:

Müncheni hangzásvilág kábította el Szabadkát

:

(fotó: Zdenko Štricki)

Az Electe Művészeti Egyesület óriási ajándékkal lepte meg a szabadkai közönséget, ugyanis meghívták a városba a müncheni Odeon ifjúsági szimfonikus zenekart. A zenekar 2006-ban alakult, és jelenleg 70 fiatal zenészből áll. Karmesterük a chilei származású Julio Doggenweiler Fernández, aki egyben a zenekar alapítója is. Főként a 19. és a 20. század első felének zeneműveit játsszák, de a barokktól a kortárs műveken át minden irányzat alkotásait megszólaltatják. Az Electe tisztában van a zenekar magas színvonalával, ezért is invitálta őket Szabadkára. Augusztus 29-én az Avilai Szent Teréz-székesegyházban, augusztus 31-én pedig a szabadkai városháza dísztermében kápráztatták el a közönséget. A rendezvényen néhány hazai művészünk is felléphetett. Sajnos a székesegyházban zajló koncertet nem tudtam meghallgatni, viszont kétszeres lelkesedéssel ültem és rajongtam végig a városházán megtartott zenei szárnyalást. A Szent Teréz-katedrálisban a következő műsorral kedveskedtek a hallgatóságnak: Händel: Hárfaverseny op. 4/6, Liszt: Les Préludes és Beethoven: VII. szimfónia. A hárfaversenyt Carmen Steinmeier játszotta.

 

Odeon

A vasárnap esti koncert az állatvilág s azon belül a madarak megszólaltatásának adott teret. A városháza díszbejáratában izgatottan álldogáltam, s vártam, hogy az ajtónyitás után a fülembe szálljanak a hangszerekből kiröppenő madarak. Némi csúszással, de kinyíltak azok a bizonyos ajtók, s már nagy léptekkel haladtam is felfelé a bordó szőnyegen. A tolerancia azért még a komolyzenei koncertre járó emberek között sem divat, így elszántan lökdösték félre embertársaikat. Ezt főleg azért nem értettem, mert a nagy érdeklődés miatt az ülőhelyek többsége le volt foglalva. Gyorsan megérdeklődtem a szervező barátnőmtől, hogy merre van a foglalt helyem. Miután közölte, hogy jobb felől az első sorba üljek, hirtelen valami mérhetetlenül nagy öröm és hála áramlott szét bennem. Leültem az első sor közepére, és vigyorogtam, mint a tejbetök, hiszen tudtam, hogy a barátnőm szándékosan foglalt nekem ide helyet, közvetlenül előttem játszanak a csellisták, a nagy kedvenceim. Azon merengtem, mennyi értékes ember vesz körül, de a mézízű révedezésemet csettintésszerűen megszakította a mögöttem tanakodó házaspár, akik a mellettem levő helyekre pályáztak. Hiába szajkóztam, hogy két helyet foglalok. Szemrebbenés nélkül elfoglalták a nem rájuk váró székeket. Akkor kezdett el csak igazán forogni a gyomrom, amikor a férj politikus mivoltával kezdett el hencegni a feleségének. Az Electének máshogy kéne megoldani a helyfoglalást, többen hasonló szituációba kerültek az est folyamán. A barátaim felmentek a balkonra, némi ücsörgés és a kötelező díszbeszédek, koncertmegnyitók után végre megjelentek a fiatal müncheni és hazai művészek. Tudtam, hogy a háborgó lelkem csak akkor fog lenyugodni, ha elkezdődik a koncert.

Odeon

A konferansziék Gál Elvira és Jelena Rašković voltak, akik kedvesen üdvözlő hangon be is harangozták az első zeneművet, Joseph Haydn első tételét a Tyúk szimfóniájából. Varázslat volt a köbön. Ezután a szívem közepe következett, Vivaldi, méghozzá a Sármány-tétel. A tizennégy éves, topolyai születésű Ágoston Árpád fuvolaszólója elkápráztatta a nagyérdeműt. Egyértelmű, hogy a tehetség nem korfüggő. Musszorgszkij Egy kiállítás képei című művéből A kis csibék tánca a tojáshéjban című művet hallhattuk. A katarzis ezután kerítette hatalmába a városháza dísztermét. Csajkovszkij: Hattyúk tava. Eszement hangerő, minden rés megtelítődik, a hangszerek kinyílnak, s a félkör, amit alkotnak, egyszerűen beszippantja a közönséget. Művészetre érzékeny és éhes lelkem majdnem kiszaladt, mert úgy éreztem, hogy itt, a gyönyör legközepében képtelen vagyok ezt feldolgozni. Mérhetetlen boldogság, amit ember ritkán tud előidézni egy másik embernél. Hideg és meleg váltakozva öntött el, és átjárt a szédülés. Leírhatatlan. Bocsánat, erre nincs szó. A magasba repítettséget Saint-Saëns alkotása, Az állatok farsangja tette játékosabbá. Érdekes ízvilágot adott a műnek, hogy Loriot összekötő szövegét is hallhattuk a konferansziék előadásában. Mint egy esti mese, úgy hullott ránk ez a bájos szöveg, s gyermeki kacagást váltott ki idősből és fiatalból egyaránt a koreográfia, amit a zenekar produkált. A bőgősök helyváltoztatással muzsikáltak, a hegedűsök forogtak játék közben, a csellisták és a brácsások pedig gyors leülésekkel és felállásokkal színesítették az előadásmódot. A szólisták alaposan odatették magukat (xilofonjátékos, nagybőgős, fuvolista), főként a csellista leányzót emelném ki. Játéka során teljesen lefagytam. Elfogott egyfajta merevség, a gondolataimat elnyelte valami, teljesen lebénultam. A Görög művésznők szokásos módon tapsvihart csalogattak ki a hallgatóságból, bravúros játékok lenyűgöző volt. Ujjongott a közönség, minden és mindenki megtelt élettel. A ráadás számok még intenzívebben növelték az ovációt. Úgy tűnt, soha nem lesz vége az estének. Nem bántam volna.

Egy igazán jó koncert során újjászületik az ember. Most azt éreztem, hogy száz évig szeretnék élni, addig biztosan muzsikálnak bennem ezek a hangok, melyeket ezen az estén magamba szívtam. Köszönjük, Electe!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A nulladik napon nem volt egyszerű bejutni az Újszegedi Partfürdő területére
EXAMPLE, a példamutató Nulla meg egy nap a SZIN-en

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
ALLOW – Live in NS Szombaton, szeptember 27-én este, az újvidéki Pikova Dama klubban fellép a zentai Allow zenekar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Robert Altman: Holy Man Jam, Boulder, CO  Aug. 1970
A hippikről, dióhéjban Avagy Woodstock volt 45 éve…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Müncheni hangzásvilág kábította el Szabadkát Az Electe Művészeti Egyesület óriási ajándékkal lepte meg a szabadkai közönséget, ugyanis meghívt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Edouard Salier
Figyelemre méltó filmváltogatást láthattunk Európai Filmek 21. Nemzetközi Fesztiválja, Palics

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csipkerózsika rövid álma Demóna (Maleficent, 2014)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sándor Máté
A fogyatékkal élőkről és az eutanáziáról (Magánybeszélgetés Mátéval)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Öt csodálatos nap a nagyvilágban A zentai Közgazdasági Kereskedelmi Iskola végzős diákjai egy felejthetetlen kiránduláson vettek r...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est szept17-30 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Soha többet ilyet, gyerekem, soha többet” Egy fejezet a második világháborúból

0 Hozzászólás | Bővebben +