Scerra zenekar – kései mementó
Valamikor 2009-ben egy zeppelines Watch my Dying-koncerten találkoztam velük először. Még utózenekarként, az éjfél utáni kezdés ellenére is mély benyomást tettek rám sajátos stílusukkal, amely, mint utólag kiderült, a szimfonikus extrém metál elnevezéssel írható körül. Valami megmagyarázhatatlan mélység vette körül a zenéjüket, ami már az első hallásra letaglózott. Azt tapasztaltam, hogy itt, Vajdaságban kedvelték őket. Szerencsére ez a szeretet fordítva is ugyanúgy megvolt, utolsó interjújuk alkalmával az egyik tag ki is emelte, hogy kedvencei a határon túli koncertek voltak. Nem csoda hát, hogy egyik búcsúkoncertjüket éppen a Felvidéken, Komáromban tartották. Az egyiket a határon túl, a másikat Budapesten, a Dürer kertben, stílszerűen november elsején a Legion Metal Fesztivál keretén belül, egy olyan koncerten, amelyen több zenekar mellett a WMD is fellépett, mintegy elkísérte őket az utolsó útjukra.
Egyébként a jó kapcsolat igen gyümölcsözőnek bizonyult a két zenekar között, például a Boncoló című számban Veres Gábor hangja is hallható, és a március 15-én a Kék Yukban megtartott ötödik születésnapi koncert egyik vendége is a WMD volt. Soha rosszabb együttműködést. A Scerrával kapcsolatban olyan számokról kellene beszélnem, mint például a Memento mori című, amely még a középkori olasz költőt, Thomas de Celanót is megidézi, vagy például a Tövistáncról, amelyik az egyik legzúzósabb számuk, és a hozzá készült hivatalos videón szinte kézzelfogható az az energia, amit a koncerteken megtapasztalhattunk. Legnagyobb slágerük talán az Imago című szerzemény volt Lili Rabie vendégszereplésével, amelyhez videó is készült, az első, amit láttam a zenekartól, olyan kezdő sorokkal, mint:
Bábmesterem
porra szomjazik.
Bús énekem
ott hallatszik
hol már
a harmatcsepp a végső könny…
És a szövegekről külön is szólnom kellene. Virágos Ádám remek versikéi, amellett, hogy a metálzenében megszokott tematikát járják körül, a metálzenében megszokott színezettel, rendelkeznek egy olyan szövegkezeléssel, amely már-már irodalmi szintre emeli azokat, és kiemeli a hétköznapi metálzenekarok szövegei közül (és itt ismét egy közös pont a WMD-vel). Talán ezért vált személyes kedvencemmé a Minden rendben című szerzemény, amelynek első versszaka így hangzik:
Bár tudnám, hol sírt fel a kezdet,
és az első olyan margó,
amit húztam, miért nem kezdett
egyenletes, nem kanyargó
sort követni, véget vetni
annak, ami nem hajt többre,
mint csak újabb kedvet szegni,
vagy lábamról mikor dönt le
a számomra ismeretlen,
mély sóhajtól mentes, csendes
felismerésbe hajló hátam?
Csak én vétkem? Én hibáztam?
A zenekar többször járt Vajdaságban is. A már korábban említett zentai koncerten kívül tudomásom szerint Óbecsén is jártak. És hogy milyen közeli viszonyban voltak a közönséggel, mi sem bizonyítja jobban, mint a Facebookon való jelenlétük, ahol nemcsak tetszikelni tudtad őket, hanem az ismerősöd lehetett a zenekar, és biztos lehettél abban, ha Magyarországon magadhoz hasonló figurákkal futsz össze, egy közös ismerősötök biztos van. A Scerra.
Ötödik születésnapi bulijukon még vadonatúj pólóval jelentkeztek, és a mendemondák szerint egy új album is készülődött már. Vagy csak mi szerettük volna, hogy a Gyertyák csontig égnek és az In Via után újabb lemezt kapjunk kézhez? Megtörténhet.
Nem vagyok az a rajongótípus, aki mindent igyekszik megszerezni a kedvenceitől. De az interneten keresztül még két éve muszáj volt egy eredeti In Via-CD-t és pólót beszereznem, amelyek immár, november elseje óta a történelem részei.
Végszóként megköszönni? Persze, mindent köszönünk, de talán jobb lenne néhány sor tőlük, amiben valami lázadó életbölcsesség is rejlik:
Hisz amit:
nem felejtesz, az az igazi tánc,
ami nem múlik el, az az igazi ránc,
ami meggyötör, az az igazi csók,
az igazi szavak nem csak átutazók!
Ami megbéklyóz, az az igazi rang,
ami elbutít, az az igazi hang,
ami megvakít, az az igazi fény,
az igazi szabály az íratlan törvény!
Ami mindent másképp lát, az az igazi szem!
Danke!
https://www.facebook.com/ScerrAzenekar/photos_all
0 Hozzászólás
Szólj hozzá