:

Bátorkeszi Borfesztivál

:

Május 8–9.

Ha a gangon már nem is borozunk többet, azért javaslom, hogy legalább menjünk ki a rétre (vagy a gyëpre...?) a felvidéki Woodstockban, avagy Bátorkeszin, mégpedig május 8-án és 9-én. Ekkor kerül ugyanis megrendezésre a tizenegyedik alkalommal a Bátorkeszi Borfesztivál. Három dolog kap igen nagy hangsúlyt ezen a rendezvényen: a sakk, a bor, valamint a Kispál és a Borz. Az utóbbi kettő nálam is éppen elég nagy hangsúlyt kap, úgyhogy gyorsan meg is győztem magam, hogy oda majd el kell menni.

Ami a sakkot illeti, lesz itt sakkverseny meg élősakk-bemutató. Mindez azért, mert a fesztivál kísérőrendezvénye a 2. Bátorkeszi Sakkünnep. Személy szerint én az élősakk-bemutatóra vagyok kíváncsi, annak ellenére, hogy még sáncolni se tudok rendesen. Ettől függetlenül biztosan nagyon szórakoztató lesz egy-két pohár borral a kezemben végignézni, ahogy a sakkozók számomra teljesen kiszámíthatatlanul le-föl szaladgálnak egy hatalmas sakktáblán.

De a sakknál minden bizonnyal fontosabb a bor!

Bátorkeszi borfesztivál

Több tucatnyi borász lesi majd az alkalmat, hogy megkóstoltassa a látogatókkal a saját készítésű borait, amelyekért nem mással, mint az első felvidéki borvalutával, az élénk rózsaszín Dunamenti Bortallérral fizethetünk. Ilyesmire a bejáratnál lehet majd szert tenni 0,2 eurós áron, a fesztivál területén pedig borfajtától függően 2-5 tallérért kóstolgathatunk. A rendezvény honlapján – www.batorkeszi.sk – meg lehet nézni azt is, hogy melyik borász milyen bort kínálgat majd nekünk. Még én is élveztem végignézegetni a képeket, pedig a borokhoz aztán egyáltalán nem értek: nemes egyszerűséggel a színük alapján teszek különbséget köztük (meg hogy „száraz, fehér... de amúgy mindent szeretek”).

Azért nem kell megijedni, sör is lesz, meg pálinka, sőt, ahogy az egyik szervező fogalmazott: „meg minden, ami egy fesztiválra kell”. Még vattacukor is. Az élet szép.

A kezdet kezdetén egyébként még a környék borászai szervezték a fesztivált (akkor még a település központjában), mégpedig elsősorban a helyi lakosok és a környékbeliek számára. Csak 2012-ben vitték ki a rendezvényt a borospincék közé (és milyen jól tették!). Tavaly a fesztivál szervezésében a helyi borászok mellett néhány rendezvényszervezésben tapasztalt környékbeli fiatal is részt vett. Az újragondolás jót tett a fesztiválnak: a borászok és a fiatalok közös munkája (na meg a Kispál és a Borz tömegmozgósító ereje) egy pillanat alatt megháromszorozta a látogatók számát. És mindezt úgy, hogy közben a fesztivál családias hangulata ennek nem szenvedte kárát.

Bátorkeszi borfesztivál

Fesztiválra persze nemcsak azért megy az ember lánya, hogy borozzon, hanem azért is, hogy koncertekre járjon: a rendezvény első napján föllép a felvidéki verséneklő együttes, a Kicsi Hang (őket érdemes a YouTube-on meghallgatni), az este könnyűzenei sztárja pedig a Megasztárból jól ismert Caramell lesz. A tavalyi évhez hasonlóan a fesztivál nagy húzóneve idén is a Kispál és a Borz, akik ezúttal a Sika, kasza, léc, az Ül, a Bálnák, ki a partra és a Holdfényexpressz című lemezek dalai közül adnak majd elő néhányat a fesztivál második napján. Szerencsére vannak Forradalmárok (nem tudni, egyetlenek-e a városban), akik gondoltak arra is, hogy sokunk hosszú évekkel ezelőtt volt utoljára Kispál-koncerten, és bizony kijöttünk a gyakorlatból. Éppen ezért rendkívüli előrelátásukról tettek tanúbizonyságot, amikor össznépi tábortüzezős-borozós-kispáléneklős eseményt hirdettek meg a pénteki estére, mintegy bemelegítésképpen a másnapi koncertre. Lovasiék előzenekaraként egyébként a Royko Passage fog megjelenni, akik egy alternatív zenét játszó pozsonyi együttes. Őrájuk is érdemes rákeresni a YouTube-on. A koncertek után mindkét este DJ szórakoztatja majd az erre vágyókat.

Bátorkeszi borfesztivál

A rendezvény mindenképpen jó bemelegítőnek ígérkezik a nyári fesztiválszezonra. Belépőhöz a fesztivál honlapján keresztül lehet a legegyszerűbben hozzájutni. A kétnapos jegyért 13 eurót kell fizetni, de lehetőség van csoportos belépő vásárlására is: négy belépő és negyven rózsaszín bortallér összesen 54 euróba kerül. Akik sátorban szeretnek aludni, azok ezt ingyenes sátorjeggyel tehetik meg, a kérdésemre pedig a szervezők megnyugtató választ adtak: egészen biztosan nem fog előfordulni, hogy valakinek már nem jut hely sátrat verni. Aki nem szeret sátorozni (vagy csak úgy ítéli meg, hogy május elején még túl hideg van ehhez), az a közelben lévő dőlőkön is bérelhet szállást egy-két éjszakára, néhány eurós áron, vagy ha egy lakókocsi boldog tulajdonosa, akár abban is elalhat. A szervezők becsületére legyen mondva, nem bízzák a véletlenre a látogatóik elszállásolását: a honlapon folyamatosan frissül, hogy mely szálláshelyek teltek már be, és hova várnak még vendégeket.

Bátorkeszire legegyszerűbben Budapesten keresztül lehet eljutni: innen aztán el lehet menni vagy Esztergomba vagy (Tatabányán keresztül) Komáromba. Bátorkeszi e kettő között van félúton. Aki nem vezet, és nem talál senkit, aki elvinné őt borfesztiválozni, az Budapestről és Győrből szervezett buszjáratokkal is eljuthat a rendezvényre; erről a fesztivál honlapján vagy Facebook-oldalán lehet bővebben tájékozódni.

Bátorkeszi borfesztivál

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Bózsó István
A polgári színház egy cukormázzal leöntött hazugság „A nemzeti öntudat nem azért alakul ki valakiben, mert megtanítják neki, hanem mert jól érzi magá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mikrofonnál Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 2. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2015. évi Szarvas Gábor nyelvművelő napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Humánökológiai fordulóponton vagyunk Az ökológiai-ökonómiai paradigmaváltás szükségessége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Sanctuary Merc előtt fényképezkedő boldog rajongó a band tagjaival
Fuck You!!! Sanctuary, Overkill, Belgrád, Dom Omladine, 2014. 3. 9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Multikulturális sokk Újvidéken Neozbiljni pesimisti, Kultur Shock – 2015. 3. 1., SKCNS Fabrika

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amikor a cselló mesél... Az Electe civil szervezet februárban megrendezett évadnyitó koncertje után március 13-án, pénteke...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Falbontás a diszkó tőszomszédságában lévő rockklubban Társalgás a Phrenia zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Exodus: Istenek és királyok Ez a film, váratlanul, Mózes bibliai történetét meséli el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hajdú Tamás (fotó: Greguss Lilla)
„Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” Az egyik kedvenc Pilinszky-idézetem ez a két sor, amely nem hangzott el március 24-én a Raichle-p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Annyi ember meghalt má’, oszt nem lett nekik semmi bajuk” – nekünk se lesz, csak előbb éljünk! Aki követi a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a repertoárját, és meg is nézi a felkínált ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó Technikai okok miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani az I. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 2. Forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet” A zentai Tiszavirág Kajakklub egyik sikeres sportolójával, Vartus Árpáddal készítettem interjút

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 1. Első rész - Vodka. Minden egy pohár vodkával kezdődött.

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki tehet róla? Az áldozathibáztatás azt jelenti, hogy az erőszaktevő helyett vagy mellett az áldozatot (is) hibá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 5. Ötödik rész – A macskaevők

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 13. 13. rész - Krizantémfesztivál Kaszamában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bátorkeszi Borfesztivál Május 8–9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar18-31 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +