: (fotó: Ivan Petrović)
(fotó: Ivan Petrović)

A nehézfém bohém templomában 1.

: (fotó: Ivan Petrović)
(fotó: Ivan Petrović)

Első rész: Brutális behatolás

Mivel a tavalyi évben levetkőztem magamról a metálfesztiválok iránti sztereotípiáimat, nem is volt kérdés az idei üdülésünk időpontja és helyszíne. Ha már nyaralás, akkor az a tengertől minél távolabb, és lehetőleg augusztus elején, Jaromerban. Az idén a kényelem játszott elsődleges szerepet utazásunkban, ezért az autó mellett döntöttünk. A Képes Ifi szebbik fele minden női járművezetőt illető negatív előítéleteket megkérdőjelező profizmussal hajtotta le az utat kb. nyolc óra alatt, miközben a férfitársaságot osztotta a folyamatos „álljunk meg nyújtózkodni” rinyálásai miatt.

Első utunk Jaromerban természetesen egy Brutal Barba vezetett, ahol kipihenhettük fáradalmainkat. Itt szinte semmi sem változott, a pincérek ugyanazok, a hangfalakból pedig Mille Petroza (Kreator) 1989-es énje üvöltötte torkaszakadtából: „Extreme agression, condemned my soul, to hell for all time”, miközben mi serrel frissültünk. Miután észhez tértünk és akkulturálódtunk, elindultunk a fesztivál színhelyére. Meg voltunk győződve, hogy lézengő is alig akad majd a mínusz egyedik napon, ehelyett pedig a pofánkba kaptuk (ugyanattól a lelkes, angolul nem beszélő kedves fiatal önkéntestől, ki tavaly elküldött minket a városba sétálni), hogy „sajnos” már nem tudunk behajtani a járgánnyal. Mi jó balkánosan eljátszottuk a hülyét (mi ugye meg csehül nem értünk), és egy ügyes manőverrel lehetetlenné tettük a forgalmat, ami miatt a kapunál kénytelenek voltak mégis beengedni minket. A kijelölt kempinghelyeken a jobb sátorhelyek már foglaltak voltak, kivéve a legjobbat, ami ugye a miénk, bent az erdőben, távol a kíváncsi szemektől, két percre az első sörsátortól. Kirámoláskor észrevettük, hogy nincs meg a hálózsákom, nem baj, úgysem aludni jöttem. Ezek után kötelező turisztika a városban, sörklubok látogatása, többiek bevárása, mértéktelenség, ismerkedés.

Brutal Assault

A kiállításon mindenki elképedt

 

Az említettek függvényében a szerdai reggel igen keménynek bizonyult, valamiből kettővel kevesebb kellett volna előző éjjel. A kötelező reggeli sörkóstolás után nekiláttunk volna a teendőknek, de folyamatosan ismerősökre bukkantunk, emiatt kissé csúsztunk a bejutással, viszont bővült a hasunk térfogata. Sebaj, a pressnél soha nincs senki, rögtön bejutunk. Aztán mikor megláttuk a hosszú, kígyózó sorokat a jegybeváltóhelyen, már kuncogtunk magunkban, és örültünk a kiváltságos helyzetünknek. Ekkor jött a pofára esés, hogy a mozdulatlan, több száz méteres sor mind VIP-jegyre vár a 36 fokban. Ne… nem hisszük, nem értjük, ez nem lehet… és mégis! Másfél óra várakozás után kapjuk a telefont, a Venom-interjú fél óra múlva kezdődik, előttünk pedig még jó páran… Miután elkaptuk a jegyet, úgy elfüstöltünk a Flotsam and Jetsam (Jeson Newsted egykori bandája, ahonnan átigazolt a Metallicába 1986-ban) bulija előtt, hogy ha a zenekar látja, azt hiszik, velük van baj, pedig nem… Egy szónak is száz a vége: lesz Venom-interjú a Képesnek!

Miután munkánkat jól végeztük, elkezdtük a terepezést, mivel néhány régi helyszín át lett helyezve, valamint újabbakkal is bővült a fesztivál. Jó ötlet volt az alagutak megnyitása, kellemes menedéket nyújtottak a kánikula elől, és természetesen Brutal Barokat is bepréseltek a szomjas metalistáknak, akik képernyőn követhették a koncerteket és a friss infókat. Az Oktogon részleg is a vár belsejében volt. Itt találhattuk a Meet and Greetet és a sajtórészleg új otthonát, ezek mögött pedig két beteg elméjű festő, a prágai Godothor és a németországi Axel Hermann kiállítását. További újdonság a Horror Cinema House melletti Marshall City, ahol hangszerkiállítások és -bemutatók voltak. Olyan neves zenészektől lehetett ellesni dolgokat, mint Gary Holt (Exodus, Slayer) vagy a Bring Me the Horizon és a Children of Bodom hangszerbűvölői. Érdekes volt egy újabb kis terasz megnyitása, ahol nyílt lángon lehetett főzni. Hát ezek a csehek, hogy mindenre gondolnak… Szomorú dolog volt viszont, hogy idén feltűnt pár pólóárusstand, amiket véleményem szerint nem kellett volna beengedni, mert rontották a minőséget, de hát ugye a szabadpiaci versengés… Ők olcsók voltak! Immár kávét, üdítőt és Red Bullt is lehetett bent venni, mondjuk ez nem rázott meg minket, de jó volt látni, hogy dupla annyi söröspult van, mint tavaly, és vége a végtelen sorban állásnak az élet vizéért.

Brutal Assault

Party time (fotó: Ivan Petrović)

 

Miután kikutyagoltuk magunkat, megnéztük a Chthonic „orient metal”-ját, amitől távolról sem dobtunk hasast. Engem inkább zavartak a nyávogásukkal, a látvány pedig kevés volt számomra az örömhöz. Ennek ellenére épp elég partizó arc volt a tánctéren, tehát csupán ízlésbeli gondok voltak részemről, ők rendben voltak.

A Chthonic koncertje után az emberek csak ömlöttek befelé, mi pedig a lelátóról lestünk, hogy mi a fene, tavaly nem voltak feleennyien sem nulladik nap. De a hát a Terrorizer/Venom erős kombó, és nem mellesleg élő legendák, akik nélkül a zenei paletta ma egész máshogyan festene. Életemben nem láttam egy rakáson ennyi „szeméttelepre helyezett Jézus-szobor” pólót egy helyen, pedig a Terrorizer-alapító Pete Sandoval vállaltan keresztény, de úgy látszik, van némi kritikája a szervezett egyházi ténykedések iránt. A banda háza táján az újjáalakulás óta elég sok kavarás történt, már az elég, hogy Sandoval kikerült a Morbid Angelből, és a Terrorizer lett a fő bandája, amiből elég nagy átjáróház lett. Jelenleg az ex-Monstrosity-tag Sam Molina felelős az üvöltözésért/basszusért, valamit a továbbra is oszlopos Monstrosity-dobos Lee Harrison nyüvi a gitárokat. A banda a death/grind alapmű World Downfall-os After World Obliteration dallal kezdett, a mosh/circle pit, body surfinggel fűszerezve, rögtön megindult. Sajnos mikor Harrison belecsapott a húrokba, olyan érzésem támadt, mint ha beoltották volna gitározás ellen. Az első 10 percet úgy végigbénázta, mint valami részeg amatőr, aki először áll színpadon, a többiek viszont, szerencsére, nagyon precízen játszottak. A problémák ellenére is – mert sajnos hangtechnikából is kijárt – önfeledt volt a káosz a nézőtéren, hatalmas hangulattal. Végigjátszották az egész debütáló lemezt, a két, újjáalakulás utáni albumról pedig semmit sem nyomtak. Jó koncert volt, jól szervezett pogóval, csak sajnos rövid.

Brutal Assault

Terrorizer – Molina (foto: Ivan Petrović)

 

A Venom fellépésére az igen tekintélyes számú közönség csak tovább hízott, embertengerré alakulva. A minden ocsmány zenei stílus elindítóira továbbra is van igény, akárki akármennyit is élcelődik azon, hogy képtelenek voltak megtanulni zenélni az elmúlt 36 év alatt. Látványos pirotechnikával robbantak a színpadra, bőrgatyában, szegecsekkel, mint az apokalipszis lovasai (csak eggyel kevesebben). Kontrollálatlan őrjöngés fogadta a nyitó Black Metal dalt, és több ezren üvöltötték a rocktörténelmet átíró „Lay down your soul to the gods rock ’n’ roll” refrént. Az ezt követő utsó lemezes Hammerhead érezhetően leültette kissé a hangulatot, majd a Bloodlust, a Possessed, a Live Like an Angel ismét felpörgette. Ezután jött a korai doom metal súlyosság Buried Alive, majd az olyan újabb kori dalok, mint a Hail Satanas, az Antechrist, a Pedal to the Metal. Sajnos a hangulat ezeknél a szerzeményeknél kissé leült, de azért nem tragikusan, és a zenészek pörögtek, ahogyan csak futotta erejükből. Cronos, a popsátánizmus nagypapája igen lelkesen mutogatta az ördögvasvillákat, és ügyesen hergelte a közönséget. A gonoszan pedert bajszú új gityós, Rage is kitett magáért, ahogy vigyorogva le-fel rohangált a színpadon, a dobos Dante pedig messzemenően jobban püfölt, mint Abadon (az eredeti ütős). Bármennyire is okésak az olyan újkori klasszikusok, mint a Ressurection, az Evil One, azért érezhető volt, hogy a közönség inkább az In Nomine Satanas-, Countess Bathory- stb. korszakot hallgatta volna. A Welcome To Hell öreges verziója már nem tudta megadni a katarzist, ahogy a búcsúzó Warhead dal sem. Azt, hogy még a számtalan átdolgozást megélt Witching Hours sem hangzott el, személyes csalódásnak fogtam fel, hisz minden idők egyik legjobb extrémmetál-dalának tartom. Ez egy nagyon jól induló koncert volt, jó hangzással és kiállással, meglepően profi hangszereléssel (a hírnevükkel ellentétben), csak sajnos gyengécske repertoárral. Ennek ellenére elégedetten távozott a közönség, nekünk pedig mindenképp hatalmas élmény volt, akik a Nookie (a hatalmas Limb Bizkit-klasszikus, ami kimaradt minden becsületes rocker életéből) helyett az In League with Satanon nőttünk fel, a banda lelkesedése pedig mély nyomot hagyott bennünk.

Az est fénypontján átlyukadva a homályzóna cseh képviselőinek területén kötöttünk ki. Ekkor a Képes egyik fele rájött, hogy hajnali három órakor elérkezett az ideje az öt darab nyelvpiercingjének a visszahelyezésére. A fontos hadműveletet négy Budweiserrel és egy diktafonos telefon segítségével hajtottuk végre, majd néhány koccanás után ismét terepeztünk. Eléggé meglepve fogadtuk még egy újabb helyszín megjelenését, amely a csúnyácska „party zone” névre hallgatott. Felháborodva kérdeztük az angolul igen rosszul tudó lánytól, hogy mire is lehet majd itt számítani, erre ő mondta, hogy itt lesz majd a partizóna, és hogy az mi, azt ő nem tudja, de „biztos valami partizóna, ahol parti lesz és partizene szól”. A körkörös meghatározás nekem nem sokat mondott, a vászonra nyomtatott önfeledten tomboló lány és fiú sziluettjétől pedig a hideg rázott bennünket. Na jó, gondoltuk, majd ellenőrizzük másnap, és visszaestünk a táborunkba.

Brutal Assault

Venom (fotó: Nikolić Szebasztián)

A kora hajnali órákban mindenki békésen horkolt a táborban, kivéve engem, aki majd összefagytam pokróc nélkül. Kimásztam a fűrésztelepről, és le-fel sétáltam, hogy felmelegedjek. Orosz szomszédaink épp visszatértek fél üveg vodkájukkal, kérdezték, mi a gond, és már gyorsan itattak is. Állításuk szerint azért isznak, hogy ne fázzanak, szerintük én is keveset ittam az éjjel, tehát ezért fázok (mondjuk jobb következtetés volt, mint a partizónás). Miután rögtönöztünk egy hörgőversenyt Venom-dalokból, visszaestem a fűrésztelepre a többiekkel fát vágni, immár békésen és felmelegedve.

(Folytatjuk)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jöhet egy jó sztori? A történetbe úgy keveredtünk Győri Norbival, a Képes Ifi zenerovatának munkatársával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Let's flood them with messages Készülődés, indulás, gyerünk! A kishegyesi Kátai tanya a táborokról ismert, nos, mi is oda kanyar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megadtam magam... a Quimbynek Nincs is tökéletesebb öröm egy péntek estén, mint amikor az ember lányával közlik, hogy elmarad a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeptember a Clash Clubban Amilyen sokszínű az ősz, olyan sokszínű program lesz a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: (fotó: Ivan Petrović)
A nehézfém bohém templomában 1. Első rész: Brutális behatolás

0 Hozzászólás | Bővebben +
: rajz:VN
Fishing On Orfű (második rész) A nulladik nap, amikor még csak egy pokróc van

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkinek van véleménye… …maximum nem mondja el

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 7. 7. rész: Tokió madártávlatból

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est szept3-16 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Becsöngettek a „varrodába”! International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor Pablo Stanley vízre szállt
Ha nyárvég, akkor samhain Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás az őszi aktualitások, események és évforduló...

0 Hozzászólás | Bővebben +