:

DreDDup – I Dreamt of a Dragon (2014)

:

(online kiadás – egyelőre)

Az újvidéki DreDDup 1997 óta borzolja rendületlenül a konzervatív rockerek idegrendszerét az industrial/rock/crossover/electro/dark/metal egyveleggel. A csapat vezetőjét sem kell félteni, Mihajlo Obrenovot, aki elhíresült a feltűnési viszketegségről árulkodó, hangzatosan provokatív kijelentéseiről és arroganciájáról. A zenekar tehát a tipikus utálod/szereted helyzetben van, de figyelemre méltó tény, hogy eddig hat lemezt, számos demót, minialbumot készítettek, és több saját szervezésű európai turnén is részt vettek.

Az I Dreamt of a Dragon tavaly decemberben jelent meg a zenekar Bandcamp-oldalán, a fizikai kiadást pedig a Miner Records vállalta magára, akárcsak az előző, 2012-ben megjelent Nautilus c. lemezükét. Ennek ellenére úgy fest a dolog, az együttműködés megszakadt valami kislányos hisztéria miatt a két fél között, természetesen a Facebookon, hogy senki se maradjon le a szájkaratéról!

Az új anyagról annyit lehetett előre sejteni az elejtett nyilatkozatokból, hogy egy kisebb változás fog következni az előző három lemez rideg, sötét és zaklatott világához képest. Nem kevesen gyanakodtak, hogy Mihajlo retródiszkóparti-lemezlovas tevékenysége nyomot fog hagyni a zenekaron, de megijedni azért nem kell, nem annyira súlyos a helyzet!

Az előző lemezekkel ellentétben, amelyek többnyire egységes, sötétségbe húzó világot képviseltek, az friss iparirock-anyag jóval vegyesebb, és kissé hullámzóbb színvonalú is, mint amit eddig megszokhattunk. A DreDDup-stílusjegyek továbbra is megmaradtak, de a szelősebb poptémák már az első, Fuck Me Like There’s No Tomorrow c. dalnál is megjelennek, és többé-kevésbé végig is vezetik a lemezt. Kissé két csoportba oszlanak a szerzemények, egyrészt ott vannak a hagyományosabbak, a banda olyan jellegzetes védjegyeivel, mint a tökig torzított gitár, elektrohangzás, Mihajlo szokásos, olykor hiphop-rapbe nyúló verzéi, súlyos belassulások, középtempó és ízléses zajaláfestés. Ilyen vonalon halad a már említetten kívül a Wet4vet, a dance-elemeket sem mellőző, de igen agresszív Pussy Control Panel, a menetelős Robots of Death, az elektro-goth felé húzó Cannibal Drive vagy a lemezzáró, súlyosan apokaliptikus hangulatú Wake Me When This World Dies.

DreDDup

A kísérletezősebb, szokatlanabb szerkezetű és dallamvilágú tételekből ezúttal is jutott. Néhány szerzemény, mint a They Live We Sleep, a TamTamTam komoly kihívást jelentettek számomra, de idővel ezekhez is hozzá lehet szokni, az utóbbi videója pedig még mindig nem csúszik le a torkomon. További érdekesség a Sadam and Eva, amelyben Mihajlo Csór Mártival (ex-Vrisak Generacije, ex-Zbogom Brus Li) énekel egy kissé bizarr duettet. Az Etika című szerzemény talán az egyik legszokatlanabb a lemezen, egyrészt mert szlovén nyelven énekel benne Dario Seravala a ljubljanai Borghesia zenekarból, másrészt ez képviseli talán leginkább az 1980-as évek elektro/goth vonalát.

A szövegek továbbra is társadalomkritikusak, provokatívak, amelyekben a (jó) utcai rap keménysége találkozik a Nine Inch Nails súlyosságával. Mihajlónak elege van a világból, a képmutatásból, és elég beteg meséken keresztül osztja meg ezeket a gondolatokat velünk.

Be kell vallanom, a lemez nagyon furán hatott először, és többszöri nekifutás kellett, hogy néhány groteszk ős-DreDDup-elem visszatérését megemésszem. Gondolok itt a pihent eszű váltásokra, amelyektől néha tényleg azt hittem, Marylin Manson-kiadásban hallgatok Sandrát vagy valami hasonló, 1980-as éveket idéző rágógumi romantic popot.

Mindent egybevetve ajánlom a lemezt mindenkinek, habár a régebbi rajongóknak, akárcsak nekem, meghökkentő lesz néhány új elem feltűnése. Akik viszont nem ismerik a bandát, azoknak ez kiváló alkalom az ismerkedéshez.


Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kötet
Kontakzónában a vajDasági geneRáció! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 1. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Dal 2015 - Kottakönyvben a legjobb 30 dal! Idén első alkalommal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi fordulójához és a legjobb 30 dalhoz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Embertelen farpofán billentés idén nyáron is a cseheknél! Brutal Assault – 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
DreDDup – I Dreamt of a Dragon (2014) (online kiadás – egyelőre)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan készítsd el a Step Up filmsorozat következő epizódját (forgatókönyvterv kezdő rendezőknek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Miloš Forman a szivarjával és az aláírásával
Egy cseh hippi Amerikában Bromden főnök és a feje tetejére állított Hair, avagy Miloš Forman köszöntése nyolcvanharmadik sz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét színen a kArc! Domonkos István verseit kArcolták a szívbe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 1. forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vajdasági Arizona Gondolatok Sándor Zoltán Föltámad a szél c. kötetéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 4. Negyedik rész – A mindenható hamburger

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csicsóka
Nem szokványos csemegék 3. (3. rész – SALÁTÁK, ZÖLDSÉGEK – folytatás)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mindig győzedelmeskedő, várostromló sereg
Kukucska a Duna kanyarulatába 3. Harmadik rész - Miből építettek várat Visegrádon?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szójaszószba mártott neonkalandok 11. 11. rész - Variációk szilveszterre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A VMIK szupercsapata
Kakukk! Tavaszi szél bálat áraszt Zsolt, Timi, Edvina elhív egy fergeteges buliba!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Támogasd a Színteret Újvidéken! Február 28-án 4. alkalommal szervezik meg az újvidéki Quarter klubban a Scena Festet

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Álljon meg a diszkóláz! mert gipsy punk népünnepély lesz Újvidéken

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lajkó Félix (fotó: Hajdú András)
Lajkó Félix a MüPában Február 27-28. Budapest. Művészetek Palotája

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zagor a Lunov Magnus strip hetedik számának címlapján
Patrick Wilding kalandjai (3.) Zagor, avagy Darkwood szekercés szelleme

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Valaki, aki minden „Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom.

0 Hozzászólás | Bővebben +