:

Sugárpehely

:

Vajon eshet-e sugárban a hó, illetve süthet-e a nap pelyhekben? Reális elménk, mely csupán a tényszerű valóságra alapoz, talán elképzelni sem tudja. A válasz természetesen nem. Fizikai képtelenség ezek megvalósítása, pusztán a természet közreműködésével. Viszont ha más eszközöket és erőket is alkalmaznánk, a játék elveszítené a varázsát, és ugyanolyan mesterséges lenne, mint a mostani életünk legnagyobb százaléka. Ha ezt az ember egyszer képes lesz létrehozni, emelem majd a kalapom a világ előtt, hogy valóban tud valami olyat, ami a 21. századi embernek, normális esetben, eszébe sem jutna, csak változtat és gyönyörködik. Persze kivételek mindig vannak. Addig viszont tiszta szívvel hagyatkozhatunk a képzeletünkre, mert ezért a tudomány semmit sem fog tenni a közeljövőben.

Egy fagyos, zord téli estén Melody az ablakból nézi a kopár kis utca szürke házainak falait. Elég kihaltnak tűnik az egész. A hatalmas fák, melyeken már egyetlen levél sincs, a hangos szélben dülöngélnek jobbra-balra, lassan, szigorú, töredezett mozdulatokkal. „Biztosan ők is fáznak”, gondolta, s végigfutott a hátán a hideg. Halkan nyitódott az ajtó. Végre jött anya! Megígérte, hogy ma is felolvas. Igaz, hogy szenteste van, és rokonok özönlötték el az egész házat, de bármily különleges is az ünnep, a pici lánynak ma is szépet kell álmodnia. És bizony az esti mese ábrándjai nyugtatják meg a leginkább. Az éjjeli lámpa és néhány gyengéden világító égősor fényében a mama leemelte a polcról az arany feliratos, bájosan kunkorodó, írott betűkkel címezett meséskönyvet. Majd szépen bebújtak mindketten a türkizkék, puha takaró alá.

snow

A tündérek földjén minden lehetséges. Itt az összes álmod valóra válhat, és minden kívánságod teljesül. A vágyaid megtestesülni látszanak, és a legszebb emlékeid sorban idéződnek fel, amint átléped Tündérország fénylő, levendulaszínű kapuját.

– De mama, én csak fehér karácsonyt szeretnék! És különben is, kik élnek itt? Tudnak nekem havat varázsolni?

– Lassan a testtel, hercegnő, csak várd ki a folytatást.

Amikor a tündérek birodalmába érkezel, a vidámság és a káprázat önti el a szíved. Itt csak a képzelet szab határt. Minden teljesen más, minden sokkal csodálatosabb. Finom illatot érzel mindenütt, liliom és vattacukor. Mintha az egész ország csillogna, tündököl a levegő. Az elején a nap pelyhekben süt. Minden pehely teljesen olyan, mint a hópihe, viszont ez csak világít. Pompásan fénylik, és ha elkapsz egyet, nem olvad el, csak egyszerűen eltűnik. Minél tovább haladsz, már csilingelést is hallasz. Apró tündérek tűnnek fel mindenhonnan, repdesnek ide-oda. A legszebb dolog, amit valaha láttál. Errefelé már tél van, de egy kicsit sincs hideg. Esik a hó. Mintha egy hatalmas felhő által részekre szaggatott napsugarakból hullana. De egészen porszem nagyságú pelyhekben csak. Annyira gyönyörű. Amikor eljössz ide, bármit tehetsz. Fogócskázhatsz a tündérekkel, minden „nappelyhet” megpróbálhatsz elkapni, de ha meséskönyvet hozol magaddal, fel is olvashatsz. Hidd el, itt majd megtalálod a legkedvesebb hallgatóságot!

snow

– Melody, alszol? – suttogta az édesanyja.

– Nem, mama, csak gondolkodom. Szerinted a tündérek teljesítik a kívánságomat?

– Mit kívántál?

– Nem árulhatom el. De ígérd meg nekem, mama… ígérd meg!

