:

Ki tehet róla?

:

Az áldozathibáztatás azt jelenti, hogy az erőszaktevő helyett vagy mellett az áldozatot (is) hibáztatjuk az őt ért sérelmekért. Az lényegében mindegy, hogy bűncselekményről van-e szó, vagy valamilyen legálisan is végrehajtható erőszakról: mindkét esetben ugyanaz a folyamat játszódik le. Ha valakit sérelem ér, az egyik első reakciónk az, hogy „jaj, szegény”, a másik meg, hogy „kellett neki ezt vagy azt csinálnia”.

Azt már megszokhattuk volna, hogy a nemi erőszakért a társadalom a nőket teszi felelőssé, meg azt is, hogy ha a gyereket megverik a társai az iskolában, arról ő tehet, hiszen miért is nem áll ki magáért. Nem mintha bármilyen viselkedés följogosítana valakit arra, hogy bántsa a másikat, akár elkövet ezzel egy bűncselekményt, akár nem. Éppen ezért nem is kellene ezt elfogadnunk, mert senki se érdemli meg, hogy bántsák pusztán azért, mert célponttá tette őt az, hogy berúgott, vagy az, hogy nehezen megy neki a közösségbe való beilleszkedés.

De ami nemcsak fölháborító, hanem végképp érthetetlen is számomra, az nem is ez, hanem a nemrégiben megtámadott párizsi szatirikus magazin munkatársainak a hibáztatása. Ha már a terrortámadások áldozatait is felelőssé tesszük az őket ért megtorlásokért, akkor valami nagy baj van a társadalmunkkal. Magukat értelmesnek valló emberek mondják, hogy a magazint már volt, hogy halálosan megfenyegették, mindezek után nem kellett volna több karikatúrát rajzolniuk egyes iszlám vezetőkről, mert ezzel kihívták maguk ellen a sorsot. És akkor még meg vannak lepődve, ha valaki bombát dob be az ablakukon, ugye.

Hát nem! Nem az áldozat tehet róla.

Ennek ellenére az áldozathibáztatással majd mindenkinek szembe kell néznie, akit sérelem ért: miért volt jóhiszemű, amikor aláírta a hitelszerződést a bankkal, miért tartotta a pénzét könnyen elérhető helyen, miért nem áll ki magáért az iskolában az osztálytársaival szemben, miért hagyta bezáratlanul a biciklijét, amíg beugrott a pékhez. És minél alacsonyabb státuszú csoport tagja az áldozat, annál inkább ő a hibás: ha egy többdiplomás felsővezetőt és egy huszonkét éves, háromgyerekes cigány nőt ér ugyanaz a sérelem, hajlamosak vagyunk az utóbbit sokkal inkább felelőssé tenni a történtekért.

Alapvetően ez elég nagy probléma: szinte minden helyzetben elvárjuk, hogy a „gyöngébb” alkalmazkodjon az „erősebb” elvárásaihoz. Az újság ne közöljön olyat, amit a terroristák szerint nem szabad, mert akkor bombát dobnak a szerkesztőségbe, a gyerek ne viselkedjen úgy, ahogy a szülő szerint nem szabad, mert akkor kap egy nagy pofont, az ember ne vegyen föl jóhiszeműen kölcsönt a bankoktól, mert azok mindenféle aljas húzásokkal földönfutóvá fogják őt tenni.

Persze visszafelé ez már nem így működik: ha valakinek a kezében hatalom van, akkor azt csinál a másikkal, amit csak akar – hiszen az úgysem tehet semmit. Azt kellene belátni, hogy a hatalom elsősorban felelősséget jelent, amivel nem lenne szabad visszaélni. Miért az áldozat legyen az, aki változik, és önként lemond bizonyos jogairól, és miért nem az elkövetőre próbálunk hatni, hogy esetleg fogja vissza magát? Szerintem nem az áldozat felelőssége, hogy ne történjen erőszak semmilyen formában sem, hanem az elkövetőé.

De amíg a hatalmat birtoklók elvárják, hogy mindenki úgy viselkedjen, ahogy ők azt szeretnék, és bárki áldozattá válhat, aki nem elég körültekintően él az őt egyébként megillető jogokkal, addig nemhogy szabadságról nem beszélhetünk, de még az élethez való jogot is föltételessé tesszük. Akkor mi végre volt a francia forradalom, és kinek is járnak az emberi jogok tulajdonképpen? Azoknak, akik megszolgálják?

Mindenkinek, persze, nekem is, ha kedves és aranyos vagyok. És amíg szorgalmasan szolgálom a hatalmon lévőt, addig nem eshet bántódásom, mondják. De ez nem igaz: hiába szeretnénk hinni, hogy az áldozattá válás az áldozat viselkedésének egyenes következménye, és ezért könnyűszerrel megelőzhető (következtetésképp velünk nem fog előfordulni). A valóság az, hogy az erőszakról az erőszaktevő tehet, még akkor is, ha az áldozat nem tett meg minden tőle telhetőt a saját biztonságáért. Tanulmányok igazolják például, hogy a legtöbb szexuális erőszak nem az éjjel részegen, miniszoknyában, egyedül hazatámolygó nőket éri, hanem családon, ismeretségi körön belül fordul elő.

Az egyetlen jó megoldás pedig nem az, ha a gyöngébb társadalmi csoportok tagjai otthon ülnek bő pulcsiban, miközben az ötödik biztonsági zárat szerelik az ajtóra, nehogy valaki megerőszakolja vagy kirabolja őket, hanem az, ha az elkövetőket felelőssé tesszük a tetteikért. Nem a társadalomkritikát és a szatírát kell félretenni, hanem a terrort és az agressziót. Félelemben élni nem jó, a döntéseinket nem annak alapján kellene meghoznunk, hogy félünk az áldozattá válástól. Az elkövetőkkel van a baj, és nem az áldozatokkal.

A szociálpszichológia tanai szerint hajlamosak vagyunk arra, hogy ha rólunk van szó, akkor a környezetet okoljuk, ha meg másokról, akkor őket magukat. Például ha én kések el egy találkozóról, akkor az azért van, mert nagy a forgalom vagy elromlott az ébresztőórám. Ha viszont a másik várakoztat meg engem, akkor nem tiszteli mások idejét, milyen ember az ilyen.

Az áldozathibáztatás is valami ilyesmi: ha nem engem ér a sérelem, akkor azzal nyugtatom magam (persze nem föltétlenül tudatosan), hogy az a másik bizony nagyon rosszul csinálta a dolgokat, jobban is odafigyelhetett volna, talán meg is érdemelte, amit kapott – vagy ha nem is, mindenesetre elkerülhette volna. A saját biztonságom érdekében tehát azt hazudom magamnak, hogy velem ez soha nem fog megtörténni, mert én rendesen viselkedek. Az igazságtalanság mindjárt igazságossággá válik, ha a bűncselekmény az áldozat tetteinek a következménye.

A baj az, hogy ez az egész dolog egy kicsavart logika köré épül, ahol nem a társadalmi együttélés a norma, hanem a másik leigázása. Ez ellen jószerével csak a hatalmon lévők tehetnek bármit is. Mert akinek a kezében nincs hatalom, az vagy behódol, vagy elszenvedi a büntetést az „ellenállásért” – azért, hogy úgy éljen, ahogy neki tetszik. De mivel nem valószínű, hogy akinek hatalma van, és szeret is ezzel visszaélni, az majd önként lemond az előnyös helyzetéről, ezért jó lenne, ha legalább a dolgukat egy kicsit megnehezítve összefognánk ellenük, és az áldozataik helyett őket hibáztatnánk. Igenis elvárható, hogy felelőssé tegyük az elkövetőket, és csakis őket tegyük felelőssé a döntéseikért, és őket kényszerítsük változásra és változtatásra. Mert nehogy már nekem kelljen megváltoztatnom a viselkedésemet azért, hogy megfeleljek a terrorszervezetek (bankok, állam, főnök, agresszív exférjek, biciklitolvajok – tetszés szerint behelyettesíthető) kívánságainak.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Bózsó István
A polgári színház egy cukormázzal leöntött hazugság „A nemzeti öntudat nem azért alakul ki valakiben, mert megtanítják neki, hanem mert jól érzi magá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mikrofonnál Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 2. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2015. évi Szarvas Gábor nyelvművelő napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Humánökológiai fordulóponton vagyunk Az ökológiai-ökonómiai paradigmaváltás szükségessége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Sanctuary Merc előtt fényképezkedő boldog rajongó a band tagjaival
Fuck You!!! Sanctuary, Overkill, Belgrád, Dom Omladine, 2014. 3. 9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Multikulturális sokk Újvidéken Neozbiljni pesimisti, Kultur Shock – 2015. 3. 1., SKCNS Fabrika

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amikor a cselló mesél... Az Electe civil szervezet februárban megrendezett évadnyitó koncertje után március 13-án, pénteke...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Falbontás a diszkó tőszomszédságában lévő rockklubban Társalgás a Phrenia zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Exodus: Istenek és királyok Ez a film, váratlanul, Mózes bibliai történetét meséli el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hajdú Tamás (fotó: Greguss Lilla)
„Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” Az egyik kedvenc Pilinszky-idézetem ez a két sor, amely nem hangzott el március 24-én a Raichle-p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Annyi ember meghalt má’, oszt nem lett nekik semmi bajuk” – nekünk se lesz, csak előbb éljünk! Aki követi a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a repertoárját, és meg is nézi a felkínált ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó Technikai okok miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani az I. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 2. Forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet” A zentai Tiszavirág Kajakklub egyik sikeres sportolójával, Vartus Árpáddal készítettem interjút

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 1. Első rész - Vodka. Minden egy pohár vodkával kezdődött.

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki tehet róla? Az áldozathibáztatás azt jelenti, hogy az erőszaktevő helyett vagy mellett az áldozatot (is) hibá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 5. Ötödik rész – A macskaevők

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 13. 13. rész - Krizantémfesztivál Kaszamában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bátorkeszi Borfesztivál Május 8–9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar18-31 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +