: Gionbaby
Gionbaby

Időillúzió

: Gionbaby
Gionbaby

Az egész 2002 tavaszán kezdődött. Már akkor sem volt fiatal, amikor először találkoztunk. Emlékszem, mennyire ügyetlenül szorítottam meg tintafoltos kezét, miközben félszegen mosolyogtam. Ő barátságosan megsimogatta a fejem, és kacsintott, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak annyit. Habár első szárnypróbálgatásaim az újságírás területén ma már legfeljebb csak elrettentő példának jók, mégis kitartott mellettem. Akkor még sok mindent nem tudtam, amire az elmúlt 13 év azóta megtanított. Persze időközben legalább annyi újabb kérdés merült fel, amennyi megválaszolásra került. S ha akkor valaki azt mondja, hogy ezt a gondolatsort Tokióban, csipkebogyóteát kortyolgatva fogom elektronikus papírra vetni, miközben kint puhán hullanak az idei első hópihék, minden bizonnyal kinevetem. Mégis itt vagyok, és immáron ősz hajú régi ismerősöm, a Képes Ifjúság 70 éves jubileuma alkalmából emlékezem és elmélkedem.

Ó, idő, te sunyi! Megfoghatatlan és megzabolázhatatlan. Csak a körülöttünk és bennünk zajló változásokból láthatjuk és érezhetjük igazán, hogy múlik. Van, aki könyörtelennek, mások áldásosnak írják le. Van, akiket gyógyít, és van, kiket megbetegít. Amíg egyesek fejüket az ignorancia homokjába dugják, mások tudatosan összpontosítanak gyors múlására, és igyekeznek maradéktalanul kihasználni, teljességében megélni minden egyes pillanatot. Talán hallottátok már a mondást, miszerint: „A probléma abban rejlik, hogy azt hiszed, van időd.” Szerintem ezt a gondolatot villogó fényekkel kellene mindenfelé hirdetni! Sőt, a járdákra is felpingálni, hogy azok is láthassák, akik lehajtott fejjel menetelnek át az életen, és akkor sem néznek fel, ha arcukba ordít a neon. Persze, előbb-utóbb magától is rájön mindenki, hogy nincs sok vesztegetni való ideje. Erről Bukowski egyik versének címe jut eszembe: „The Days Run Away Like Wild Horses Over the Hills”. Ez magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „a napok úgy rohannak el, mint vadlovak a hegyeken át”.

Világosan emlékszem a pillanatra, amikor IGAZÁN tudatosult bennem, hogy nem fogom tudni elolvasni az összes könyvet, megnézni az összes filmet, megtanulni az összes nyelvet, kipróbálni mindent és elutazni az összes helyre, ahova szeretnék. Szinte bénító volt a felismerés. Nem beszélve arról, hogy ez a lista nálam jóformán naponta bővül. Információs túlterhelés. Ha tehetném, egyszerre tíz életet élnék! Mindegyikben mást csinálnék, más nyelven beszélnék, más helyen élnék. Mindez persze lehetetlen, s miután néhány receptoromat már a kiégés veszélye fenyegette, beláttam, hogy szelektálnom kell. Bár bevallom, az így megszűrt vágyak és tervek megvalósításához is legalább öt emberöltőre lenne szükségem, még ennek fényében is sokszor képes vagyok abba a tévhitbe ringatni magam, hogy erről is meg arról is ráérek később gondolkodni, hogy ezt is meg azt is ráérek majd később megtenni. Talán magamra kellene tetováltatnom, hogy „ne halogass semmit, mert biztos csakis a MOST-ban lehetsz”. A legrosszabb dolog, mi utunk végén várhat, a megbánás, amit amiatt érzünk, mert bizonyos dolgokat nem tettünk meg. Kifogás persze mindig akad bőven, melyekkel önmagunkat is kitűnően tudjuk áltatni. Gyűlölt munkahelyek, üres kapcsolatok, szürke életek, elásott ambíciók, megvalósítatlan álmok. Mindenre van magyarázat. Minden magyarázat kifogás. Minden kifogás melléfogás.

Persze nem teljesülhet minden álom, nem lehetünk egyszerre több helyen, bizonyos dolgokat meg kell tanulnunk elengedni, és egy emberöltő alatt is csak ezt az egy életet élhetjük le, amelyben most létezünk. Mégis fontos a minőség, és a tudat, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk. Jól érzed magad a bőrödben? Szeretnek ott, ahol vagy? Elégedett vagy azzal, ahol vagy? Ha holnap lenne az utolsó napod a földön, nyugodt szívvel hagynál itt mindent? (Amennyiben igennel válaszoltál, gratulálok, hogy a fene enne meg!) Ha nem, miért nem? Kire vagy mire vársz? Mert az idő bizony múlik, s ha közben azon kapod magad, hogy csak vergődsz a hálójában, a böhöm nagy pókra várva, akkor valamit nagyon nem jól csinálsz. Vagy éppenséggel pont az a probléma, hogy semmit sem csinálsz. Esetleg az önsanyargatás mestere vagy, és tobzódsz a szenvedésben, csak magadnak sem mered bevallani.

Amíg elsőre nehéznek tűnhet minden napot úgy élni, mintha az utolsónk lenne, megbánás és halogatás nélkül, emlékeztetnék mindenkit, hogy mindennek, amit sajátunknak mondhatunk, megvan a maga lejárati ideje, ami akár sokkal korábbi dátum is lehet, mint gondoljuk. Öreg barátom szavatossága szerencsére még nem járt le. Ha az idő foga nyomot is hagyott rajta, harcolt és fennmaradt. Az elmúlt évek során olyan lehetőségeket, élményeket, maradandó barátokat kaptam tőle, néhány ügyetlenül összetákolt gondolatfüzérért cserébe, melyek nélkül most sokkal szegényebb lennék. Ezúton is kívánok a Képes Ifjúságnak még nagyon hosszú mérföldeket azon a bizonyos úton! :)

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Régi címlapok az új Képesben Régi címlapok válogatása az új Képesben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dormán László, avagy akasztják a hóhért
Dormán László fotói Dormán László a Képes Ifjúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Zoltán
Hogyan lettem Collateral damage Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Győri Norbert, jobbról első, a Brutal Assault fesztiválon
A mi Ifjúságunk A Képes Ifjúság 70 éves. Ez szép kor, de sokkal szebben is meg lehet élni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tankcsapda-koncert Óbecsén! A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, 2014-ben a huszonöt éves jubileum keretében tavass...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lajkó Félix zenemaratonjának záró akkordjairól Üvölt a másnap a fejemben, zilál a tegnapi pálinka. Tus, táska, rohanás a vonatra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin
Kontaktzónában Ladik Katalin! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hungary's Got Talent A tehetség itthon van!

0 Hozzászólás | Bővebben +