: Horváth Zsolt - Tádé
Horváth Zsolt - Tádé

Tiszta szívvel

: Horváth Zsolt - Tádé
Horváth Zsolt - Tádé

Mark Twain szerint az ifjúság igazi kútja a szív, és valahol ebben a szívben rejlik a Képes Ifjúság mindenkori szerkesztősége és külmunkatársai lelkesedésének a titka is. Természetesen mindegyik egykori főszerkesztőnek, munkatársnak az általa szerkesztett, írt „Ifi” áll legközelebb a szívéhez, ez a legjobb, a legtutibb, a legszókimondóbb, és többek között ezért is örülök annak, hogy külsősként, a későbbiekben pedig állandó munkatársként, illetve rovatszerkesztőként közülük többel is együttműködhettem.

Mindegyik korszaknak megvolt a maga egzotikus íze, szépsége – és olykor hátulütője is. Az egészben az a furcsa, hogy mikor az első, az egyik tanintézményben tapasztalt visszásságokat ecsetelő, kockás füzetpapírra vetett írásomat postáztam, sejtésem sem volt arról, hogy ez a későbbiekben meghatározza az életemet. Egyszerűen csak ki akartam üvölteni magamból mindazt, ami kamaszként fájt és szemet szúrt, és alig egy hétre rá már az Újság szabadkai szerkesztőségében csücsültem, és hozzám hasonló, többé-kevésbé zöldfülű külsősökkel és állandó munkatársakkal együtt azon agyaltunk, hogy mi is kerüljön bele a következő számba. A többi pedig már sajtótörténelem, amelynek ócska, rotopapírra vetett lapjait egytől egyig óriási, már-már fanatizmussal határos lelkesedéssel írtuk az elmúlt két évtizedben.

Ha egy laikus ráklikkel a Képes Ifjúság wikipédiás oldalára, a cybervándor csupán a száraz adatokat olvashatja el a lapról, amely sokunkban továbbra is önálló újságként él tovább, függetlenül attól, hogy már tíz éve, hogy a Magyar Szó mellékleteként jelenik meg. Mindazok, akik csak innen ismerik az újságot, képtelenek megérteni azt a különleges szertartást, amelyik a lap készítését jelentette, s jelenti a mai napig.

Sokan bizonyára lelki és szellemi egészségünket megkérdőjelezve szemlélték volna, ahogyan a Zoran Đinđić egykori szerb miniszterelnök ellen elkövetett merénylet késő estéjén, alig néhány órával a nyomdába kerülés előtt, Szabó Palócz Attila, az akkori főszerkesztő házának a padlóján lázasan szerkesztettük át szinte az egész aktuális számot, miközben a telefon túlsó oldalán Pálfy Attila, a Szegeden élő, egykori zseniális tördelőnk és grafikai szerkesztőnk szitokszavak áradatát zúdította ránk, és közben dobta a kukába az előző napokban gondosan betördelt anyagot, és fogadta az új illusztrációkat és írásokat. Úgyszintén nem értenék azt az érzést sem, amikor a kétezredik év nyarán, az éjszaka kellős közepén riportozni indultunk az Otpor – Ellenállás helybéli aktivistáival, és az egyik pillanatban azon kaptuk magunkat, hogy a szebb világban bízó fiatalokkal karöltve az egész városközpontot beborítottuk plakáttal, mi meg az egyik garázs tövében lapulva reménykedünk abban, hogy nem vesz észre minket a sötétségbe burkolózott utcát fényszóróval pásztázó rendőrjárőr.

A Képes Ifjúság, az anyagi ellehetetlenülése és ellehetetlenítése ellenére, egy viharos, történelmi időszakban is kiállt olvasótábora mellett, és jelenleg is együtt lélegzik a fiatalokkal. Igaz, csupán kéthetente, de megjelenik, és, ami a leglényegesebb, továbbra is arra ösztökéli a fiatalokat, hogy saját fejükkel gondolkozzanak, s ne engedjék meg maguknak azt, hogy valamelyik tátongó politikai lövészárok elnyelje, és álszent módon ágyúgolyóként kihasználja őket. Mert sokkal többre képesek, és jóval többet érdemelnek ennél a félmegoldások, magyarázkodások, be nem váltott ígéretek, hazugságok és kifogások mocsarába süllyedt világnál, ami ellen a Képes Ifjúság mindig felemelte, és bízom abban, hogy az elkövetkezőkben is a maga módján felemeli a hangját.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Régi címlapok az új Képesben Régi címlapok válogatása az új Képesben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dormán László, avagy akasztják a hóhért
Dormán László fotói Dormán László a Képes Ifjúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Zoltán
Hogyan lettem Collateral damage Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Győri Norbert, jobbról első, a Brutal Assault fesztiválon
A mi Ifjúságunk A Képes Ifjúság 70 éves. Ez szép kor, de sokkal szebben is meg lehet élni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tankcsapda-koncert Óbecsén! A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, 2014-ben a huszonöt éves jubileum keretében tavass...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lajkó Félix zenemaratonjának záró akkordjairól Üvölt a másnap a fejemben, zilál a tegnapi pálinka. Tus, táska, rohanás a vonatra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin
Kontaktzónában Ladik Katalin! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hungary's Got Talent A tehetség itthon van!

0 Hozzászólás | Bővebben +