: Naná, hogy megtartom!
Naná, hogy megtartom!

Kóbor lelkek az erdők mélyén, összhangban a világegyetemmel

: Naná, hogy megtartom!
Naná, hogy megtartom!

Fotók: http://www.negurabunget.com/imagery.htm

Beszélgetés Negruval egy kocsmaasztal mellett

A Negură Bunget ismét ellátogatott Újvidékre ez évi (és eddigi leghosszabb) lemezbemutató koncertkörútja során, a szintén temesvári Grimegod és a lengyel Northern Plague társaságában. A zenekar komoly átszervezésen esett át az utóbbi időben, és szinte az egész tagság kicserélődött 2013-ban, ennek ellenére aki ott volt, tudja, hogy csorba nem esett a minőségen. A beszélgetés a zenekar alapítójával és dobosával, az igen barátságos Negruval esett a koncertet megelőző órákban.

 

Romániában nem túl sok zenekar ért el nemzetközi sikert. Mikor volt az a pillanat, amikor úgy éreztétek, sikerült kitörnötök?

– Úgy gondolom, hogy számunkra az elejétől így volt, de a szerencse is szerepet játszhatott. Az első albumunkat egy romániai kiadó (Bestial Records) adta ki 1996-ban, utána pedig CD-n egy amerikai kiadó (Breath of Night Records). Nem tudom, ezek az események mi alapján történtek, csak egyszerűen ránk kérdeztek, mi pedig természetesen igent mondtunk. Már a kezdetektől komoly promóciós munkát végeztünk, és nagyon nyomultunk, ha úgy tetszik, unalmaskodtunk mindenhol. Több irányba is küldözgettük a demóinkat, embereknek, kiadóknak, disztróknak, néha pedig cseréltünk különböző független lemeztársaságokkal. Azok más idők voltak, mostanság sokkal nehezebben megy a fiatalabb bandáknak, és több a zenekar is. A kommunikációs eszközök fejlődésének köszönhetően viszont a koncerteket könnyebb megszervezni, mint annak idején.

Az új idők szele milyen változásokat hoz egy több mint húszéves zenekar életében?

– Sokkal silányabb, felszínesebb lett minden. Folyamatosan újabb kihívásokkal találkozunk az internet miatt, de próbáljuk kihasználni az előnyeit, mivel mi is ebben a világban élünk már. Nem is szeretnék más korban élni, ha már ekkor születtem, valószínűleg megvan a miértje, és igyekszem a legjobbat kihozni belőle. Jelenleg könnyebb eljuttatni a zenédet az emberekig, de ugyanakkor őket nem fogja annyira érdekelni, mivel két másodpercig hallgatják, és kész is. Az újabb generáció már nincs hozzászokva a zene vásárlásához. Számunkra nem változtak nagyon a dolgok az utóbbi években, de nem vagyok benne biztos, hogy 10-20 év múlva is lesz egy holtbiztos CD-vásárló bázis. Ez minket már annyira nem érint, de nagy kihívás lesz azoknak a bandáknak, amelyek most alakulnak.

Negura Bunget

Az Erdélyi-szigethegységben 2010 körül

A Negură Bunget mindig odafigyel a különleges kiadványokra, az új lemezetek fadobozos kinézete is igen látványosra sikerült. Így szeretnétek vásárlásra biztatni az embereket?

– Igen, mert azt nem tudod digitális formában megkapni. De ez természetes számunkra, mindig is szerettünk kézzel készített, korlátozott számú kiadványokkal előállni, nekünk is érdekes. Mi ilyen formában birkózunk meg a digitális letöltés okozta kihívásokkal. Nem lenne igazságos panaszkodnunk, mivel nem vagyunk rossz helyzetben a dolgok jelenlegi alakulása miatt. Egyike vagyunk azon ritka szerencsés együtteseknek, amelyek még gyakran zenélnek, és az emberek vásárolják a lemezeinket.

Sok black metal banda, akikkel annak idején egy időben indultatok, már nem vállalja a régi stílusmeghatározását. A ti zenétek is nagyon sokat változott az idők folyamán. Te jelenleg melyik irányzathoz sorolnád a Negură Bunget zenéjét, és hogyan írnád le egy laikusnak?

– Használhatunk bizonyos kulcsszavakat, mint pl. atmoszferikus, experimentális, kissé pszichedelikus, de találhatók benne folkelemek is, akárcsak hard rock hatások. De mindenképp úgy gondolom, hogy mi egy black metal együttes voltunk, vagyunk és maradunk. Ez az irányzat mindig feltételez bizonyos szintű spiritualitást, ahol nagyon fontos a zene mögött lévő koncepció is. Ilyen szempontból ez a műfaj több egyszerű zenei kategóriánál, ezért is érezzük magunkénak ezt a meghatározást.

 

Teljesen világossá válhat mindenki számára, aki találkozik a zenétekkel, hogy ti nem holmi tucat rock ’n’ roll és metálklisékkel dolgoztok. Mesélnél valamit a zenekar szövegvilágáról?

– Annak ellenére, hogy megpróbáljuk bemutatni a világnézetünket egy albumon keresztül, sohasem akarok kész tények elé állítani senkit. Az emberek úgy értelmezik a mondanivalót, ahogyan akarják, ahogyan képesek befogadni az üzenetünket. Néha kapunk tőlük leveleket a saját értelmezéseikről, ebben az az érdekes, hogy a gyakran előforduló román nyelvű szövegek ellenére el tudnak jutni az értelméig. Úgy gondolom, hogy ha van mondanivalód egy erőteljes muzikális koncepcióba ágyazva, akkor létrejön egy tudatos szint fölötti/mögötti kapocs a hallgatóval. Ilyenkor a zene mélyebbre hatol a racionálisan megmagyarázhatónál. Engem mindig is érdekeltek az ilyen rejtélyes dolgok, de nincs rá szükségem, hogy valaki tudományosan magyarázza meg. (Nevet)

A weboldalatokon van egy olyan címszó, hogy „ideológia”, amely alatt olvashatunk az erdélyi spiritualitásról, amelyet a magatokénak vallotok. Tudnál valamivel többet mondani erről?

– Hát, ez inkább személyes koncepció, nem pedig hivatalos dolog. Amennyiben meg akarod érteni önmagadat, vissza kell térned a múltadhoz. Nem egy különálló valóságban élsz. Minden össze van kapcsolódva a világegyetemben, és megérteni önmagad egyenlő a múlt megértésével, és ez segíti a jelened és a jövőd megértését is. Ez a kiindulási pont, és ebből következik, miért ástuk bele magunkat annak az ősi kultúrának a maradványaiba, ami nálunk még képviselteti magát a szórványos településeken. Nálunk odahaza továbbra is vannak helyek, ahol még mindig jelen van a több száz éves hagyomány, ahol minden a természet hangulata szerint történik, és dinamikus összhangban van egymással. Ez az élet egy egyszerűbb módjának tűnhet, de megvan a saját értelme és rendszere. Ezzel a felfogással teljesen ellentétes a jelen kor emberének felfogása, ahol többségünk elveszítette a cselekvéseinek értelmét, nem tudják már, mit és miért csinálnak, nincsenek összhangban magukkal és a világgal.

Negura Bunget

Most hogyan magyarázzam el valakinek a black metal lényegét, aki azt sem tudja, mi az?

A videóitokban gyakran láthatunk erdélyi tájakat, és a zenétek hangulatát úgy írjátok le, hogy egy sötét, sűrű erdő mélyéből áradó fekete köd. Feltételezem, sokat jelent számotokra a természet…

– Igazából a Negură Bunget pontosan ezt a leírást jelenti. Ez a két kifejezés a román nyelv egy ősi, trák formájából ered. Ami a természetet illeti, igen, az mindig inspirált bennünket, és most egy ún. erdélyi trilógiát csinálunk, amely egyszerre zenei és vizuális. Az első része, az új album, a TĂU a természeti elemekkel foglalkozik. Különféle helyekről szól, a legendákról és jelentéseikről. A második részben inkább az emberi elemmel foglalkozunk, a hagyományokkal és hiedelmekkel, a harmadik rész pedig a spirituális elemnek van szentelve. Ez mind együttvéve egy eléggé részletes és személyes leírását adja majd annak, hogy mit jelent számunkra Erdély, mivel az emberek mindig kérdeznek a hazánkról, és nehéz elmagyarázni, hogy „nem, ez nem a vámpírokról szól”.

 

Erdély igen gazdag természeti kincsekben, és úgy tűnik, bőséges ihlettel szolgál számotokra. Hogyan vélekedsz az egyre módszeresebb pusztításáról?

– Fontos kérdések ezek számunkra, de politikai szempontból a zenekar nem foglalkozik vele. Sajnos kevesen vannak tudatában annak, hogy a természet fontos, és közösen kell őriznünk. Romániában is állandó erdőirtással kell szembesülnünk, az utóbbi időben főleg olyan intézkedések miatt, amelyeket az EU pénzel és követel. Ilyenek például a különféle felfoghatatlan folyóelterelések, mikor egy kis energianyereségért hatalmas károkat tesznek a környezetben. A vadállomány is gyakran kiszorul az élőhelyéről, és nem ritkaság a szemétben turkáló farkas látványa a városban, de pár éve az is megesett, hogy medvét találtak a negyedik emeleten egy lakás konyhájában. Az emberek csodálkoznak, hogy kiöntenek a folyók, a vadállatok a városban kószálnak, de általában eszükbe sem jut, mindez azért van, mert megbolygatjuk a természet rendjét, és nem Ő a hibás, hanem mi.

Pár évvel ezelőtt belekezdtél a Din Brad projektbe. Miért érezted a szükségét ennek?

– A Negură Bungetben főleg a metált kombináltuk némi folkkal, de a folk nem volt közvetlen hatás, inkább színezésként raktunk a zenébe. Mindig is érdekelt a romániai folklór egy bizonyos része, és ez a projekt közvetlenebb kapcsolatot létesít vele, sokkal népzeneibb, egyszerűbb, mint az megengedhető az anyazenekarban. Magától értetődőnek tűnt az ötlet, hogy létrehozzam, az akkori Negurából többen is részt vettek benne.

Negura Bunget

Mikor kerültél kapcsolatba a népzenével? Melyik érkezett meg előbb az életedbe, a folk vagy a metál?

– Először a metál felé sodródtam, utána következett a black metal, a népzenével pedig az egyetemistaéveim alatt kerültem kapcsolatba. Az túlzás, hogy népzenerajongó lennék, de bizonyos mértékig a hatása alatt állok, ez tény.

Jelenleg te vagy az egyetlen alapító tag az együttesben. Mennyire volt nehéz kezelni a tagcseréket?

– Szeretem intenzíven tartani a bandát, és ha valaki nem tudja tartani a lépést, megpróbálunk találni más embereket. Igazából nem olyan nehéz ezzel megbirkózni, ezek a dolgok drámaibbnak tűnhetnek a külső szemlélő számára. Ameddig tudom, hogy mit kell csinálnunk, a dolgok működnek maguktól. Az utóbbi években majdnem 100 koncertünk volt minden évben, ha új is a felállás, elmondható, hogy már 200 koncertet lezenéltünk együtt. Némely együttesek 10 év alatt nem adnak 200 koncertet.

 

Negura Bunget: Om

Negura Bunget: Om

Mivel sokat utaztok, és sok különféle országban koncerteztek, van-e kedvenc helyetek, ahol a legszívesebben zenéltek?

– Nem mondhatnám, hogy nagy a különbség. Vannak jó és rossz koncertek, melyek minősége függ attól, hogy milyen hangulatban vagyunk, milyen a színpad, a felszerelés, a közönség, és sok egyéb dolog kombinációjától. Néha minden jól megy, olykor pedig történnek dolgok, amiket a legkevésbé vársz, pl. egy szar hely, öt emberrel, de az egész mégis fantasztikusan sül el. Van, amikor minden feltétel megfelelő, de mi mégis rossz koncertet adunk. Megesik, hogy ezt a közönség nem érzékeli, és gratulálnak, hogy „nagyon jó volt”, de mi mégis pocsékul éreztük magunkat. Nehéz az ilyet megérteni, és néha csak mi élünk meg rossznak egy fellépést, mikor rosszkedve van valakinek a bandából. Persze nap mint nap megpróbáljuk a maximumot és a legjobbat nyújtani, függetlenül attól, hogy öt vagy ötszáz ember van jelen.

 

És ekkor betoppant a fő szervező, kitört a fényképezkedési hullám, kilökték a sörömet, Negru zsebre vágta a Képes Ifit, és vége szakadt az interjúnak. Negru bizonyára üdvözli az olvasókat, és mindenkit bátorít a nyomtatott sajtó és a jó lemezek vásárlására!

 

 

Negura Bunget

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Exit 2015. Pétervárad, Újvidék, július 9-12.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
15 éves jubileumi Nightbreed fesztivál Ecsegfalván Ecsegfalva idén 15 éves nosztalgiában fog fürödni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 20. Augusztus 5-8, Jaromer, Csehország

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Naná, hogy megtartom!
Kóbor lelkek az erdők mélyén, összhangban a világegyetemmel Beszélgetés Negruval egy kocsmaasztal mellett

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sikoly
Sikoly a Kontaktzónában Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versposztolás a GITTEGYLET-tel a költészet napján 2015. április 11-én József Attila születésének immár századik évfordulójára ébredtünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Maratont (csak) pálinkával! Idén több téren is különlegességekkel szolgált az immáron 38. alkalommal megrendezett Tarcal-hegy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 16. 16. rész - Szilvafavirágzás a Tsukuba-hegyen

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Irigység Az irigység azt jelenti, hogy valami olyasmit akarunk megszerezni magunknak, ami valaki másnak me...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tengergyümölcsei-saláta
Sporhetsztori 7. Hetedik rész – A l’amour, a grappa és a Trofie

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est máj6-19 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalomkritika Mi alkotjuk a társadalmat magunk körül. Mi vagyunk a teremtői és a rombolói is egyben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ősz szakáll mint védjegy
Pszichoanalízis és álomfejtés A tudattalanná váló emlékek nyomában, avagy tisztelgés Sigmund Freud emléke előtt születésének sz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Élni, túlélni Talán egy napot? Egy életet? Pár órát? Mit?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sári és a KMV-zine
Tavaszt hozó KáeMV é(n) Hogyan is tudná az ember lánya néhány ezer karakterbe beletuszkolni, hogy mi is az a KMV?

0 Hozzászólás | Bővebben +