: Rajz: GB
Rajz: GB

Fishing On Orfű (harmadik rész)

: Rajz: GB
Rajz: GB

A sörük sorai

Hát, reggel hideg volt. Úgy eléggé. Meglehetősen. A tópart meg a hegy-, avagy dombláb újfent meghozta az eredményét. Beizzadt a sátor is. De a sör is hideg maradt ám. Az ott állt a fűben a cipők között, amik szintúgy kint maradtak fázni. Világos volt. Mármint a sör. Habzani nem habzott, meg ereje sem volt már. Ami nem csoda az átvészelt kispálos este után. De azért remélte, hogy valakit a nap folyamán mégiscsak helyrerázhat majd. Kissé fölöslegesnek érezte magát. Egy fesztiválon magára marad egy sör?! Ugyan, kérem. Kellemetlen lelkiállapot.
Aztán egyszerre zizegni kezd a cipzár. A Feri bújik elő, aki tusolni megy. Meg némi csúszással, de ment utána Jutka is. A sör meg maradt. Ezzel a megmagyarázhatatlan attitűddel jól lehúzták. Csak nem úgy, ahogy egy sört illik.
Na de mégse egy sörről szól ez a dolog – habár az ő lelkiállapota sem elhanyagolható. A Jutkáék odaértek a tusolóhoz, de sajnálatosan olyannyira kómásak, elgyötörtek voltak, hogy nem vették észre az épület körül sündörgő PIVO (Professzionális Ipari Vízhűtő Osztag) dolgozóit, akik nagyban igyekeztek jégkockákkal és cirkulációs hidrogén-hűtőrendszerükkel minél elfogadhatatlanabb hőmérsékletűre csökkenteni a fürdővizet. Mert az nekik jó. Meg mert amúgy minek is a meleg víz?, így is kellemesen hideg a reggel. Egyébként pont annyira sikerült lehűteniük, hogy Feri körülbelül 6 percig csak állt a tusolóban, hátha ráveszi magát a dologra, irtózatosan erős akaraterejének és a komoly koncentrációnak köszönhetően, ezután megmosta a lábát. Feljebb nem ment, úgy döntött, kibír még egy napot tusolás nélkül. Koszosan. Izzadtan.
Egyébként ők ketten az éjszaka folyamán egészen összehaverkodtak, mert a közös reggeli didergés és vacogás összebújni kényszerítette őket. A meleg meg jó. De ennyit erről, köztük sosem lesz semmi, mert én írom a cikket, és én így döntöttem. Háhá! Há!
A sörök egyébként kimondottan mély kapcsolatban állnak a fesztiválozókkal, így ha véletlen a sátornál is felejtik őket, akkor is érzik, látják, tudják, hogy az úgynevezett gazdájuk éppen merre kódorog. Így aztán arra kértem ezt a sört, hogy legyen szíves, és mondja el nekem, mégis mi történt még aznap. Így nyilatkozott:
– Hát, nem szívesen beszélek róla. Az eleje egészen kellemetlenül érintett. Tudod, amikor reggel tudatosult bennem, hogy én mégiscsak egy elfelejtett sör vagyok… Meg amikor kijöttek, elmentek tusolni… És még akkor is, rám se néztek. Szemetek. Egész szerdán a napon rohadtam. Ezek meg… Hát, én tudom, sör vagyok… Voltak lángosozni, meg megint naphosszat ücsörögtek a kipakolt díványokon, meg olvastak, meg elmentek a faluba a boltba… És mindezt nélkülem. Voltak ilyen délutáni civil programokon, hogy halat fogtak egy kis medencéből, meg hennáztattak, meg játszottak mindenféle labdajátékot. Meg volt laptopdobó verseny is. Amire nem jutottak el, mert nem tudták, hol van. Szidták is a programfüzetet, amit nem is csodálok. Hogy ilyesmire valaki papírt pazarolt, az elszomorító. Értelmezhetetlen, rendezetlen, zűrös és zavaros volt az egész füzet. Na de ennyit erről, ez csak egy apró rossz pont. Egyébként egész nap haragudtam rájuk. Fura volt, mert azt éreztem, hogy ezek ketten most akkor együtt lesznek még vagy 125 évig, én meg addig itt elpárolognék. És akkor soha eszükbe sem jutnék. Persze, aztán szerencsére az este nekem kedvezett. Mert történt az, hogy a két gyerek elkeveredett egymástól az este folyamán a Punnany Massif-koncerten, aztán mindkettőben túl nagy volt az önbecsülés ahhoz, hogy esetleg felkutassa a másikat. Szegény Feri már azt gondolta, nője van, aki szexi, meg hogy masni fogja a szívüket egy csokorba össze, de ahogy az előbb írtam, a zord külső körülmények úgy játszottak közre, hogy elvesztették szem elől egymást egy ideig, és akkor másra fanyalodtak. „Felőlem vihetik” – mondta megbántva, és legyintett, aztán egy másikat magához intett. Aztán, ahogy aktust akció meg újabb aktus követett, már feledtette is magával a Jutkát. Aki egyébként ezt látta is, bár részben és akkor döntött úgy, hogy mellém szegődik. Szóval leült ide hozzám, belém kortyolt párat, aztán azon kaptam magam, hogy már ott vagyunk a Subscribe-on meg az Alvin és a Mókusokon meg az Esti Kornélon meg az Intim Torna Illegálon meg a Kistehénen. Összevissza keveredett bennünk az egész este, mindenhol megjelentünk, ahol meg lehetett. De Jutka azért mégiscsak szomorú volt, habár útközben még végzett pár társammal, engem meg már így belső értékek nélkül cipelt magával, talán azt sem vette észre, hogy elfogytam. De azért jó volt. Aztán meg már csak annyira volt képes, hogy párszor elmondja, hogy hagyjuk aludni, hagyjuk, mert mégis mi az a szív alakú buborék a szájában, meg amúgy is jobban nézett tegnap ki, mint máma. Te Feri, te boldogság, te kurva, én úgysem foglak megkefélni újra… De kívülről nézve meg mondhatjuk, lesz ez még így se, semmi baj, végül meg utolsósorban úgyis itt maradsz.
A Feri meg reggel kelve azon agyalt, hogy alszik a nő, akibe belepusztul a mellkasi gép, ilyenkor igazán szép. Mert reggel már ott volt, habár éjszaka kimaradt.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Entombed
Svéd halálmenet Belgrádban Implode/Grave/Entombed (Dom Omladine, 2014. 10. 9.)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Akkor mi mentünk is inni, sziasztok - Unleashed
A nehézfém bohém templomában 3. Harmadik rész: Brutális étkezés

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mint mindig, a Sziget régi hagyományai szerint az idén is a „házigazda” Müller Péter Sziámi zárta a fesztivált – Színpadon az …And Friends zenekar (Mihájlovits Klára felvétele)
2014 (második rész) EZEREGY FESZTIVÁLÉJ LEGSZEBB MESÉI

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Rajz: GB
Fishing On Orfű (negyedik rész) …ami egyben felvezetés is valamihez, ami még meg sem történt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Motiválni lehet, sőt kell” Interjú Kiss Ágnes bábművész-bábterapeutával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A gyerek alszik, én nem mozdulhatok, hát selfie-zzünk!
Egy au pair naplójából 1. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vlue:
Bűntudat A pszichológiai szakirodalom nem mindig választja el élesen egymástól a szégyent és a bűntudatot

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nem Conchita a kedvence…
A cél, az utazás és Conchita Wurst Magánybeszélgetés Quimmel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szójaszószba mártott neonkalandok 10. Könnyed nyári elmélkedések

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
AMERIKAI JAZZ ZENÉSZEK MAGYARKANIZSÁN Október 10.-én, pénteken 21 órától az Art Caféban

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est okt1-14 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Philip K. Dick
Mi is az a science fiction? És ki is az a Philip K. Dick? A sci-fi egy olyan kísérletező irodalmi és filmes műfaj, amelynek legfontosabb elemei a filozófia...

0 Hozzászólás | Bővebben +