: Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát
Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát

Aki a szabályokat nem követi, hanem alkotja

: Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát
Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát

A Formula–1-es pilóta, akinek elege lett a hokiból, mert korán kellett kelni a reggeli edzésekhez, avagy Kimi Räikkönen köszöntése harmincötödik születésnapja alkalmából

Valami lehet ott fenn, északon a levegőben vagy a vizekben, pontosan nem is igazán lehetne megmondani, hogy hol és mi, amitől az északiak olyan északiaknak tűnnek. Olyan világosak, szűkszavúak, gonoszabb perceinkben azt mondanánk: halvérűek. Miközben biztosan ég bennük is a tűz, biztosan megvan bennük a versenyszellem, a többre, jobbra, gyorsabbra, izgalmasabbra való törekvés. Ha másból nem, hát abból biztosan következtethetünk erre, hogy a motorsportokban szokatlanul sok az északi. A finn.

Az idősebbek elbeszéléseiből ismerhetjük Mika Salo, Mika Häkkinen, Jyrki Juhani Järvilehto (ismertebb nevén JJ Lehto) vagy akár Keke Rosberg nevét, míg az ifjabb nemzedéket képviselő Heikki Kovalainen vagy éppen a legújabb generációs szenzációs versenyző, Valtteri Bottas már magunktól is eszünkbe juthat. És természetesen eszünkbe juthat az északiak (egyelőre) egyetlen világbajnokának, Kimi Räikkönennek a neve is. 2007 finn világbajnoka mai történetünk főhőse, elvégre éppen készül a születésnapi tortája: holnapután, vagyis október 17-én lesz alkalma elfújni a gyertyákat…

Kimi Räikkönen

A következő világbajnokságon már csapattársak lesznek: Kimi Räikkönen (itt még lotusos szerelésben) és Sebastian Vettel

Mosdó helyett versenyzés

Kimi ugyanis éppen harmincöt évvel ezelőtt látta meg azt a kevéske napvilágot, amennyi ilyenkor, októberben még látható ott fenn, északon, Espoo városában. Egyszerű család ifjabbik gyermeke volt, édesanyja titkárnőként dolgozott, az apja szerelő volt, de megesett, hogy egyszerre két-három munkahelyen dolgozott, taxizott és portás is volt – mindezt pedig azért, hogy pénzelni lehessen a két kisfiú, Rami és Kimi sportolási igényeit. Egy jóval később készített interjúban Räikkönen apuka elmondta: amikor a fiai kicsik voltak, csak biztosítani akarta számukra, hogy legyen egy jó és egészséges hobbijuk. Igen ám, csak hamarosan kiderült, hogy a kisfiúk nem tudnak autóikkal egyedül utazgatni a versenyekre, kellett a szülők támogatása, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. „Amikor a srácok már nemzeti versenyekre is jártak (Kimi nyolcéves volt), vennünk kellett egy furgont és egy utánfutót, hogy elvihessük őket a versenyekre” – mesélte az anyuka, aki azt sem felejti el, hogy volt, amikor dönteni kellett, hogy mosdót építenek a házukba, vagy pénzelik a fiúk drága hobbiját.

A vécéről nem tudunk, csak arról, hogy Kimi alig töltötte be huszonegyedik életévét, amikor úgy kapott szuperlicencet a Formula–1-es világba, hogy egy métert nem vezetett F3-as kategóriában. Ilyesmi azóta sem gyakran történt meg… De a fiatal szőke srác egy szép napon azzal hívta fel a szüleit, hogy bizony, Peter Sauber csapatvezető fantáziát lát benne. Az akkor még Sauber-Petronas nevű istálló első embere felfigyelt az ifjú tehetségre, és 2000 szeptemberében meghívta egy tesztelésre, amit továbbiak követtek. Saubernek tetszett, amit látott, és leszerződtette Räikkönent a 2001-es szezonra csapatához. Sokan bírálták emiatt, mert Räikkönen mindössze huszonhárom versenyt futott együléses versenyautóval, mielőtt Formula–1-es szerződést kapott, márpedig – érveltek a szkeptikusok – nagy kockázatot jelent egy ilyen tapasztalatlan versenyzőt Formula–1-es autóba ültetni.

Räikkönen a teszteken megfutotta a szuperlicenchez szükséges kilométereket, így ideiglenes engedélyt kapott a versenyzésre az első három futamra azzal, hogy a versenyzési engedélyét akkor véglegesítik, ha nem okoz balesetet, vagy követ el komoly szabályszegést. És lőn. Nem szabályt szegett, hanem azonnal, az első versenyén pontot szerzett.

Kimi Räikkönen

Nemcsak Kimi szereti a vodkát, hanem a rajongói is

Egy kicsit hagyj, csak még egy kicsit hagyj…

És már akkor híre ment elképesztő vérmérsékletének: Peter Sauber elmondása szerint a habókos finn szinte átaludta első Formula–1-es futamát 2001-ben Ausztráliában. Kimi egy ládán szunyókált a bokszban, és amikor fel akarták ébreszteni negyven perccel a futam kezdete előtt, hogy felkészüljön a startra, megfordult, és azt motyogta: „Adj nekem öt percet!” És utána természetesen visszaaludt. A verseny után, amikor Sauber gratulálni akart neki, Räikönnen csak legyintett: „Megnyertem? Nem. Akkor miért gratulálsz?”

És így ment ez versenyről versenyre. Kimit már 2001-ben gyakran boronálták össze a Ferrarival, végül mégsem oda, hanem a McLaren-Mercedeshez szerződött a Sauber után. És elkezdődtek azok az évek, amelyek miatt Räikönnent már akkor megsajnálta a közönség, amikor felállt a rajtrácsra. Mert jó versenyző, elképesztően gyors, és a kocsija sem volt rossz – éppen csak megbízhatatlan. Ha ment az autó, Kimi a dobogó különböző fokain végezte. Ha meg nem, hát a pálya különböző pontjain. A műszaki hibák a motorsportokban természetesek – mégis elképesztően szomorú jelenség volt, amikor másfél körrel a futam vége előtt, amit történetesen vezetett, a meghibásodott autóból kiszállva egykedvűen ballagott a bokszutca felé… 2003-ban már csak két pont választotta el a világbajnoki címtől, de az a két pont elválasztotta.

A pechszéria a következő évben is a sarkában loholt, 2005-ben ismét a második helyen végzett a világbajnokságban. Az igazi nagy váltás 2007-ben jött, amikor Räikönnen minden versenyző álomcsapatához, a Ferrarihoz szerződött. Világbajnoknak. Mert ha borotvaélen táncolva is, de megszerezte a világbajnoki trófeát. Igaz, ahhoz köze volt csapattársa, Felipe Massa nagyvonalúságának is, aki a szezon utolsó versenyén, mivel ő maga már nem volt versenyben a világbajnoki címért, tálcán nyújtotta át Kiminek a győzelmet…

„Olyan boldog vagyok, hogy szinte fáj. Olyan ez, mintha egy álom vált volna valóra. Erre vágytam gyerekkorom óta… Mindig mondtam, hogy a karrierem célja az, hogy világbajnok legyek. Többször is nagyon közel kerültem ehhez, és végül minden jól alakult… Csodálatos verseny volt, azt hiszem, még soha nem éltem át ennyi érzést versenyautóban. Minden tökéletes volt. Olyan ez, mint egy születésnapi ajándék a mennyből!” – mondta a finn versenyző. Meglehetős szószátyársággal. Mert időközben Räikönnen szinte legendássá vált arról, hogy túl sok érzelmet nem mutat ki akkor sem, ha veszít, de akkor sem, ha nyer. Van ugyan néhány fotó, ahol valami mosolyféle játszik ugyan a szája sarkában, de azt csak az elvakult rajongói szokták nevetésnek nevezni.