– Nem tehetem, de ha nagyon jó voltál, és valóban a tündérek földjén kívántál, nem hiszem, hogy csalódni fogsz. Minden megtörténhet, de ha a vágyad ez, és nagyon szeretnéd, csak hinned kell benne.

– Jó éjt, anyu! – és már le is hunyta szemét, minden bizonnyal kis, törékeny testének összes erejével a kívánságára koncentrálva.

Másnap reggel, karácsony reggelén, Melody volt a legboldogabb kislány a világon. Mikor reggel kinyitotta a szemét, tekintete a jégvirágos ablakra szegeződött. Óriási pelyhekben hullott a hó, egészen vastagon beborítva a várost. Egész éjjel havazott. Kék szemei ragyogtak a könnyektől. Ahogy megindult, szőke, derékig érő haja könnyeden esett kicsiny vállára, majd sikoltozva szaladt le a nappaliba. Fülig érő mosollyal az arcán ugrott édesanyja karjaiba.

– Látod, mama, teljesült!

– Boldog karácsonyt, Melody!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: tajfu.deviantart.com
Hátsó borító: Oláh Dóri
Becsén ünnepel a virgonc hetvenéves! Már-már feladtam volna az idei tavasszal kapcsolatos reményeimet, amikor eszembe jutott: két hétv...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A hallgatóság, középen Áronnal
Akik nem „szúrták el” Őszödön Délvidéki egyetemisták Gyurcsány helyén – de nem a nyomában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bronsons
KanizsAnderground Nyilvános házibuli egy magyarkanizsai pincében a Bronsons, az Umreti fit, az Ana Never és a Szike...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kormányos Márk
Elektronikus zene vs. minden más „…a tulajdonosok nem élnek a lehetőséggel és a felelősséggel (!), hogy egy adott közösség zenei í...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VOLT: Az első a sorban Ha nyár, akkor fesztiválok, ha pedig fesztiválok, akkor (legalábbis a nagyok közül Magyarországon...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Joey Ramone, az ikon
Sheena és a szeretője Találkozás egy New York-i lepukkant csehóban, avagy harsány emlékezés Joey Ramone-ra halálának ti...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quentin Tarantino
Kutyaszorítóban – „A” Tarantino-film Nyitójelenet: Mr. Brown osztja az észt (részlet)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Teljesség felé Tanfolyamot vezeti: KATHARINA SEYFERTH - 2015. június 22- 27. - Kelebián, Vajdaság, Szerbia

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Petőfi fújta el a gyertyákat a tortán A költészet napján egy nem mindennapi ajándékkal lepte meg a közönséget a kArc-irodalmi kávéház.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vajdasági értelmiség sikolt, de nem kiált Elolvastam a Sikoly című vajdasági irodalmi és művészeti folyóirat tavalyi őszi–téli számát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A tökéletlenség tökéletessége
Sporhetsztori 6. Hatodik rész – Taste the waste

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sweatshop: halálos divat Tavaly áprilisban forgatták azt az öt részből álló norvég valóságshow-t, amely a Sweatshop címet ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 15. 15. rész - Egy japán doktori képzésről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lengyel blues pszichedélia Szabadkán Jön a Wovoka! - 2015.05.06.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gazda Albert
Gazda Albert Magyarkanizsán A magyarországi elektronikus sajtó egyik legtöbbet idézett, meghatározó alakja első ízben lesz ve...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
25 éves a Mediawave! Negyedszázados fennállását ünnepli idén a Mediawave

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ápr15-máj5 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Talpalatnyi vizet Szabadkának Egyszer hallottam egy érdekes felvetést, mely szerint a ’80-as és ’90-es években azért volt annyi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kocsma neve természetesen Delirium Tremens
Időutazások a képregények történetében A blogszférába révedve – Az összefüggések nyomában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sugárpehely Vajon eshet-e sugárban a hó, illetve süthet-e a nap pelyhekben?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
KSZFV. Zenta. Minden nagy dologra rá kell hangolódnia az embernek. Sokunk életében a KMV nagy dolog.

0 Hozzászólás | Bővebben +