Reggel nyolc órakor az jutott eszembe, hogy még tél volt, amikor a buszom Újvidékről befutott Óbecsére. De nem olyan jeges-havas, fogzörgető tél. Nehogy azt higgyétek. Inkább valami kellemesebb. Olyan emlékként élő, az emberekben. Átjárta a pár hete átfagyott végtagokat, és nem tudott elszakadni tőlük. Beleitta magát a művészemberek hosszú sálaiba és a kötött zoknikba. Amik szintén hozzánk fagytak. Viszont valami már mozgolódott mindenkiben. Én éreztem. Láttam. Virtuálisan zsibongtak a KáeMVések. „Aligvárom” üzenetek és „ÚrIstenMég3-2-1NapÉsTalálkozunk” SMS-ek futottak hatalmas távokat, hogy a címzetthez elérve megmelengessék annak pici szívét, és megindítsák a télbe fagyott vérkeringését. Szeretetcsomagok érkeztek Óbecsére. Mindenhonnan és mindenhogyan. Lelkes kis emberkék, akik ugyanazért jöttek, amiért én. Mosolyogva, röhögve, sikítva és ölelgetve eltöltött napokért.

Ültem éppen a Scena előtt. Kamillás teát iszogattam volna mézzel. (Mert azt nagyon szeretem.) De multivitaminosat kaptam. Mert a kedvenc pincér ezt jobbnak látta. Bájos. Körülöttem emberek. Egyik a reggeli barackját szürpicsölte, a másik a lenonkámmal próbálta eltakarni a kialvatlanság karikáit a szeme alatt, a harmadik meg a kávéját bűvölte. Vagy lehet, hogy még aludt. Az igazi minotauruszok bátrak. Ember legyen a talpán, aki be meri vállalni, hogy legalább három tucat lelkes középiskolásra vigyáz, akik egy negyedik emeletre vannak ,,száműzve”, teljes technikai felszereléssel ahhoz, hogy lenyomjanak egy koncertet a végtelenségig. Halláskárosultságba száműzve magukat. De ezt leszámítva, hogy kenyték... Nem volt semmi. Érthető ez a reggeli vegetatív állapot. Ilyenkor őszinték az emberek. Túlzottan is. Mindenki vall (a családikus KMV-ről például), vagy hallgat. Regenerálódik, és erőt gyűjt. Még a pszicho-maci is az ablakban, aki az egésznek a végén majd megküzd a Lacival. A maci, Lacival. Vagy fordítva. Már nem is tudom. Majd megérkezik Tésztás, a kiváló minőségű kutya, kiváló névvel, körbenézi a minotauruszokat, majd továbbáll, a gazdáját keresve. Én a káposztamaradékot gyűjtögetem össze a táskámból. Ami a tegnap esti előadás kelléke volt és a koncert tápanyaga. Lassan körénk szivárognak az emberek. Kócosan/vigyorgósan.

Kis cölöpök mind. Egyik medvés táskás, a második raszta koronás, őt követi a veterán, majd utána egy tucat vörös hajzuhatagos, és ott van még a fekete keretes szemüveges, meg egy túra piros kombival érkezős. Nem beszélve a többiről. És a kis cölöpök tömörültek. A régi barátságok egymás mellé kerültek a három nap alatt, erős és biztos pontként álltak vagy ültek a kávéjukat, teájukat markolászva, kacarászva. Melléjük pedig új kapcsolatok és új tartóoszlopok épültek. Észrevétlenül és varázslatos módon. Nyitottak egymás felé az emberek, és magukba engedték az univerzumot. Az energiák összegyűltek, és a hangulat mögött egységet kovácsoltak, amit semmi nem tudna széttiporni. Mámorító dolog ment végbe ott. És nem is vették észre az emberek. Haladtak az árral, és karjukkal a másikba kapaszkodva senkit sem hagytak ki a jóból. Még mindig tiszta libabőrös leszek a gondolattól. A színházban, az uzsis asztaloknál, a földön ülve, a Scena előtt váltunk eggyé, örömködve a kisütött nap alatt, mert ezek a régi cölöpök és a melléjük épült új kapcsolatok alkotta, mosoly erősítette és jó hangulat alapozta mini fesztivál egy hidat képezett. Maga fölé, az emberek közé. Sok-sok apró humán-híd forrott össze, és mikor már a tetőfokra hágott az élet, akkor erősödött meg annyira, hogy a tavasz lomhán átjöhessen, lassú, nehézkes léptekkel betérjen ide, hozzánk, Óbecsére. Mindenki szívébe. Lelkébe.

És ezek a kis hídépítők, a háromnapos élmény végén, hazatérve vitték magukkal, KáeMVé illattal összeforrva a tavaszt, az újat és az erőt ahhoz, hogy mindent végigcsinálva jövőre újra létre tudjuk hozni a csodát. Azt, hogy életet, színt és Tavaszt tudjunk teremteni a tél után. Mi, a KáeMVések.

Tematikus számunkban az idei KMV beszédművészeti vetélkedőjének résztvevőiről készült grafikákat Oláh Dóri készítette, az önálló műveiket felolvasó díjazottak fotói pedig Gutási Lukács munkái.

Képgaléria: