt (időnként mindenki elveszítheti a fejét) – de azért közben szégyellje már el magát, és a minimum, hogy bocsánatot kér a gyerektől, ha a cuccai közt turkál… Egy kamaszt már amúgy sem lehet megnevelni, aki ilyesmivel próbálkozik, az legalább tíz évet elkésett. Ha egy kisgyerekben sikerül kialakítani az önmaga és a fölnőttek felé irányuló bizalmat, akkor nem valószínű, hogy később olyan dolgokat tenne, amiért érdemes a zoknis fiókjában turkálni.

Vannak pedagógiai, pszichológiai elméletek, amelyek a nevelés tudománya (művészete?) helyett a gyerek személyiségére fektetik a hangsúlyt. E szerint a megközelítés szerint a gyereket nem megnevelni kell, hanem együtt kell vele élni, példát kell neki mutatni, és segíteni kell őt személyiségének kibontakoztatásában. Talán ha jobban elterjednének ezek a nézetek, szabadabb és boldogabb fölnőttek válnának a gyerekekből.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: Junky Projects
Hátsó oldal: Time magazin, 1957.1.7.
Ne dőlj be! Reklámok. Bízom benne, hogy nem néztek sok reklámot.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XII. GENIUS konferencia - 2014. május 31. XII. GENIUS konferencia - újvidéki Svetozar Marković Gimnázium (Njegoš utca 22.), 2014. május 31 ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Electe (fotó: Zdenko Štricki és Baráth Attila)
Az Electe fekete-fehér billentyűkre hangolta a várost Nemzetközi zongorafesztivál Szabadkán

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bevált recepten ne változtass? Szabó Balázs Bandája: Élet elvitelre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lukács László
„Nem vagyunk hívei a balhéknak” (Lukács Lászlóval beszélgettünk)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pestis Belgrádban A nagyon nehéz fém éjszakája

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Rajz: Gröb Tamás
[… serial experiments x …] experiment # 035

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike
Szigorúan ellenőrzött vonzatok „Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nagyszerű fogadtatásban részesültünk (fotó: Szőcs Attila)
RISKA A KRISNA-VÖLGYBEN Az indiai vallás elhivatott követőivel szinte a világ minden táján találkozhatunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A gyerekekről A gyerekek egész egyértelműen a társadalmi ranglétra alján helyezkednek el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Welcome party (fotó: Tóth Eszter)
Isten hozott, messzi földről érkező idegen - Levelek Japánból Japánban az oktatás az európai gyakorlattól eltérően nem szeptemberben, hanem áprilisban indul.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kérlek, ne ölj meg! Kérlek téged, drága gyermekem! Kérlek, ne ölj meg!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Etazsi épülete éjjel (www.hostelintouch.com)- fotó: Vámos Éva
From Petersbourg with Love 4. Kávéházak félhomályában és a turistautakon kívül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Punk, hardcore... Koncertsorozat a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
OKTOGON NAPOK A szegedi Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium fesztiválja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est apr16-22 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Emberek a képregények hőskorából: Joe Simon és Amerika kapitány 2006-ban, a New York Comic Con kiállításon
Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel… (2.) „Akkor, amikor úgy éreztem, hogy semmi közünk Hozzájuk...

0 Hozzászólás | Bővebben +