:

Nem ciki vizet inni!

:

Biológiából majd minden év tananyagába bele van „csempészve” ilyen vagy olyan formában, hogy hány százaléka víz a bolygónk felületének, a növényeknek, az állatoknak és magának az embernek. Arról is tanulunk, hogy a természetben hogyan megy végbe a víz körforgása, illetve hogy az élőlények is állandóan vizet vesznek magukhoz és juttatnak vissza különböző formában a természetbe.

Nem véletlen, hogy az oktatás ennyit foglalkozik ezzel a témával.

A víz az élet bölcsője. De a leckét bemagolni nem elég, ha ezt nem tudjuk a gyakorlatba átültetni, vagyis értelmezni, hogy ez egészségünk szempontjából miért fontos.

Optimálisan 50-60% víz van pontosan elosztva szervezetünkben: a sejteken belül 2/3 résznyi, ezeken kívül pedig a maradék 1/3 a sejtközötti állományban. Az emésztő- és a légzőszervrendszer felületén néhol észlelhető, néhol csak makrométernyi vékonyságban található, épp csak bevonva azt. Az ízületi tokokban lévő folyadék, a szemben a szemvíz, illetve az agy- és gerincvelői folyadék képezi a transzcelluláris részét a bennünk lévő vízmennyiségnek. És nem elhanyagolható mennyiségű a vérünk sem, ami az egyetlen folyékony szövet a szervezetünkben!

Minden parányi részünk egészséges működéséhez víz kell mint médium, ahol a folyamatok lejátszódhatnak. A víz bennünk is állandó körforgásban van; naponta veszítünk vizet nemcsak a vesék munkájának köszönhetően, ami a salakanyagokat távolítja el vizelet útján, hanem széklettel is, verejtékezéssel, légzéssel és a bőrünkön keresztül is, észrevétlenül.

Ugyan a metabolikus folyamatainknak köszönhetően keletkezik bennünk is egy kevéske víz, ez nem elég a veszteségeket pótolni. Inni kell eleget mindennap.

Itt jöttök ti, hogy: „De hát mi iszunk! Tejet, kólát, kávét, teát, energiaitalt is, meg néha levest, az is folyadék, nem?”

A válaszom erre az, hogy csak a tiszta víz pótolhatja a vizet a szervezetünkben. Ugyebár senki sem szeretné, hogy pl. narancslében úszkáljanak a sejtjei?!

Komolyra fordítva a szót, a felsorolt italok tulajdonképpen oldatok, telítettek (kivéve talán a nem cukrozott gyengébb teát). Vagyis meg kell emészteni belőlük az alkotóelemeket, a rengeteg cukrot, ráadásul ezek tartósítóval, koffeinnel vannak tele. Vagyis nem oldószerként funkcionálnak, ha megisszuk őket. A tej pedig, mint tudjuk, teljes értékű táplálék.

A napi vízveszteségünk 2,5 liter, így ennyit is kellene meginni mindennap.

Az tény, hogy ez nagy mennyiség. De be lehet osztani, és idővel megszokja a szervezet is, hogy végre kap elegendő vizet (addig marad a gyakori toalettlátogatás).

Ébredés után 2 pohár víz átmossa az emésztőrendszer felületét, és felkészít bennünket a jó minőségű emésztésre. Reggeli és ebéd, valamint ebéd és vacsora közt kell inni 2-2 pohárral, nem pedig közvetlen evés előtt, alatt és után; mégpedig azért, mert különben feloldjuk az elfogyasztott táplálék koncentrátumát, amelyre szükségük lenne az enzimeknek, hogy megemészthessék őket. Míg a gyomor felszívja a felesleges vizet, a táplálék pang, erjed. Tehát evés előtt fél, míg utána két órával kellene inni vizet.

Állítom, hogy a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásnak meglesz a pozitív eredménye: könnyebben választódnak ki és ürülnek a káros metabolit termékek, az emésztés, felszívódás folyamata is gördülékenyebb lesz. Nő a koncentráció, csökken a fáradékonyság, érezhetően javul a közérzet. A haj és a köröm egészségesebb lesz, a bőr turgora is optimálissá válik.

Tehát az üdítőitalok helyett (amik csábítóak ugyan édes ízük miatt) a friss, kellemesen hűs vizet kellene előnyben részesíteni, ami valóban képes felüdíteni a szervezetünket.

Így, ha legközelebb megkínálnak benneteket valami itallal, bátran válaszoljatok:

„Köszönöm szépen, de egy pohár víz tökéletesen megteszi.”

 

TUDTAD, HOGY…?

Testünk víztartalma a korunk előrehaladtával élettanilag egyre csökken.

Míg a méhen belüli élet során 80–90%-unk víz, a születés idejére ez már csak 75%. A víz a csecsemő 70%-a, míg a kisgyermekeké 60%. Ez pedig tovább csökken felnőtt-, illetve időskorra, 50% köré ideális esetben. Az elhízottaknak pedig sokkal kevesebb százaléknyi víz van a testükben.

 

ALMÁS, DIÓS MUFFIN

Hozzávalók:

  • 1 csésze teljes kiőrlésű (integrált) liszt

  • 3/4 csésze fehér liszt

  • 1 sütőpor

  • 1 tasak fahéj

  • 9 szem magozott datolya, összeturmixolva

  • 1 csipet só

  • 1 csésze turmixolt alma (héj nélkül)

  • 1/3 csésze olaj
    1/4 csésze víz

  • 1 meghámozott, felkockázott alma

  • 1 nagy marék pirított vagdalt dió

 

Elkészítés:

Külön tálban összekeverjük a szilárt és a folyékony hozzávalókat. A folyékonyakhoz adjuk a gyümölcsöket és a diót, majd az egészet óvatosan összekeverjük.

Muffinsütőbe halmozzuk a masszát, majd az előmelegített sütőben 220 fokon 30 perc alatt készre sütjük.

Kiváló reggeli.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Barátság és kitartás a föld alatt 10 éves (volt) a zentai Ashen Epitaph

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Horda - Gyuszi (a jobb szélén) Akela utáni bandája
Zene, szabadság és béke 2. Interjú Pavelka Gyulával, az Akela zenekar alapító gitárosával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kányádi Sándor dedikál (fotó: Gergely József)
Sándor bácsi meséi Villámcsevej a szülinapos Kányádi Sándorral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Resti Kornél (fotó: Gergely József)
„…ahol a keserű számban édessé ízesül…” Énekelt Versek Zentai Fesztiválja, ahogy én szeretem

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nimfomániás után, szabadon Lars von Trier kétrészes, négyórás drámaorgiájában női szemszögből szemléltet egy szexuális széls...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mészáros Zita: Utazás a koponyám körül 2.0 Meglátni őt a trafikosnál, összenézni, és még ugyanolyan cigit is kérni felemelő érzés volt…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kicsi vagyok Lehetek két-, húsz- vagy akár hetvennégy éves is, a szüleim szemében én mindig az ő kislányuk mar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem ciki vizet inni! Biológiából majd minden év tananyagába bele van „csempészve”...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Carszkoje Szeló-i látkép
From Petersbourg with Love 5. Búcsú Szentpétervártól

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est maj28-jun3 + MAdt tábor felhívás Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból + MAdt tábor felhívás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Befekszem a tóba Fishing on Orfű 2014 | Orfű, Panoráma Camping | 2014. június 18-21.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A 300 000 órás kalandfilm Véget ért az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb kincskeresése

0 Hozzászólás | Bővebben +