Kimi Räikkönen

Kimi Ferrarijával Rotterdam utcáin egy augusztusi bemutatón

A Jégember

Kimi ugyanis Formula–1-es versenyző, aki a Formula–1-ből a versenyzést szereti. A körülötte lévő felhajtást, a fogadásokat, a szponzori vacsorákat, a médiaeseményeket, a reflektorfényt kevésbé. Nem szeret „viselkedni”, főleg utasításra nem. Azt mondják róla, hogy ő nem követi, hanem alkotja a szabályokat. „Nem kell meghajolni a képek előtt. Mindannyian ugyanazt a zabpelyhet esszük” – állítja Kimi. És ennek az attitűdnek köszönheti a becenevét is: Iceman lett a sajtónak, rajongóknak és az egész világnak.

A Jégember nevet először a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis adta neki, utalásként nyugodt természetére, illetve északi származására. Räikkönennek tetszhetett a dolog: előbb a karjára tetoválta a nevet, utóbb már a bukósisakján is feltűnt a felirat. Kevésbé közismert viszont, hogy a bokszutca szerelői Kimsternek nevezik, a Kimi és a monster szavak összetételéből, mert azt állítják, olyan gyorsan és agresszíven vezet, mint egy rém.

És legendássá vált kicsapongó életével is, a felvételek, amelyeken merev részegen bucskázik le egy jacht fedélzetéről, a történetek, hogy hol mindenhol látták őt milyen állapotokban mi mindent csinálni, bejárták a bulvársajtót. Megesett (igaz, még mclarenes korában), hogy Mercedes-alkalmazottak találtak rá nyaralás közben, és felhívták a csapatát: „Azt hiszem, megtaláltuk a Formula–1-es pilótátokat!”

De a Ferrari versenyzőjeként sem szelídült meg. Volt rá példa, hogy a Kanári-szigetek egyik városában merev részegen pihent egy rózsaszín elefántpárnán – a járdán… Nem is nagyon bírta a gyűrődést a patinás Ferrari, így 2009-ben, egy, a csapat számára nem túl sikeres évadot követően szerződést bontott a finnel – akinek a helyére mellesleg Fernando Alonsót igazolta le (és vele együtt egy tőkeerős spanyol bankot). Kimi nem bajlódott azzal, hogy másik helyet keressen magának a mezőnyben. Ha nem is hagyta hidegen a dolog, ezt nem tette közhírré. Szokásához híven, másokat igencsak meglepve, nemes egyszerűséggel lelépett, a maga szórakoztatására ralizni kezdett. Aztán 2012-ben visszatért a száguldó cirkuszba: noha összefüggésbe hozták más csapatokkal is, ő aláírását a megszűnéstől éppen megmenekülő Lotus-Renault csapatnak adta.

Aztán tavaly onnan is lelécelt. Részben azért, mert nem fizettek neki, részben pedig mert szívatták, hogy erről nyilvánosan is beszélt. Az utolsó két versenyen már nem is indult: egy jóval korábbi hátsérülését műttette meg. És közben ismét szerelmes lett.

Merthogy korábban Kimi már volt nős ember is: felesége Jenni Maria Dahlman Raikkönen, az egykori szépségkirálynő volt, akit 2004-ben vett el, és akitől tavaly vált el. Már tavaly, a Magyar Nagydíjon feltűnt Kimi vendégeként a pálya mellett egy Minttu (magyarul: Menta) becenevű ifjú hölgy. Még a bulvárlapoknak is hónapokba telt kideríteni, hogy egy finn fitneszmodellről, Minna-Mari Virtanenről van szó. A pár tavaly decemberben költözött össze, a jövő év elejére pedig már a gyermek érkezését várják.

A másik nagy változás, amely az idén nem éppen fényes szezonját futó Räikkönenre vár, a csapatában leselkedik rá: a jelek szerint Fernando Alonso helyére – aki menekül a vörösöket sújtó, gyakorlatilag Kimi világbajnoki címe óta tartó középszerűség-átoktól – a finn nagy barátja, Sebastian Vettel érkezik. Hogy a négyszeres világbajnokkal pelenkamárkákról fognak-e beszélgetni a szabadidejükben (Seb az idén lett apuka), vagy a motorbeállításokról, az hadd legyen az ő titkuk. Annyi azonban bizonyos, hogy amikor megkérdezték Kimit, változik-e valami az életében a gyermek érkezésével, annyit válaszolt: „Biztosan egy csomó minden más lesz. De nem a világvége, ha apa leszel…”

Kimi Räikkönen

Rotterdami találkozás a legfiatalabb rajongókkal (2014. augusztus 31.)

