:

Mindenkit szeretettel vár a VMIK csapata az ETNOTÁBORBA

:

Szeretsz kézműveskedni, nemezelni, úszni, lovagolni, táncolni, ismerkedni, és még nem tudod, hogy hová menj a nyáron? Hát akkor jól figyelj!

Az Újvidéken székelő VMIK, vagyis Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ 2007-ben alakult újjá, azóta pedig remek bálokat, táborokat és képzéseket szerveznek. Hogy az idei év se legyen kivétel, a csapat apraja-nagyja sátortábort szervez a péterrévei Horgásztanyán augusztusban, egész pontosan 3-ától, így az érkezésetekre is augusztus 3-án, vasárnap, az ebéd utáni órákban, délután 2 és 4 óra között számítanak.

Az alsó korhatár 16 év – egy tábor a fiataloknak, a fiatalokért!

Augusztus 3-tól egy hétig élvezheted a gondtalan életet,
fát faragsz, gyöngyöt fűzöl és nemezelsz,
délután pihensz, tóban úszol, evezel.
Lesz még agyagozás, kosárfonás,
és az a jó, hogy nincsen semmi előadás. :)
Esténként tábortűz, hangos ének, nevetnek,
éjszaka tudod mennyit alszol? Keveset! :)
Szedd a sátorfádat, hívd a haverokat,
kaja napi négyszer, eszünk majd sokat!
Nincs más dolgod, jelentkezz,
küldj e-mailt, SMS-t, levelet!

A helyszín a már említett Horgásztanya, zöld területtel és fásított udvarral, ami lehetőséget biztosít kulturált, higiénikus és biztonságos környezetben való táborozásra.

Amit feltétlenül hoznod kell magaddal:
- sátor, matrac, takaró, párna, zseblámpa;
- váltás ruha, papucs, tornacipő, fürdőruha;
- evőeszköz, bögre, pohár, tányér;
- higiéniai eszközök (fogkrém, fogkefe, szappan, törölköző);
- egészségügyi könyv;
- JÓKEDV és BARÁTOK! :)

A foglalkozások párhuzamosan folynak, a döntés pedig csak rajtad áll, hogy poharat festesz, fából faragsz figurákat, vagy éppen gyöngyöt fűzöl.

A VMIK csapata gondoskodik arról, hogy minden korosztálynak megfelelően tartalmasak és szabadidőben gazdagok legyenek a programok. Lehet úszni, sportolni, lovagolni, horgászni vagy akár csónakázni is. Esténként táncház, csapatverseny, karaokeparti, borkóstolás, koncert és kiállítás van programon.

Ha a felsoroltak közül akár egy is felkeltette a figyelmedet, ne habozz, jelentkezz azonnal Timinél (069/365-2895) vagy Edvinánál (062/960-8217). A jelentkezéseteket augusztus 1-ig várják.

Az egész hetes ellátás 2999 dinár, ami magában foglalja a napi négyszeri étkezést, a sátorhely biztosítását és a foglalkozásokon való részvételt. Vagy: szedd össze a haverokat, rokonokat, és 3 jegy vásárlásánál a 4. jegy ingyen van! A napijegy ára pedig 699 dinár.

Ez a tábor Vajdaságban egyedi, hiszen a megcélzott korosztály számára ilyen jellegű táborozás itthon nincs több.

 

Bővebb infó: 062/960-8217 Edvina, 069/365-2895 Timi
etnotabor@ifikozpont.org.rs
vagy csatlakozz a Facebook-eseményhez!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Idén is volt ballagás Zentán …csak most egy kicsit másként!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Smooth Sailing a Dunán Fotó: Sörös Erzsébet Borbála

0 Hozzászólás | Bővebben +
: plakát
Iron Maiden @ Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3. fotó: Török Tamás (www.hardrock.hu)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tiszta fejjel – ne hőbörögj! Hatszemközt a Napalm Death hörgőgépével

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
EXIT – tizenötödször Az újvidéki fiatalok maguk sem gondolták

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Én, Frankenstein Avagy: Hogyan pazaroljunk el 65 millió dollárt?

0 Hozzászólás | Bővebben +
Edward J Bock III:
Papp Katalin versei Papp Katalin versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák …meg egy kicsit az olvasásról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ezt is megértük: A globalizáció és az információs technika már az amerikai álmot is veszélyezteti Gyakran megesik, hogy túlzott előítéleteink vannak az élet dolgairól.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Közkívánatra: ebéd! Ha már szépen megreggeliztünk, meg vizet is ittunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Na végre, itt a nyár, részeg szájba száll a bogár! Locsolkodóversikének is elmenne a cím

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est jun18-tól Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyere malmolni! Régi malom, új fesztivál: Malomfeszt, Orom, aug. 8–10.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XV. nyári újságíró-iskola A tanfolyam 2014. július 14-én kezdődik Tiszaszentmiklóson.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkit szeretettel vár a VMIK csapata az ETNOTÁBORBA Szeretsz kézműveskedni, nemezelni, úszni, lovagolni, táncolni, ismerkedni, és még nem tudod, hogy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Đorđe Milović egy 2010-es kiállításon, a saját munkái előtt
Papírtányér radírral A Képes Ifi legszebb hagyományai közé tartozik

0 Hozzászólás | Bővebben +