Kerékpárbaleset

Kimi különös, rekedtes hangja egy gyermekkori baleset következménye: még csak ötéves volt, amikor leesett a kerékpárjáról, és a kormány a nyaka jobb oldalába fúródott, megsértve a hangszalagjait, amelyek soha nem jöttek teljesen rendbe.

 Nemzeti karakter

A Top Gear című műsorban is vendégeskedett Kimi. A műsorvezető arról érdeklődött, hogy a finn gazdaság szerves része-e a szavakkal való takarékoskodás, de Kimi szerint ez nem a nemzeti karakter része, mert igenis vannak finnek, akik sokat beszélnek.

Aranyköpések

Van valami különleges szokásod a versenyek előtt, mielőtt felveszed a sisakodat? „Igen, megtisztítom, hogy jobban lássak.”

„Ne beszélj hozzám a kanyar közepén!” (Mondta Kimi, amikor a versenymérnöke rádión szólt hozzá)

Mivel töltötted az időt, míg felkészültél a szezonra? „Azt általában az Önök újságait olvasgatva szoktam megtudni.”

Kimi, mit tudsz mondani az ötödik rajthelyről? „Azt, hogy az az ötödik hely a rajtrácson.”

Mit csinálnak a finnek szabadidejükben? „Nos, nyáron lehet horgászni és szeretkezni. Télen pedig… a horgászat kiesik.”

„Elegem lett a hokiból, otthagytam a fenébe, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez.”

„Nem vagyok alkoholista, csak elég idős ahhoz, hogy azt csináljak, amit akarok!”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Virrasztók
Maratoni folk-rock Október 18-án a budapesti Dürer Kertben sor került a II. Folk-Rock-Maratonra.

2 Hozzászólás | Bővebben +
: Putrid Blood
Vegyessaláta-buli éhes hasak nélkül Újvidéken NOCTIFERIA / CONDEMNATIO CRISTI / PUTRID BLOOD / DOWNSTROY – 24.10., The Quarter, Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gátnál
Félimaginatívan a gátnál Interjú Homoki Fókával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kovács Tickmayer István
Kortárs zenei műhely Magyarkanizsán Október 21-25. között a Regionális Kreatív Műhely szervezésében Kovács Tickmayer István vezetésév...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Centrál Kávéház
KÓROS ÖNIMÁDAT VAGY VALÓS TÜKÖRKÉP? Oscar Wilde élete és Dorian Gray története mai szemmel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Egy bringa bajtárs lehet, jó barát”… Interjú Bicskei Anna mountain bike versenyzővel és túravezetővel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát
Aki a szabályokat nem követi, hanem alkotja A Formula–1-es pilóta, akinek elege lett a hokiból, mert korán kellett kelni a reggeli edzésekhez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mit jelent a fiataloknak a sport? „Ép testben ép lélek”

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy au pair naplójából 2. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi van az uzsonnásdobozodban? „Ja, hogy neked nincs is ilyen? Mert nem módi? Mert hogy ott a bolt a sarkon, a pék meg a túlolda...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 8. 8. rész - Kirándulás Tokióba: a Meidzsi-szentély

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Végre büszkén kijelenthetném, hogy szabad katalán vagyok!” Magánybeszélgetés Aitorral

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szervezett mészárlás a szabadkai Mladost Clubban Október 31-én, péntek éjjel Halloween Massacre 3 elnevezéssel kíméletlen HC/metal buli a szabadka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2015! Bizony-bizony, jövőre is lesz Brutal Assault

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est okt15-nov4 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Tetoválások, amiket anyukád is szeretni fog” Tattoo Identity - International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +